A “Seventh Heaven” – 3. rész

Harmadik rész

A Horizon űrdokk… A Bengal hordozókat szokták, főleg a médiában “mérnöki csoda” névvel is illetni. Jó-jó, szép, nagy hajók, olyan fegyverzettel és pajzsokkal, melyek szinte legyőzhetetlenné teszik őket, de a riporterek és szerkesztőik hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a flotta rendelkezik néhány azoknál is nagyobb űrhajóval. Nos, ha a Bengal a “mérnöki csoda” akkor az űrdokk, ami a főhangárába képes befogadni a hordozót is, mi? Isteni csoda? Három kilométernyi acél és titán szörnyeteg, háromezer fős legénységgel, saját vadászokkal, bombázókkal, felderítő, szállító, mentő és tartályhajókkal, masszív pajzsokkal, ágyúkkal és gigantikus hajtóművekkel. Mondhatnád, vannak ennél nagyobb és erősebb emberkéz alkotta állomások is. Ám, azokkal ellentétben, a Horizon egyedi: mobil űrkikötő, ami abba a rendszerbe ugrik, ahol a flottának a legnagyobb szüksége van rá.– Azonosítók rendben, belépés engedélyezve!
A nyolcas hangár biztonságáért felelős őrök egyike megnyomja az ajtónyitó gombot, a masszív, belső nyomásvédő kapuként is funkcionáló ajtó kinyílik, láttatni engedve a teremben szinte elvesző karcsú űrhajót. Még a flotta gerincét alkotó Idrisek is könnyedén be tudnak állni ezekbe az óriási hangárokba… a könnyű, gyors freelancerekből fél tucat is elférne egymás mellett. Ám az elefántcsontszínű űrhajó egyedül árválkodik a terem közepén. A két pilóta belép és lassan elindul a ládahalmok közt álló jármű felé, mely mellé külön őröket is állítottak. Az, hogy valami különösen fontos árúval töltik fel a hajó rakterét, még a fiatal, szőke, kölyökképű a pilótaiskolát éppen elhagyott újonc számára is egyértelmű. Óvatosan a társára néz, aki harminc év körüli, barna hajú, őrnagyi rangjelzéseket viselő, magabiztos mozgású veterán: Collie. Teljes nevén Steven Shepherd. Ő követi a fiú, újra a ládákra tévedő pillantását és jelentőségteljesen bólint. A ládák feliratai szerint az Centauri rendszerben szorongatott csapatoknak szánt lőszer és orvosi felszerelés található bennük.
– Látom. Úgy tűnik, a fejesek blokádtörésre készülnek. Gyors teherhajók és vadászok az első hullámban. Ezért kaptunk mi is pihenőt.
Beaver, mert ő az újonc, nyel egyet, majd felsóhajt.
– Úgy érted… mi kísérjük őket? Nem irigylem magunkat… őket meg főleg nem!
A fiú átbújik két leparkolt targonca között, míg Collie ráérősen megkerüli őket. Az őrnagy megáll és mosolyogva néz a hajó oldalára, ahol az ágyútoronyból baljóslatúan, tompán csillogva merednek előre a hatalmas ikerlézerek.
– Ne félj, majd vigyázok rád! Őket meg főleg nem kell féltened! Ezek nem gyári ágyúk és a hajó sem egy alap, gyári freelancer. Tudod…
Körülnéz és nagyon halkan folytatja, miközben összehúzott szemekkel néz Beaverre.
