A bányászat mestersége

Sic itur ad astra.

Tony Zurovec, PU dizájner tollából:

A Star Citizen legvégső céljának azt szánjuk, hogy egy hatalmas, hihetetlenül részeletes univerzumot teremtsen a játékosoknak, ahol a végtelen űrben mindenki  a maga sorsának kovácsa. Akármi is fog érdekelni a játékban, bármeddig elmegyünk hogy ezt biztosítsuk, így rengeteg dolog lesz amit majd megtehetsz, és rengeteg akadály amin majd felülkerekedhetsz.

A Star Citizen sokféle mesterséget fog magába foglalni, mindegyik egyedi lesz a maga kihívásaival és jutalmaival egyaránt. Mindazonáltal azt nem is tervezzük hogy a karakternek egy kimondott foglalkozást, vagy egy olyan előre kijelölt utat  kelljen választania ami szimplán az egyre növekvő számokon alapul. Az egyetlen dolog ami megszabja majd hogy sikerrel jársz e vagy elbuksz, az az erőfeszítéseiden túl a te és a társaid képességein, valamint a felszereléseden fog múlni.

Az első foglalkozás amit ki szeretnénk vesézni a következő hónapokban az a bányászat. A bányászat amolyan példaként fog előttünk lebegni, mikor a többi foglalkozás megtervezésére kerül majd a sor.

A bányászat a kihívások színes skáláját fogja felvonultatni, amihez majd szükségeltetni fog mind ügyesség mind az hogy jól értesültek legyünk, anélkül hogy az esztelen ismétlésekből vagy lélekölő rabszolgamunkából állna. A bányászatot nem egy olyan dologként kell elképzelni, ahol megnyomunk egy gombot és az eredmény úgy hullik majd az ölünkbe hogy az miatt még csak aggódnunk sem kell majd,  és ne is úgy gondoljunk rá hogy a játékos ugyanazt a műveletet fogja végezni anélkül hogy bizonyos külső tényezők nem befolyásolnák majd a munkáját.

Veszélyes helyzetek egész tárháza vár majd a játékosra, annak ellenére hogy a megtett erőfeszítésnek a harc nem lesz szükséges velejárója. A legértékesebb nyersanyag nagyon sok esetben a sűrű aszteroida mező mélyén lesz megtalálható, így a tapasztalatlanabb pilóták képtelenek lesznek kitermelni azt anélkül hogy a hajójuk ne károsodjon. Magasnyomású gáz buborékok, illékony anyagok amik bizonyos energia mennyiség hatására berobbanhatnak ( ami majd megköveteli a játékost hogy a kitermelő lézer energiáját bizonyos mennyiségen tartsa ahhoz hogy elválassza az ásványt az aszteroidától), vagy olyan elemek amik folyamatos szeizmikus vibrációnak vannak kitéve amit esetleg a folyamatos “daráló” művelet okoz, így minden műveletnek meg lesznek a maga veszélyei. Míg a legtöbb bányász igyekszik majd elkerülni a fegyveres konfliktust, a valóságban bármely értékes ásványt szállító hajó zsíros falatnak fog tűnni a kevésbé szívbajos játékos szemében, így kényszerítve rá az egyszeri bányászt hogy mielőtt bármit is csinálna a veszély ismeretében mérlegelje egy estleges védelem szükségességét, legyen az egy egyszerű NPC felbérlése aki hihetetlen tehetséges a lövegtornyok használatában, vagy akár egy egész fegyveres kísérő alakulat szerződtetése.

Különböző fontosságú szerepek lesznek adottak, mindegyikhez szakember szükségeltetik majd. Minden egyes szerep megkívánja majd a játékos teljes figyelmét, és elegendő kihívást jelent majd hogy lekösse, vagy elvégzendő feladatként odaadja egy npc-nek, melynek ügyessége egyenes arányban fog állni annak havi bérével.

