0217 Megfigyelő Lifestyle #02

  • Facebook
  • Twitter
  • Google Plus

A Megfigyelő Lifestyle második adása a nagyobb hajók szállításával foglalkozik, amire több módszer is létezik. Ma mindhárommal megismerkedhetünk.


Üdvözlet, Utazó! Utazásaink során, az univerzum látványa és hangzása álleejtő lehet, de a benne lakók sokfélesége teszi igazán különlegessé. A MEGFIGYELŐ LIFESTYLE csapata pont ezért szeretne első kézből betekintést nyújtani számtalan nép és kultúra világába, Birodalmon innen és túl.

Bár nagy élvezetet jelent, ha elutazunk valahová, mégis a Birodalomban a legtöbb út üzleti célú. Hatalmas hajók cikáznak több milliárd tonnányi rakománnyal városról városra, bolygóról bolygóra, rendszerről rendszerre, oda, ahol szükség van rájuk. De mi történik akkor, ha a rakomány épp az űrhajó maga?

A legtöbb általános méretű hajót nagyobb szállítókba rakják, vagy elvontatják, de a nagyobb osztályúakat, mint a MISC Endeavor vagy az RSI Orion, csak akkor tudják eljuttatni új tulajdonosának, ha van bennük pilóta is. Egy hajót A-ből B-be szállítani egyszerűnek hangzik, még akkor is, ha belevesszük a szokásos fennakadásokat, hibákat is, ami bármely csillagközi utazásnál előfordulhat. A különbség csak annyi, hogy ha valaki kifizeti az új hajóját, akkor el is várja, hogy az úgy érkezzen meg, mintha új lenne. Ez a rész, mint majd kiderül, nem is olyan könnyű.

Lépjen be a Hétmérföldes Jármű Szállítási Szolgálat keményen dolgozó munkásai közé, és tapasztalja meg azt a nem szokványos életet, amiben úgy repkednek a leszállítandó hajókkal, mintha azokat még be se indították volna!

MICSODA CSAPAT

„Az első dolog, amikor valaki megtudja, hogy hajószállítással foglalkozunk, hogy könnyebb utat javasol.” Szemben ülök Tahota Ersdil-el Odyssa-ban, egy kis, szűkös irodában, ami tele van hajó kézikönyvekkel ötven évre visszamenőleg, hatalmas stócokban álló adatlapokkal és vastag szállongó szivarfüsttel. „Higgye el, már próbálkoztunk mindennel. Az iso rendszert használjuk, mert nemcsak, működik, de még olcsó is.”

Tahota, a Hétmérföldes Szállítás tulajdonosa és alapítója, volt olyan kedves és bemutatta, mi is az ’iso’ pilótarendszer, amit 50 éve talált ki, és amit azóta sok más hajószállítással foglalkozó cég is átvett. Az iso, ami az izolált rövidítése, arra a módszerre utal, amiben egy magányos pilótának az a feladata, hogy egy ilyen behemótot leszállítson. „Nézze, az első ötlet, amit adni szoktak, hogy béreljünk fel egy legénységet, aki majd elszállítja bárhová. Ez két okból problémás. A nagyobbik gond az, hogy sokba kerül.” Hogy megengedhessék maguknak egy legénység felbérlését, a küldőnek vagy a tulajdonosnak extra költséget kellene fizetnie a szállításért, vagy ami már egyszer megtörtént, a szállítással foglalkozó cégek árversenyre kelnének egymással, és a szállító legénységek kisebb fizetéshez jutnának.

„A második nagy probléma egy legénységgel, hogy mindegy mennyire vagy óvatos, ha sokan vannak a fedélzeten, annak nyoma marad. Azoknak az embereknek enniük, inniuk és sz@rniuk is kell valahová. Belefognak egy alapos takarításba, mire odaérnek? Kísérőhajót küldünk utánuk, hogy oda-vissza szállítsuk őket? Ó, és ha már itt tartunk, még meg sem említettük a biztonsági protokollokat.”

Érthetővé vált, miközben Tahota a hajószállítás buktatóit sorolta, hogy az idő és pénz között egyensúlyozni nem könnyű dolog. Persze, néhány gyártó, hajóárus és biztosító egyszerűen elkerüli ezt a problémát, és küld a tulajdonosnak egy jegyet, hogy oldja meg ő a szállítást – néhány biztosító teljesen a vevőre hagyja, hogyan oldja meg a dolgot. Sok vásárló azonban előnyben részesíti a könnyebb megoldást. Több évtizednyi kísérletezés után, három fő rendszert használnak a szállítók: az ’iso-t’, ’trio-t’ és a ’legging-et’.