– A leszerelt pilóták élveznek bizonyos támogatásokat a későbbiekben is. A flottával egy időben juthatnak hozzá a legújabb felszerelésekhez, sőt néha nekik adják ki tesztelésre.
Megpaskolja a fegyvereket, majd néhány lépést megy a rámpa felé, ám újra megáll, félig megfordul, a fülke ablakai alá festett képre pillant, végezetül Beaverre néz.
– A Celestial Spirit orrfestése volt. A mennyekből, lángoló karddal alászálló harcos angyal. Az az érdekessége, hogy egyesek szerint az angyal arcát Gwynről mintázták. Pedig nem… ő még a pilótaiskolába járt, amikor az egyik ügyes kezű szerelő megfestette a képet. Az mondjuk…
Jót mosolyog az orra alatt.
– … vitathatatlan, hogy a haja és a szemei tényleg hasonlítanak. Na, de ne várassuk meg! A két óra már letelt!
A fiúra kacsint, akinek útközben már elmesélte, hogy és mikorra beszélték meg a találkozót.
– Ha csak fele olyan szép mint az angyal, máris belezúgtam!
Születik meg az őszinte vallomás az újonc szájából. Beaver talán csak hangosan gondolkodik, ám ami történt az megtörtént, ezen a szemforgatás és a hirtelen elvörösödő feje sem változtat. Collie hangosan nevetve veri hátba, majd a rakodótér felé lódítja.
– Gyerünk kis Rómeó! Remélem nem száll inadba a bátorságod, ha meglátod Júliát is!
A rakodótér végénél újra megállítja őket két őr és a kölcsönös szalutálás után az engedélyeik és céljuk felől érdeklődik.
– A hajó kapitánya régi barátom, még a negyvenkettesektől. Egyszerű, baráti látogatás.
Ez, sőt még Collie őrnagyi rangja sem lenne elég a belépéshez, de az engedélyük, amit személyesen a Nairobi kapitánya intézett el nekik, megenyhíti az őrök vonásait.
– Érezzék magukat jól, Uram!
Az őrök félrehúzódnak, szabad lesz az út a pilóták előtt, de a zsúfolásig pakolt raktéren keresztül nem is olyan egyszerű átjutni.
– Gwyn! Gwyn? Merre vagy?
Kiált előre a ládákat rögzítő hevederek közt botladozva az őrnagy és a válaszra sem kell sokat várnia. A hajó kapitánya, teljes életnagyságban tűnik fel a lakótér ajtajában és a vendégeire kiált.
– Vigyázz! Elég lőszer van itt ahhoz, hogy a fél dokkot felrobbantsuk!
Ez -természetesen- nem igaz. Attól, hogy valaki átesik rajtuk, azok még nem robbannak fel, sőt a kézifegyverek közvetlen találatainak is ellenállnak a könnyű, de mégis erős ládák. De egy kis baráti piszkálódásért soha nem kellett a pilótáknak a szomszédba menniük.
– Hogy lehet ilyen hülyén rakodni?
Mérgelődik Collie, aki mögött az újonc a szája elé szorítja a kezét, hogy felettese ne vegye észre a fülig érő vigyorát és egy kalap alatt próbálja megakadályozni a kitörni készülő röhögését is, ami azonnal lebuktatná. Gwyn figyelmét ez nem kerüli el, de nem adja jelét annak, hogy látná, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni Beavert. Az arcán trónoló barátságos mosolya betudható a viszontlátás örömének is.
– Ládák után fizetnek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy félig rakott hajóval induljak útnak.