A KERESKEDELMI ÉS FEJLESZTÉSI RÉSZLEG

Az a bizonyos utazás a helyi kereskedelmi és fejlesztési részleghez (TDD – trade and development division) gyakran az első olyan dolog amit a leendőbeli bányász megejt.  A TDD amolyan piacként szolgál az adott területen belül elérhető árucikkek számára,  ezáltal egy átfogó képet adva a keresletről, és hogy mely árucikkek kereskedésével jár a legtöbb profit.TDD_01ATDD_03ATDD_02A-1


Kereskedés szabadúszó bányászként vs ügynöki munka

Mikor a munkavégzés módját illetően dönteni kell, a bányásznak két lehetősége van. Dolgozhat szabadúszóként, vagy bányászhat ügynökként is egy másik életforma megbízásából. A szabadúszó bányászok maguk választhatják meg hogy mely nyersanyagokat termelnek ki, és miután az megtörtént mely dokkban rakodja ki azt. Nyilvánvaló hogy ez az opció jobban jövedelmez, viszont jobban kiteszi a kereskedőt a piac szeszélyeinek. Így ha a kitermelés nehézségekkel jár, a nyersanyagért végül kapott pénz talán nem fogja majd megérni a bele fektetett energiát, különösen akkor ha kiadásaink is keletkeznek a munkavégzés során úgymint NPC fizetése, üzemanyagköltség, vagy a hajó esetleges sérülésének javítási költsége.

Más megbízásából dolgozó bányász lényegi kockázat nélkül végezheti dolgát, viszont így letesz a rakomány értékének egy jelentős részéről, mivel az előnyöket is mind pénzben mérik. Továbbá, a hírnevüket is kockára teszik ha nem tudják leszállítani az árut egy bizonyos időn belül. A TDD-től szerzett indormáció jelentős előnyt jelent, ha azt nézzük hogy az ígért kedvezményeket szerződés garantálja.

Megfelelő aszteroida mező keresése

Miután kiválasztottuk hogy szabadúszó vagy szerződéses bányász szeretnénk e lenni, el kell gondolkoznunk azon hogy hol találjuk meg az áhított nyersanyagot. Változó minőségű ércet tartalmazó aszteroidamezőt a legtöbb rendszerben találunk, viszont mielőtt beindítjuk a quantum hajtóművet és odasietnénk, tisztában kell lennünk bizonyos dolgokkal a kinézett mezőt illetően.

Find-FieldA helyi lakosság által ismert  nagyobb aszteroida mezők hollétéről bármely rendszerben értesülhetünk. A kezdő bányász gyakran veszi az irányt ilyen lelőhelyek felé, viszont ekkor már valószínűleg nem fogunk találni ércet nagy mennyiségben, mivel az feltehetően addigra már rég ki lesz termelve. A megmaradt nyersanyag várhatóan elszórtan fog elhelyezkedni, melyet így a ráfordított erőforrás ismeretében egy tapasztaltabb bányásznak kevésbé lesz érdemes kitermelni. Értékes lelőhelyekről néha a lakosság is tud, drasztikusan növelve annak az esélyét hogy nem egyedül fogunk bányászni…na meg a később jelentkező áresés azokon a bizonyos árucikkek esetében, amit a megnövekedett kínálat vált majd ki, mivel a játékosok az infó birtokában valószínű rohannak majd kitermelni a nyersanyagot.

Alternatívaként a bányászok felkereshetnek úgynevezett infókereskedőket, melyek egy bizonyos összegért persze, hajlandóak kisebb, még ismeretlen lelőhelyekhez vezetni a kitermelőt. Míg a nevesebb kereskedők megbízhatóan beszámolnak még a várhatóan kitermelhető mennyiségről is, vannak olyanok akik hajlamosak eltúlozni a várható eredményt az üzletért cserébe.

Legvégül van még egy opció mely a legidőigényesebb, viszont valószínűleg a legjövedelmezőbb is azoknak akik hajlandóak elsajátítani e mesterséget. Az aszteroida mező megtalálásához kapcsolódik a pionír szakma, mely képes megtalálni az értékes lelőhelyeket. A pionír mesterség különlegessége a mély űr szkennerekre, és a telemetria szondákra való specializáltságban rejlik, mely így képes az adott űr egy nagy részét átvizsgálni anomáliákat keresve, majd azokat alaposabban kivizsgálva, eljusson kisebb aszteroida mezőkhöz, ami akár aztán értékes ércek keverékét is rejtheti magában. Mikor ilyen módon a magad ura vagy, és próbára teszed a kapacitásaidat, amit felfedezel az egyedül általad lesz ismert. Ilyen helyzetben, eladhatod az infót egy brókernek, ekkor az árat a mező nagysága  az abban található ércek mennyisége és minősége, valamint a piaci árak határozzák meg, mely bróker aztán az infót várhatóan szintén eladja majd egy harmadik félnek.

