0162 Kaizen #08

Aron Schere Kaizen-je Kyle Polo Szenátort látja vendégül, akivel új indítványáról beszélgetnek.


ADÁS FOLYTATÓDIK:

Vissza is tért a Kaizen. Aaron Schere vagyok, az ön gazdasági és üzleti híreinek kalauza. A mai műsor második részében a kormányzati költségvetésre koncentrálunk, ami jelentősen nőtt az elmúlt hónapban. A Vanduul-ok elleni hadüzenet miatt a Szenátus most már bármilyen elkülönített forrást megnyithat a cél érdekében. Számos ilyen eset történt azóta, milliárdokkal növelve a deficitet.

Mint minden gazdasági helyzetben, vannak vesztesek és nyertesek egyaránt. Kyle Polo Szenátor lesz ma a vendégem, hogy hangot adjon aggodalmainak, de előtte vessünk egy pillantást, hogy kinek válik előnyére a katonai készültség. A Clark Defense Systems ma bejelentette, hogy új gyárat nyit a Cestulus-on. Úgy tervezik, pár hónapon belül készen áll az üzem. A bejelentés közvetlenül azután történt, hogy a társasággal nagy katonai szerződést kötöttek, hogy fejlessze ki a páncélzatok következő generációját.

Hasonló hír, hogy azt hallottam, az RSI igen jelentős szerződést kötött a kormányzattal. A pontos részletek még nem ismertek, de az egyik belső forrás szerint, nem csak hajókat és alkatrészeket rendeltek tőlük. Feltételezhetően a vállalat telepei a Kilian-on ki lesznek bővítve, és át lesznek alakítva, hogy kiszolgálják az új igényeket, és pár álláslehetőség is kilátásban van, valószínűleg.

Az új létesítmények és munkák csak két példa a nagyobb katonai költségvetés előnyeire. Számtalan közgazdász jósol váratlan eseményeket a különböző szektorokban. Mégis, néhányan a kormányból ellenzik az új kiadásokat, azt állítván, hogy a költekezés rövidtávon csekély hasznot hoz, hosszú távon viszont végzetes lehet.

A kormány jelenlegi kiadásairól Kyle Polo Szenátorral fogok beszélgetni. Üdvözlöm a műsorban, Szenátor!

Kyle Polo Szenátor: Köszönöm!

A legtöbb ember önt a vitatott költségvetési javaslatáról ismeri, amiben drasztikusan csökkentette volna a hadsereg büdzséjét. A tegnapi nap során meglátogatta a Ferron-rendszert, és sajtótájékoztatót tartott Tram-ben, ahol bejelentette legutóbbi törvénytervezetét, amellyel véget vetne a városban zajló rendőrsztrájknak.

Tervei szerint a Birodalom pénzét arra használná fel, hogy növelje a rendőri erők költségvetését, hogy fejleszteni tudják a felszerelésüket és fegyvereiket; még fizetésemelést is adna, hogy többen jelentkezzenek. Előbb csökkenteni kívánta a kormányzat kiadásait, most pedig arra kéri a UEE-t, hogy egy jelentős összeggel támogasson egy olyan projektet, amivel csak egyetlen város profitál. Mi ez a hirtelen váltás?

Kyle Polo Szenátor: Van egy általános tévhit, hogy a kezdeményezés csak a költségek és a kormányzati szolgáltatások visszaszorításáról szólt. Ez egyáltalán nem így van. A cél az volt, hogy egyenlően osztozzon minden szektor a kötelességekből. Természetesen, a keret aránytalanul nagy része jutott a hadseregnek, emiatt kívántam átcsoportosítani belőle az olyan fontos projektek számára is, mint ez.

Véletlenül, nem azzal szeretné életben tartani a Polo Kezdeményezést, hogy apránként adagolja a Szenátusnak?

Kyle Polo Szenátor: Mire az ember odajut politikailag, ahová én, felismer egy veszett ügyet. Viszont amiatt, hogy a kezdeményezés elbukott, még nem fogok minden ötletet és elvet kidobni az ablakon. A túlköltekezés még mindig foglalkoztat, de Tram lakói is.