Közli és von vállat majd nevetve ugrik az utolsó akadályokat is leküzdő és felegyenesedő őrnagy nyakába. Fenébe a flottával, a szokásokkal, a tisztelgéssel és a rangokkal! Akkor is átölelné, ha még a flotta rendes pilótája lenne… Így, civilként pedig tényleg minden gátlástól mentesen mutathatja ki az érzéseit. Puszit cuppant a férfi arcának mindkét felére, majd kicsit hátrahajol, hogy kezei közé foghassa a fejét. Ragyog a boldogságtól… ebben a percben sokkal inkább tűnik doromboló, jókedvű kiscicának, mint a negyvenkettesek éles karmú és hegyes fogú, bátor tigrisének. De, úgy tűnik, Collie sem tiltakozik teljes erőből az ölelés és a puszik ellen. Erős kezeivel magához húzza a nőt és apró csókot lehel az ajkaira.
– Khmm. Inkább kimegyek… vagy megnézem az ágyútornyot!

Az idillt a kajánul vigyorgó újonc zavarja meg, tapintatlanul közbeszólva, időközben abbahagyva arcának takarását. Láthatóan, máris titkos terveket kovácsol, hogy a látottakat felhasználva hogy vághatna vissza a “keresztszüleinek”.

10386970_296209013872897_3536494963752745701_o

– Ez nem az volt, aminek tűnt!
Vágja rá Gwyn, félig kibontakozva az őrnagy karjaiból, de a zavara nyilvánvaló és pillanatnyilag Collie sem áll a helyzet magaslatán, úgy mosolyog, mint egy csóklopáson kapott tizenéves kamasz.
– Bocs Gwyn. Ő Beaver. Zöldfülű, de már igen pofátlan!
Szúrósan néz az újoncra, kicsit kihangsúlyozza a jelzőket, de ezeket leszámítva nem érezteti vele, hogy neheztelne rá. Kiváló okot adtak a támadásra és a fiú már úgyis eleget kapott az öregek válogatott kínzásaiból: ideje volt törlesztenie egy kicsit. Ki kell vívnia magának az elismerést és nem csak az űrben, a bevetések során, hanem azon kívül is és a rang, a pilóták körében, szolgálaton kívül szinte a jelentőségét veszti.