Ez az utolsó opció, mikor megtalálod a saját aszteroida meződet, tartalmaz majd egy lehetőséget melyet széles körben ki lehet majd használni. Játékosok egy szervezeten belül automatikusan megkaphatnak egymástól infókat, úgymint aszteroida mező vagy elhagyott űrhajó pozíciója melyet aztán darabokra lehet szedni, vagy egy csillagászati jelenség, amit egy feltörekvő tudóspalánta tanulmányozhat majd, és még sok hasonló dolog, mely a szervezeten belül magától megosztásra kerül, viszont rejtve marad a nyilvánosság előtt. Így, reméljük hogy az közösségek széles körben sajátítják majd el a mesterségek különböző fokozatait, hogy e-módon kiiktassák a tranzakcióból az esetleges közvetítőt, az ezzel járó pénzt maguknál tartva.

Az Orion

Ércek hatalmas aszteroidákból való  kinyeréséhez  egy igen specializált hajóra lesz szükségünk. Az első ilyen hajó mely a közösség számára elérhető, az RSI Orion. Ez a hajó lehetővé teszi az bányász számára hogy versenyezzen a legtöbb piacon lévő hajóval. Ez egy hatalmas, 170m hosszú hajó, ami sokféle tároló konténert tartalmazhat, melyek összesen akár 16288 egység áru tárolására is képesek.

Orion-Concept

RSI_Orion_SideCU_150219_GHRSI_Orion_UnderView1A_150220_GH-2Orion_Plans_v1b

Bányász szakemberek

A bányász mesterségen belül még különböző szakterületeket találunk, amik egész embert kívánnak, mindegyikük kivéve a maga részét a sikerből. Ahogy már korábban megjegyeztük, az egyik legfőbb célunk a különböző szakmákkal kapcsolatban az, hogy a bonyolult folyamatokat egyszerűbbé tegyük, “kisebb” munkákra osszuk, melyek mindegyike próbára teszi majd az elhivatott játékost, mindezt egyedi és szórakoztató módon. Ez talán majd ösztönzi fogja a kezelőt, viszont nem kényszeríti rá a csapatot hogy “kórus” módjára beszéljenek egymással a nagyobb feladat elvégzése érdekében, valamint megmarad annak az esélye is hogy mindent magad csinálj, bár ez talán kevésbé tűnik majd hatékonynak, így valószínűleg érdemes lesz majd npc-ket felbérelni, minthogy magunk próbáljunk mindent csinálni. Nagyon sokat agyalunk a felbérlés, fejlődés, szimuláció, motiváció, kiértékelés dolgokon az NPC-k kapcsán, de ez már egy másik téma, amit inkább jobb ha meghagyunk későbbre.

A pilóta

A pilóta természetesen a hajó navigálásáért felel. Míg ez elég egyértelműnek tűnik, a valóság az hogy mivel a vonzóbb érclelőhelyek valószínűleg az aszteroida mező mélyén fognak elterülni, ezért nagy kihívás lesz az aszteroidák között navigálni anélkül, hogy azzal ütközve a hajó súlyos sérülést szenvedjen. Hogy melyik aszteroidát fogja a hajó megközelíteni a pilóta határozza meg az alapján hogy mely kavics tűnik a legértékesebbnek, viszont gyakorlatban ez többnyire annyit fog jelenteni hogy választ egyet a sok kisbolygó közül amik a szkennelési folyamat alkalmával azonosítva lettek. Ezen felül az Ő felelőssége eldönteni hogy egy fix pozícióban tarja e a hajót a kitermelés alatt, vagy hogy még hasznosabb legyen a csapat számára mozgásban marad az aszteroida körül, így segítve a sugárkezelőt hogy értékes érc csomókat találjon. Sok aszteroida tartalmazhat veszélyes anyagokat is, melyek a megfelelő körülmények között berobbanhatnak, darabokra szedve az aszteroidát, ezáltal növelve az értékét a jó pilótának aki biztonságos távolságba tudja navigálni a hajót még akkor is amikor már csak kevés idő maradt a robbanásig.

Letapogatás kezelő

A letapogató operátor felelős az úgynevezett “távvezérlésű anyagvizsgáló szondák” (RMAPs) aszteroidába juttatásáért, melyek becsapódásuk után azonnal elkezdik küldeni a telemetria adatokat a pilótának és az operátornak, informálva őket az aszteroida pontos anyagösszetételéről. A hajó és a különböző hajókomponensek felszereltségétől függően, a néhány tucattól a több százig terjedhet a bányászhajón elhelyezett, szondával felszerelt távvezérlésű rakéták száma.