A trio rendszerben három fős csapatot alkalmaznak, amiben az egyikük a leszállítandó hajót, egy a kísérőhajót vezeti, és egy pihen. Hogy fenntartsák a tökéletes állapotot, a pilóta mindig zárt ruhában van, és az alapvető létfenntartó funkciók a kísérőhajóra vannak korlátozva. A trio számít a legmérsékeltebb rendszernek. „A trio-k azért jók, mert ott van egy mindig friss pilóta, és a kísérő is kéznél van, ha valami balul sül el, de a profit ennél a módszernél a legkisebb. Az extra legénység és üzemanyagfogyasztás hamar sokba kerülhet. Kezdetben én is a trio-t használtam, de ha nem volt munkám, alig tudtam enni. Még ennél is kevesebb kredit jutott. Állandóan dolgozni kellett, hogy ne haljak éhen. Nem volt könnyű.”

A következő módszer a legging, ami arra utal, hogy a szállítási utat több szegmensre vagy leg-re (láb) osztják, amit több pilóta között osztanak meg. Mindegyikük két kikötő között teszi meg a maga útvonalát, aztán átadja az irányítást a következő pilótának. Ennek az az előnye, hogy rövid távokat tesznek meg, bár ezzel a fizetési csekk is kisebb szállításonként, mégis, ha egyenletesen érkeznek a hajók, jól meg lehet élni belőle. „A népesebb rendszerekben sokszor alkalmazták a legging-et,”- mondta Tahota, „de a sok résztvevő és az állandó le- s felszállások miatt sokkal több baleset történik – lehet, hogy csak kisebb ütődések, karcolások, de lehet, hogy egy részeg Aurora pilóta belénk hajt. Arról nem is beszélve, hogy az üzemanyagtöltő állomásokig vezető utak tele vannak kalózokkal, akik tudják, hogy merre van a legtöbb hajó. A legging működik egyeseknél és néhány biztosítónál, de a hajógyárak inkább az iso-t választják.”

Az iso rendszer során, amire a Hétmérföldes specializálódott, egyetlen pilóta vezeti el a hajót a célállomásra, megállók nélkül. Ezzel a módszerrel keresi a legtöbbet a pilóta és a szállító cég is, de ez egy fárasztó és nehéz feladat. Persze, nekem magamnak kell rájönnöm, mégis mennyire fárasztó.

SOLO PLUSZ EGY

Tahota összehozott nekem egy iso utat az egyik legtöbbet futott dolgozóval, Daniel Dente-vel. Miután megérkeztünk Crusader felső légkörének kikötőjéhez, egy vadonat új Genesis Starliner várt ránk, egyenesen a gyárból. A csaknem száz méter hosszú és ugyanilyen széles cirkálót egy cassel-i városnéző utakat szervező vállalat számára kell leszállítani. A hajó belseje gazdagon felszerelt, amiből én semmit sem élvezhettem utunk során.

Daniel a raktérben üdvözöl engem, ahol még egyszer ellenőrzi a quantum üzemanyag készleteket. Az iso repülés egyik kulcsa, hogy sehol sem kell megállni, tankolni, ami nemcsak biztonsági kockázatot jelent, de minden dokkolás növeli a balesetek kockázatát. Ehelyett, Daniel és én, EVA módban fogjuk feltölteni a Starliner-t. „Pont annyink van, ami szükséges, meg egy kis vésztartalék. Mivel a hajó cipeli, további üzemanyag szállítása még több üzemanyagot igényel. Számtalan formula, meg ilyenek állnak a rendelkezésünkre, hogy segítsenek.”- magyarázta Daniel a sisakján keresztül.

Mint én, Daniel is teljesen beöltözött, és így is maradunk az utazás végéig. Mielőtt beszállunk, magamhoz veszek egy csomag nutra-szeletet, hogy táplálkozási követelményeimnek idővel eleget tegyek, továbbá egy erős alvás-megelőző koktélt és stimeket, hogy ébren maradjak az út során. Daniel biztosított afelől, hogy az émelygés idővel megszűnik. „Az elején meg a végén nehéz,”- mondta, „de ezzel, egyhuzamban végig tudjuk nyomni, szünet nélkül, ami nemcsak gyorsabb, de biztonságosabb is. Persze, csak pár hétig szabad szedni a bogyókat, mert utána már komoly mellékhatásokkal jár. De működik. Pár hétig csinálom, aztán elmegyek egy-két hónapra a családhoz, mielőtt újra nekivágok.”