Gwyn ellép Collie mellől és a kezét nyújtja a fiú felé, aki most meggyőződhet róla, hogy a néhány perce megismert történet igaz: az angyal tényleg hasonlít a pilótára. A ragyogó kék szemeik és a vállig érő vörösesbarna hajuk megszólalásig egyezik. Azonban, Gwyn vonásai sokkal barátságosabbak, az ajkai szinte állandóan mosolyra húzódnak, minek következtében a nevetőráncai kicsit jobban láthatóak annál, amit a kora indokolna. Barátságosnak tűnő, átlagos magasságú, karcsú teremtés, aki most határozottan ragadja meg a kölyök kezét. Magához húzza és mintha évek óta ismernék egymást, őt is átöleli, barátságosan megsimogatva a hátát.
– Nem kell féltékenykedni! Ölelés jut neked is, de a puszit ki kell érdemelni!
Súgja a fülébe félhangosan majd felnevet és a válla felett az őrnagyra néz, végül egy aprót biccent.
– Nem igaz?
A férfi bólogatva helyesel.
– De még mennyire! Tudod te, milyen nehéz ötből, háromszor nyerni a gyakorló szimulátorban… ellene?
Mindannyian nevetnek, közben Gwyn beljebb invitálja őket a három személy számára kicsit szűkös lakótérbe. A férfiakat az asztalhoz ülteti, ő az ágy szélére telepszik és a térdeire könyökölve támasztja meg állát. A őrnagyra néz, de mintha nem őt, helyesebben nem csak őt látná. A pillantása valahova mögé hatol, időn és téren is túlra.
– Úgy hallottam, a negyvenkettesek újra a Paul Steedre kerültek. Már vagy egy éve…
Egy sóhaj után egyenesen az őrnagy szemeibe néz és a fejét kicsit félrebillentve vár a válaszra. Mert a kérdése, bár nem hangzott el, megválaszolásra vár. A férfi aprót bólint, majd az asztal felé fordítja a fejét és a reggeli idejéről ottmaradt kávéscsészét kezdi ide-oda lökdösni a két tenyere közt. Gwyn összehúzott szemöldökkel a féltett, drága csészéjére majd az időt húzó őrnagyra néz, aki nem akar válaszolni, de tudja, hogy ez elkerülhetetlen. A vállát előre ejti, a gerince is meghajlik egy kicsit majd újra bólint, de nem a nőre, hanem a kölyökre pillantva amikor megered a nyelve.
– Történt egy baleset. Egy fiatal pilóta… egy lány, meghalt. A vizsgálat felmentett, de utána senki se akart velem repülni…
Mondja színtelen hangon, mire Beaver arca észrevehetően megrándul. Ő is most hall erről először.
– Egyszerű gyakorlórepülés volt. Rutin. Már épp landoláshoz készültünk, a pajzsokat kikapcsoltuk, amikor valami a fülkének vágódott. Meteorit, űrszemét… nem tudom. Ösztönösen elrántottam a kormányt és…
Pillantása Gwynre vándorol, aki már a tenyereibe temette az arcát és egy sóhajtás után megtöri a beálló csendet, rövidre zárva a történetet.
– Összeütköztetek.
Felemeli a fejét, először a bólintó őrnagyra, majd az újoncra néz, végül az asztal feletti szekrények egyikére mutat.
– Vill, kérlek! Találsz ott egy palackot.
A fiú először csodálkozva néz rá, majd enged a kérésének és előveszi az antik darabnak számító – színtelen folyadékot tartalmazó – üveget és az asztalra állítja. Gwyn feláll, bal kezével megmarkolja az őrnagy vállát, jobbjával átnyúl a feje felett és még két kávéscsészét vesz elő, melyeket az ujjaira fűzve nyújt a fiú felé.
– Töltsd tele!
A ránéző őrnagyra mosolyog majd megveregeti a vállát.
– Hibáztál és megbűnhődtél érte. Se több, se kevesebb nem leszel a szememben egy baleset miatt! Hogy hívták?
Collie sóhajt, majd lesüti a szemeit. Több mint öt éve ismeri a nőt, tudhatta volna, hogy nem fogja leharapni a fejét. Gwyn, hozzá hasonlóan teljesen tisztában van az űrrepülés veszélyeivel és most se hibáztatja.
– Molly.
Beaver közreműködésének köszönhetően a csészék megtelnek és a kis fülkét hamarosan betölti az eredeti, – földről származó! – gyümölcspárlat mámorító illata.
– Fogd!
Collie orra alá dugja az egyik csészét, a másikat a fiúnak adja, majd felveszi a harmadikat és egy lépést hátrál, hogy helyet adjon a feltápászkodó vendégeinek. Az őrnagy lopva néz rá, majd kénytelen-kelletlen átveszi a csészét és szintén feláll, alig egy pillanattal megelőzve a hagyományokkal még csak ismerkedő újoncot.
– Mollyra és a pilótákra akik többé nem lehetnek velünk!
Gwyn kezdi a pohárköszöntőt és koccintásra emeli a poharát, de a már halványan elmosolyodó, eddig bűntudattól szenvedő Collie is hozzátesz néhány szót.
– Mollyra és a pilótákra akik ma velünk vannak!
A két veterán összenéz, Gwyn barátságosan ráhunyorít az egyre jobban mosolygó férfira, majd mindketten Villiam felé fordulnak. A fiú komolyan, ünnepélyesen szól, de az ide-oda cikázó pillantása sejtetni engedi, hogy nincs tisztában az emlékezés menetével – azzal, hogy mit is kellene mondania.
– Mollyra és az igaz barátokra!
Rögtönöz egy általa elfogadhatónak vélt változatot, ami az őrnagyból széles mosolyt és elismerő hümmögést, Gwynből csendes, boldog nevetést vált ki. Nem a hagyományos, de az adott szituációban bizony találó befejezése a megemlékező pohárköszöntőnek. A csészék összekoccannak, majd egy húzásra kiürülnek – ahogy illik, pilóta módra… ez után újra a fiú, az erős párlattól kicsit sírósnak tűnő hangja lesz hallható.
– Főnök, lehet, hogy más nem akar veled repülni, de én meg nem akarok nélküled!
A kezét nyújtja az őrnagy felé, aki kicsit meghatódva szorítja meg. Gwyn először összefogja a kezüket, majd amikor mindketten ránéznek elneveti magát és a két férfi nyakát átkarolva húzza magához őket, hogy mindhármuk feje összekoccanjon.
– Az igaz barátokra!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.