Az aszteroida kiválasztása után, annak magtömege automatikusan kiszámításra kerül, majd az operátor megkezdi a szkennelési folyamatot mely során meg tudják állapítani hogy hol lőjék az aszteroidába az RMAP szondát. Ez egy nagyon sokoldalú eljárás, ami magába foglalja egy kimondott szekció keresését a felszín geometriájában, melynek sugárzási szöge átlósan merőleges a magra, vagy legalábbis ahhoz közeli. Ezek alapján az operátor visszajelzéseket kap a szögbeli eltérésekről, ami alapján végül meghozzák a döntést hogy a kiszemelt terület alkalmas e vagy sem.

Amint a terület kiválasztásra került, a belövés helye valamint annak szöge megjelenik a képernyőn, majd az operátor kilövi a szondát tartalmazó rakétát. A rakéta tolóereje és annak irányítási rendszere mind kézi vezérelt azzal a céllal, hogy a becsapódás precízen történjen meg az aszteroida egy pontján, és pontosan abban a szögben amit a feljebb leírt módszerrel már meghatároztak. A számítógép által meghatározott becsapódási ponttól való távolság, az optimális szögtől való eltérés, az aszteroida anyaga, a becsapódás sebessége, ezek azok a dolgok amik végül meghatározzák azt hogy a belövés sikeres lesz e vagy sem.

Ha egy bizonyos szempontból nézzük az egészet, akkor a letapogatásért felelős operátor magabiztossága különösen nagy jelentőséggel bír a siker kimenetelét illetően. Minél megfelelőbben van egy előzetes belövési pont kiválasztva (amit általában sokáig tart meghatározni), annál nagyobb hiba engedhető meg a rakéta vezérlését illetően, ami után még mindig sikeres lehet a belövés. A tapasztaltabb operátorok ezek után néha még a kevésbé megfelelő belövési pontot is elég jónak tarják csakhogy haladjon a folyamat, bízva a saját képességeikben hogy precízen el tudják találni a helyet a megfelelő sebességgel és szögben, gyors sikert vagy kudarcot eredményezve.

Sugár kezelő

A sugár kezelő tipikusan a második a rangsorban. Ők felelősek a sok-sok megawatt teljesítményű bányász lézer kezeléséért, mely egy robotkarra van erősítve a hajó elején, ami szét tördeli az aszteroidát kisebb “emészthetőbb” darabokra. A kezelő közvetlenül vezérli a kimenő sugár energiáját, a besugárzott terület energia elnyelésének megfelelően. Ez a rész nagyon fontos, mivel az azt meghaladó energia mennyiség illékony anyagba való sugárzása láncreakciót eredményezhet, amelynek pusztító ereje függ a a reakcióba lépett anyag típusával és mennyiségével. Ez a sugár mint egy kőtörő kalapács, nagyobb mennyiségű kőzet gyors kitermelésére használható, viszont alacsonyabb kimenő teljesítmény szükséges olyan anyag kitermelésekor amik nagyobb energia fellépése esetén azzal reakcióba léphetnek.

Az exotermikus reakció érzékelő egy státusz kijelző a kezelő vezérlő paneljén ami érzékeli a kőzet elnyelési képességét meghaladó energiamennyiséget, így előre jelezve egy esetleges láncreakció kialakulását a sugárhoz közeli anyagban. Ez az információ függőleges oszlopok formájában jelenik meg az operátor előtt mely  idő arányosan frissül, jelezve a másodpercenkénti valószínűségét egy irányítás alól kiszabaduló reakciónak.  Egy ilyen energia löket gyakran tartalmaz veszélyes kőzet darabokat, mely megsemmisít mindent a közeli térben, a játékos hajóját is beleértve.

Az exotermikus reakciók operátora

UI_miningMinden bányászható anyagnak megvannak a maga tulajdonságai, mely megszabja hogy az adott térfogatú anyag milyen mennyiségű energiát képes elnyelni, milyen gyorsan képes “vezetni” azt, milyen sebességgel adja át az elnyelni nem képes energiát a környezetének, az anyag töredezési  képessége többlet energia jelenléte esetén , és még néhány dolgot.
A lézer által széttördelt kőzet nagysága függ a lézer kimenő teljesítményétől, valamint a besugárzott anyag fajtájától is.

