0219 Alkalmi Randi #07

Jester-t üldözi valaki, de azért bejelentkezett így is egy újabb randira.


<< ERROR………….>>
<< COMM/SEC MEGSZAKADÁS //
// NEM ENGEDÉLYEZETT JEL >>
< JEL MEGTALÁLVA >
< ADÁS KEZDÉSE >

Az adás élő, készüljetek a beszállásra! Jester harcra készen áll, hogy új Alkalmi Randira hívjon mindenkit.

Be kell, valljam, 2947 nehezen indult. Igen nehezen. Elég kínos, de ha elhallgatom, mi értelme a műsornak? Oké, szóval – kiderült, hogy ravasz pajtásotok, Jester szerzett magának egy vérdíjat.

Az egy dolog lenne, ha az egyik jótéteményem lenne az oka. Tudjátok, az a meló, amiről olyan sokszor beszélek. De az a helyzet, hogy egy lejárt leszállási díj miatt találtak meg, amit két éve halogatok. Kiderült, hogy véletlenül egy régi álnevet használtam Asura-n, amit már rég el kellett volna felejtenem. Nem ma jöttem le a falvédőről, ezért szerencsére kongtak a vészharangok. Amint megjelentem a biztonsági hálózaton, dobtam az álcát, de addigra már késő volt. A kopók szagot fogtak.

Ez a rettenthetetlen Fejvadász három hétig loholt utánam. Bárhová mentem, bumm, ott termett a szemétláda az Avenger-ével. Még az Utazók Napját sem tudtam rendesen megünnepelni. Négy rendszerbe ugrottam át, de így sem tudtam lerázni a kis piszkot. Fogalmam sincs, miért volt ennyire elszánt. Elég nagy büntetési díj volt, de még az üzemanyag ára sem jött volna ki belőle, ha elkap. Arra gondoltam, biztos valami zöldfülű, aki így akarja kinőni magát.

Végül két napja sikerült leráznom, köszönhetően egy gyors cserének, amit pár kölyökkel hajtottam végre, akiknek épp egy hamis személyazonosság kellett. Általában nem adok el ilyesmit, de ezek a kis pisisek tartoztak nekem egy korábbi fuvar miatt. Gondoltam, így két legyet ütök egy csapásra.

Ha már itt tartunk, elhiszitek, hogy a kölyköknek volt képük felvenni egy NovaRider kabátot? Honnan jöttek ezek? Egy csapat hülyegyerekről beszélünk, akiknek még a hajuk is alig nőtt ki, nemhogy érdemesek legyenek arra, hogy NovaRider-eknek hívják őket. Azt hiszem, ide jutunk, ha hagyunk egy generációt szimulátorokon felnőni. Megszégyenítik a nevet.

Bár a nevet már akkor megszégyenítették, mikor bekerült az Arena Commander-be. Az Original Systems kódagyúi meglopták büszke hagyományunkat a saját profitjuk érdekében. Ami, most hogy így hangosan kimondtam, pont olyan, mintha mi csináltuk volna, de az elvek… tudjátok.

Azt hiszem, legalább húsz éve már, hogy utoljára egy igazi NovaRider riogatta volna a jónépeket. Azok nem kispályások voltak. Ha itt lennének, minden frekvencián ordító thrash zene szólna, így ha valaki segítséget hívna, csak a D-Struct-ot hallaná. Tudjátok, akkoriban az egyik Szenátor tényleg próbálta betiltani a zenéjüket. Semmilyen teltházas koncert nem ér fel azzal, mikor egy aktatologató barom azt mondja, hogy a zenéd ’túl veszélyes’.

Aztán ott voltak még a scummer-ek, akik a NovaRider zászló alatt tevékenykedtek. A legaljának a legalja. A Rider-eket arról ismerték, hogy csak cirkálókat kaptak el. Mindig volt egy beépített emberük a fedélzeten az utasok között, hogy aztán félúton, ha kopogtattak a barátai kívülről, ki tudja szívélyesen nyitni az ajtót nekik. A legjobb az volt, hogy mindenkit meztelenül hagytak a fedélzeten. Gondolom, szereztek ezzel még néhány másodpercet, mire az ügyvisek felocsúdtak a kezdeti meglepettségből.

Most eszmélek, néhányan közületek talán azt hiszi, hogy a NovaRider-ek először az AC-ben jelentek meg, ami szerintem maga lenne a tragédia. Asszem, most nekem kell tanítani a tömegeket. Üljetek körém, kölkök, ez itt a heti törvényen kívüli történelem óra!

A NoveRider-ek voltak az elsők, akik eltérítettek egy gépet. Réges rég, egy hajó olyan sok kreditbe került – vagyis inkább CTR volt akkoriban… vagy talán még mindig dollár? Mindegy. A lényeg, hogy olyan drágák voltak, hogy csak a vállalatok és pénzeszsákok engedhették meg maguknak, így hát minden pandúr az állomásokon és kikötőkön kívülre szorult. Ha egy hajó leszállt, hogy kipakoljon, pár barátságos arc maszkokban csak arra várt, hogy a fegyvereivel üdvözölje őket, és ennyi. Aztán a Novarider-ek mindent megváltoztattak.

A Rider-ek voltak az elsők, akik egy űrhajóra repülés közben csaptak le. Mindenki eldobta az agyát, mikor megcsinálták. El tudjátok képzelni a pilóta arckifejezését? Ott repkednek, azt gondolva, hogy minden rendben, aztán egyszer csak a semmiből ott terem pár rosszarcú csóka, hogy elvegye mindenüket.

Én mondom, akkoriban biztosan könnyebben meg lehetett élni. Nem úgy, mint most, mikor minden csónakot tripla ismétlővel szerelnek fel, és annyi rakétával, amivel már fel lehet törni egy bolygót is. Viszont, ma legalább van más is, akire koncentrálhatnak a rendőrök, mikor én bajba kerülök. A NovaRider-ek nem húzták sokáig. Miután lezúztak pár melót, és beszarattak pár hivatalos arcot, beugrott a hadsereg, hogy mindenki újra jól érezze magát. Puff neki, nincs több NovaRider. Legalább is pár évig.

Nem telt bele sok idő, mire egy másik csapat felvette a nevet. Ez amolyan hagyománnyá vált. Pár évente jön valaki, aki tovább viszi a hírnevüket. Már legalább –

[Közelségi Figyelmeztetés]

…Hát ez nem igaz… Mi van ezzel a fickóval!? Francba!

[Hajtóművek Bekapcsolódnak]

Esküszöm, ha rájövök, hogy azok a hülyegyerekek dobtak fel, a következő, amit eladok nekik, egy golyó lesz a fejükbe.

A Randinak vége!

Eredeti cikk az RSI oldalán
Megjelenés 2017.01.17.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.