Látom, hogy Daniel-nek nincs sok fogalma, hogy mihez kezdjen velem. Tizenöt éve van a Hétmérföldesnél, és beleszokott már az egyedüllétbe. Ahogy magunk mögött hagyjuk Crusader-t, énekelni kezd addig, míg hirtelen rá nem jön, hogy ott vagyok. „A gyerekeim mindig rám szólnak, ha magamban beszélek vagy éneklek. Megőrjíti őket.”- mondja nekem. Megkérdezem Daniel-t, mit csinál, hogy elfoglalja magát. „A cég nem engedi, hogy videózzunk vagy komm hívásokat intézzünk repülés közben. A biztonság miatt. Legtöbbször zenét és híreket hallgatok. Az emberek mindig elképednek, milyen olvasott vagyok, én meg mindig csak azt mondom, hogy próbáljanak fennmaradni egy hétig. De most komolyan, a repülésre koncentrálok a legtöbbet.”- magyarázta Daniel. „Ezeket a hajókat általában többen figyelik, ilyenkor viszont egyedül nekem kell rajta tartanom a szemem mindenen, de legalább elfoglalom magam.” A hajó létfenntartó rendszere még csak nem is aktív, és az egyedüli fények a pilótafülkében vannak. A légzést és a világítást is a ruhánk végzi. Az utazás vége felé, mikor egy csatoló egységet kellett ellenőrizni a motornál, rendkívül hátborzongató volt végig sétálni a vaksötét hajó folyosóin. Még úgy is egyedül éreztem magam, hogy ott volt Daniel.

A kilátás sem hoz semmiféle megváltást, mert az utunk során kevés érdekességgel találkozunk. Mivel nincs velünk kísérőhajó, minimalizáljuk a találkozást más hajókkal, amennyire csak lehetséges. A legtöbben nem jelentenek fenyegetést, de nem árt az óvatosság. A legveszélyesebb része a küldetésünknek, mikor megközelítünk egy Ugró-pontot.

Ahogy közeledünk a Stanton-Terra ugrás felé, Daniel feszülten figyel, alaposan megvizsgál minden jelzést. Egy arcCorp-i teherhajó áthaladását várjuk, mielőtt mi következnénk. Szívesen átszóltam volna, hogy köszöntsem a másik pilótát. „Megértem,”- válaszolt erre Daniel, „mindig egy kicsit magamnak való voltam, de néha még én is úgy érzem, begolyózok. Főleg, mikor semmi nem sül el balul. Vicces, hogy a sima utak a legnehezebbek mentálisan. Néha, felvételt készítek a családomnak vagy nyílt csatornákra kapcsolok, és másokat hallgatok. Ez kicsit segít.” Arról kérdezem, hogy hozhat e magával valakit a hajóra, de megtudtam, hogy olyan magas lenne a biztosítási költség, ami már nem érné meg.

Az első tankolásunk, amit mi végeztünk, volt a próbája, mégis milyen iso pilóta válna belőlem. Elhagyni a hajó relatív biztonságát, hogy a tátongó űrbe lépjek, tudva, hogy senki sem tudja, hol vagyunk, úgy tűnik, túl sok volt nekem. Hiába ittam meg a stim koktélt, a pulzusom az egekben volt, még azelőtt, hogy belekezdtem volna. Daniel ragaszkodott hozzá, hogy a hajón maradjak, ezért végignéztem, ahogy elvégzi a műveletet.

Szeretném azt mondani, hogy a túra vége jobb lett. Hogy a végére csak sikerült összeszednem magam, hogy elvégezzem az újratöltést, vagy, hogy Daniel átadta egy kanyarra a kormányt, de az az igazság, hogy az első pánik után minden rosszabb lett. Minden egyre nehezebbé vált. Daniel mondta, hogy látott már ilyet, „Nem mindenkinek való ez a munka. Ez tény. Nem kell ezt szégyellni.” Ennek ellenére, büszkén mondhatom, hogy kibírtam az utat Goss-ig. Talán nem vagyok elég bátor, hogy iso pilóta legyek, de legalább láttam az egészet közelről.

Életem végéig emlékezni fogok, mennyire megkönnyebbültem, mikor talajt értünk Cassel-en, és végre levehettem a sisakomat. A szabadság érzete felemelő volt. Belegondolva, hogy több száz férfi és nő azzal keresi a kenyerét, hogy átvág az űrön, hogy valakinek elvigye az újonnan szerzett hajóját, csak egy újabb példa arra, mennyi minden történik az univerzumban anélkül, hogy tudnánk róla. Végezetül, sikeres volt az utunk, de nem az én jóvoltamból. Elnézést kértem, hogy nem voltam valami nagy segítség, miközben Daniel-el búcsúzkodtunk, mire ő vállat vont, és azt mondta: „Már hozzászoktam, hogy egyedül csinálom.”

Eredeti cikk az RSI oldalán
Megjelenés 2017.01.04.

0217 Megfigyelő Lifestyle #02” bejegyzéshez egy hozzászólás

  • 2017-01-11 - 18:44
    Permalink

    Igen hát ilyesmi van a hajók leszállításánál a valóságban is. Egy tankert nem csomagolnak bele egy még nagyobb tankerba. 😀

    Köszi szépen!!!

    Válasz

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>