Mivel a szülő kőzetről szinte leszakítjuk a darabkákat, azok így szeizmikus rezgést idéznek elő az egész aszteroida mentén, ami aztán csak lassan nyelődik el. Némely illékonyabb anyag igen érzékeny az ilyesfajta  rezgésre, ezáltal a vibrációra érzékeny anyagok esetén megfontolandó a magnitúdó szükséges mértékben való csökkentése. Ez elég bonyolult, a lényeg hogy a rezgések gyakran egymástól függetlenül alakulnak ki, így a hullámok szuperpozíciója ( hullámok egyidejű találkozásakor jön létre, kiolthatják vagy erősíthetik egymást) miatt kialakult gerjesztés állandó hatással lehet az aszteroida anyagösszetételére. Ezért van az hogy még a kis kiterjedésű hullámok sorozata is jelenthet veszélyforrást, attól függően hogy a hullámok milyen módon hatnak egymásra.

A lézer szeizmométer kezelője

LaserSeismometerA lézer szeizmométer kimutat minden egyes rezgést az aszteroidán belül, valamint azok szuperpizícióját is . Ezenfelül a kijelző mutatja minden egyes az aszteroidán belül megtalálható rezgésre érzékeny anyag küszöb értékét, feltéve hogy az RMAP szonda belövésre került, és aktív.  Egy esetleges robbanást kiváltó szeizmikus aktivitás néha sokkal veszélyesebb mint a láncreakció ami csak egy bizonyos mennyiségű anyagot emészt fel egy bizonyos területen belül, mivel az ilyen aktivitás az aszteroidán belül rezgésre érzékeny anyag egészét képes felrobbantani, ami gyakran végződik az egész aszteroida megsemmisülésével, jelentős veszélynek téve ki így a túl közel lévő bányászhajót is. Szerencsére az olyan jelek mint a szeizmikus aktivitás szabálytalan emelkedése, gázbuborékok űrbe való távozása előre jelezheti a bajt.

Mélyen a felszín alatt lévő magasnyomású gázok is jelentős veszélyt jelenthetnek egy bányász expedícióra nézve. Már egy kis mennyiségű gáz az űr légüres terébe való jutása is robbanásszerű dekompresszióhoz vezethet ami darabokat szakíthat le az aszteroidáról, számottevő szeizmikus turbulenciát generálva, valamint veszélynek téve ki az expedíciót.

Analitikus anyag elemző

A bányászlézer fel van szerelve nagy energiájú letapogatószondával, úgynevezett analitikus anyag elemzővel, ami a kitermelés alatt folyamatosan adatot szolgáltat a szonda hatósugarában lévő felszín alatti anyagok típusáról. Minden egyes azonosított anyag vízszintes oszlop formájában jelenik meg a kijelzőn, a körülbelüli mennyiségi, és mélységi adattal együtt ahol az megtalálható.

Find-Field

Rakomány kezelő

A rakománykezelő a hajó hídján lévő konzolt használja, ami lehetővé teszi neki hogy a hajó eleje felé néző rakodó nyíláson bekerülő összes anyagot szemmel tartsa. Egy megfigyelő ponton keresztül az operátor láthatja a lézer közvetlen hatását a felszínre, csak úgy mint a darabkákat amik az aszteroidáról szakadnak le, és lökődnek ki az űrbe. A rakodó nyílás bejáratánál amolyan daráló van felszerelve, ami lecsökkenti a nagyobb kőzetek méretét, majd azonnali szállítás esetén tovább küldi azt a szállítmányozási modulhoz, vagy feldolgozzák azt a hajón belül, hogy aztán olyan anyagot nyerjenek belőle amilyet szeretnének.

Az operátor a kőzet letapogató segítségével az érdekesnek ítélt darabok felé irányítva a kurzort (hasonló az anyag elemzőhöz), azonnali információhoz jut az egyes darabok pontos összetételét illetően.  Ebben a helyzetben az operátor pontosan meg tudja ítélni az egyes kőzet darabok értékét, így azt hogy érdemes e azt a darálóba irányítani, vagy elkerülve inkább megspórolják az időigényes feldolgozó folyamatot és az értékes tárolóhelyet, hogy később talán még értékesebb érccel tölthessék fel azt. A kőzet letapogató kijelzi még az objektum tömegét, mozgásának irányát, és sebességét is.