Túl régóta élnek törvényes rend nélkül. Biztonságuk és védelmük veszélyben van, mert a rendőrség nincs megfelelően felszerelve az utcákon portyázó bandák ellen. Ha ez a Birodalom költeni szeretne az emberek védelmére, akkor Tram-el kell kezdeni. Bármelyik Szenátor, amelyik nem így látja, látogasson el oda a testőrei nélkül!

Szenátor, a szándékai tiszteletre méltók, de a javaslatával a UEE kormánya nem szól bele túlságon egy helyi ügybe? Tram pénzügyi problémái nem a saját felelősségük?

Kyle Polo Szenátor: A Közös Törvények biztosítják, hogy az alapvető jogok minden rendszerben fenn vannak tartva. Már eleget vártunk, hogy helyileg oldják meg a problémát. Most a UEE-n a sor, hogy ígéretét betartsa.

Szenátor, tegnap sajtótájékoztatót tartott Tram-ben, ami nem pont az ön rendszerében van. Az a szóbeszéd járja, hogy politikai ambíciói nem állnak meg croshaw-i pozíciójánál.

Kyle Polo Szenátor: Nézze, Tram lakosai talán nem az én felelősségem, de attól még foglalkoztatnak. Tram jóléte közvetlenül befolyásolja Croshaw-t is. A rendőrsztrájk kezdete óta 50%-ra csökkent a két rendszer közötti kereskedelem. A szállítók nem érzik magukat biztonságban, ha oda mennek. Ez nem csak a Croshaw és Tram közötti üzletnek árt; a kiesett adók és tarifák az egész Birodalomra hatással vannak. Azon vitatkozni, hogy ez egy helyi ügy arra következtet, hogy nem látják a fától az erdőt.

Sokan kétlik, hogy a szóban forgó hatás jelentős lenne. Hogy a nyereség nagyobb lenne a kiadásoknál. Ön mit válaszol erre?

Kyle Polo Szenátor: Mint tősgyökeres croshaw-i, tudom, hogy mennyit segített Tram a Birodalomnak. Az utcák, amiken sétáltam, az épület, amiben felnőttem, szó szerint onnan származnak. A terra-i operaház, Davien földalatti kupolái, mindkettőt Tram-ről származó nyersanyagokból építették fel. Tulajdonképpen, csekély azon rendszerek száma, amelyek nem részesültek a bolygó áldozatából. Itt az ideje, hogy a Birodalom viszonozza a szívességet.

A költségvetés jelenlegi helyzetét figyelembe véve, valóban ez a legalkalmasabb idő egy ilyen intézkedésre?

Kyle Polo Szenátor: Pont olyan jó, mint bármelyik más. Tudom, hogy ez nem minősül sürgős háborús kiadásnak, és hogy egy sokkal hosszabb eljárással vezethető csak be, de mindenkinek joga van a biztonsághoz és védelemhez. A Közös Törvények a Birodalom alapját adja; mindig alkalmas a betartásuk.

Múlt héten, egy jelentős K&F intézkedést hagytak jóvá a hadseregnek. Ha az erre fordított költségek tíz százalékát Tram számára elkülönítenék, máris teljesülni a javaslat anyagi része. Tram rendőri erői fejleszteni tudnák felszerelésüket, és nem aggódnának a bűnözők miatt. Figyelembe véve, hogy mennyit költenek a Birodalom védelmére, ez tényleg nem olyan nagy összeg, hogy békét teremtsenek egy fontos rendszerben.

Nagy, ha bevesszük a számításba, hogy a város és a rendőrség a múltban a korrupcióról és a rossz vezetésről volt híres.

Kyle Polo Szenátor: A leggyorsabb módja, hogy véget vessünk a korrupciónak, ha bizalmat szavazunk, és megmutatjuk, hogy a Birodalom talpra szeretné állítani ezt az, egykoron nagyszerű, várost.

Most be kell, fejezzük. Köszönöm Kyle Polo Szenátornak, hogy vendégem volt ma a Kaizen-ben! Aaron Schere vagyok. Legközelebb találkozunk.

Eredeti cikk az RSI oldalán
Megjelenés 2015.12.09.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.