A rakomány kezelő vezérli még a a vonó és taszító lézereket is, amik általában rögtön a bemeneti nyíláson belül vagy azon kívül helyezkednek el. Azoknak a tárgyra  kifejtett vonó ill. taszító ereje pontosan szabályozható, ezáltal lehetővé téve hogy a kőzetek haladását a szükséges módon befolyásolják. A rakománykezelőnek lehetősége van ráközelíteni a kőzetre ami nagyon hasznos, mivel egy pontos helyre kell célozni a vonó illetve taszító sugarakkal. Mikor a légüres térben erővel hatunk egy kőzet végeire az rendszerint forgásba jön, ahelyett hogy haladásának iránya változna. Pontosan ezért hozzáértő személy szükséges a kezeléshez, akinek jártasnak kell lennie például egy tárgy térbeli közepének meghatározásában is ahhoz, hogy a erőt pontosan úgy alkalmazza  hogy elérje annak a kőzetnek a kívánt útvonalon való mozgatását.

Finomító egység kezelő

Ilyen operátor csak olyan hajón van ami fel van szerelve finomítóval is. Az ilyen egység képes a nyers ércet átalakítani a kívánt elemmé, míg a nem kívánt alkotóelemeket ki tudja választani az űrbe por formájában. Feldolgozott, finomított anyagok sokkal kevesebb tárolóhelyet foglalnak a feldolgozatlanhoz képest, ami fontos lehet mikor például alacsony minőségű aszteroida mezőben dolgozunk ami a kívánt anyagot csak nagyon elszórtan tartalmazza, vagy mikor minimalizálni szeretnénk fordulók számát a kinyerés helye, és a kereskedő avagy tároló hely között. A kezelő irányítja az érc haladását a különböző feldolgozó egységek között, amely mindegyikének megvan a maga szerepe ami szerint szétválasztja az anyagot egy esetleges másiktól. A feldolgozási folyamat alatt keletkező hiba lebéníthat bizonyos érzékeny hajó alkatrészeket, elakasztva az átalakítási folyamatot, értékes időt, és még tárolva kényszerülni az érintett alkatrészt rakteret is veszítve míg a csere meg nem oldható.

Az összes fent említett pozíciót betöltheti játékos vagy npc. Tapasztaltabb npc minőségibb munkát végez, viszont magasabb bérért.

A rakomány eladása

A bányász folyamat utolsó lépése az, amikor megszabadulsz a verejtékkel megszerzett érctől vagy a feldolgozott anyagtól, pénzt kapva cserébe.

Ha munkát fogadtál el akkor vissza kell menned ahhoz az ügynökhöz aki felvett, majd befejezve a tranzakciót az ígért összeg megjelenik a számládon, valamint mivel sikeresen leszállítottad az árut a hírneved is pozitív irányba fog elmozdulni. Az ügynök csak azt a típust és mennyiséget fogja tőled átvenni ami meg lett beszélve, ezért talán érdemes lesz az esetleges felesleget egy TDD-t meglátogatva pénzre cserélni.

Azoknak a játékosoknak akik szabadúszó bányászként tevékenykednek, az áru eladása nem lesz ilyen sima ügy. Ahány TDD annyiféle árral fogsz találkozni, így mielőtt a bányász terület felé veszed az irány talán érdemes lesz egy kicsit szétnézni, és megbizonyosodni afelől hogy nem ér veszteség mikor a legközelebbi leszálló zónában található ajánlatot fogadod el. Jelentős profitot érhetsz majd el például ha egy nem túl értékes, nagyobb mennyiségben megtalálható anyagot termelsz ki egy adott csillagrendszerben, majd elviszed azt oda ahol hiány van belőle így ára is jóval magasabb. Minden a te döntéseden múlik, hogy leszel e kizárólag bányász, vagy szállító is egyben és végigcipeled a saját árud a galaxison, ahogy az is hogy eldöntsd szerinted a veszély amivel utadon szembenézhetsz (közeledvén a helyhez ahol a rakományod nagyon sokat ér, viszont zsírosabb célpont is leszel a kalózok szemében) kifizetődhet e a nagy napon mikor megkapod az áhított hatalmas összeget.

Egy utolsó lehetőség amit a játékosok majd esetleg számításba vehetnek spekulációval kapcsolatos. Ha szereted a hazárdjátékot, egyes leszállóhelyek közelében bérelhetsz havonta fizetendő raktárhelyet az árudnak, így megtartva azt és arra spekulálva  hogy az árud értéke (amit esetleg egy olyan esemény okoz aminek te magad vagy a szervezeted is részese) jelentősen feljebb fog menni a közeljövőben.

“Legvégül ez az amiről a Star Citizen szólni fog. Minden játékos,  minden egyes lépés megtételekor egyedi döntéseket kell hogy hozzon majd a cél felé vezető úton.”

Eredeti cikk az RSI oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.