A “Seventh Heaven” – 5. rész

Helyszín: valahol, mélyen, az űrkikötő kilences hangára alatt. Hárman hajolnak az adattáblákkal borított asztal fölé – egy borostás, középkorú katona, egy kimerült, fiatal doktornő és egy, a háborús körülmények ellenére is elegáns, idősebb civil úr. Ha kicsit jobban körülnézünk, a háttérben látható lesz néhány, holografikus kijelzők előtt ülő katona, hallhatóvá válik egy hajókat irányító és egy, a földi csapatok helyzetéről beszámoló hang is.


– Romeo – kettő, koncentráljatok a hágóra! Robbantsátok be az egészet! Nem juthatnak át a hegyláncon!
… – Vettem! Bombák élesítve! …
… – Alfa – négy az irányításnak! Az utóvéd még a hágón van! Kinyírlak, ha odadobatod a bombákat, te barom! …
A katona ellöki magát az asztaltól, az irányítóhoz lép és a képernyőjére néz. Belenyúl a hologramba, ujjaival kijelöli a részt ahonnan nagyítást kér és a műholdas felvételen láthatóak lesznek a gyalogság páncélozott járművei, a harcolva visszavonuló katonák és a hőkitörések, melyek a tüzelő fegyvereikre utalnak.
– Lódulj aludni!
Csattan a férfi ellentmondást nem tűrő hangja. A fiatal irányító a fejét lehajtva elkullog, és a helyére beülő idősebb katona azonnal változtat a parancsokon.
– Itt Allan Hickson ezredes! A bombázók CSAK az északi bejáratot támadják! Ismétlem, CSAK az északi bejáratot! A hágón még saját csapatok vannak!
Újra belenyúl a hologramba és néhány mozdulattal megkeresi a két, máris útirányt változtató Retaliator bombázót és az őket kísérő vadászokat.
… – Alfa – négy az irányításnak! Kösz ezredes! …
… – Romeo – kettő az irányításnak. Értettem, cél az északi bejárat! …
Az ezredes hátradől és megrázza a fejét. A fő légi irányítóközpont elpusztult az első támadások során, a bombázást túlélő, kiképzett, profi irányítók többsége remegő idegronccsá vált amikor közvetlen találatok érték a kikötőt és a hangárok, hajók, raktárak sorra váltak porrá és hamuvá. Akiket össze tudott szedni a rögtönzött harcállásba, azok közel sem elég képzettek, azért fordulnak elő hasonló incidensek…
Átutazóban lévő, a támadás kezdetekor itt rekedt kadétok, a Fujini gyalogság, civil szerelők, a városból menekülő önkéntesek és a szétzúzott légvédelem maradéka, amit a kontinens tucatnyi egységéből kapart össze az elmúlt napok során, alkotja a védelem gerincét. Ez nem igazi sereg, csak minden idők egyik legjobban felszerelt, és legnagyobb, elszánt ellenállócsoportja.
– Folytassa doktornő!
A barna, filigrán nő az asztal szélére ül és megdörzsöli a szemeit, majd sóhajt egyet.
– A vérkészítmény, az élelem és a gyógyszer nagyon fogy. A raktárakban maradt szállítmányok kifosztása sem segít, mert hiába van elég ágy, tű, kötszer és diagnosztikai eszköz, ha nem tudok mit adni a sebesülteknek! Sok raktárba be sem tudunk jutni, mert még mindig őrzik őket… Úgy hallottam, a városi kórházakban sem jobb a helyzet.
A gondterhelt, jól öltözött civil férfira néz aki megrázza a fejét.
– Rengeteg a civil sebesült. Semmivel sem különb a helyzetük, mint nektek.
A férfi után újra a doktornő szól.
– Évszázadok óta nem használtunk rendes vért, csak a steril, laboratóriumi sejttenyésztésből származót. De ma…
Lesüti a szemeit és felhúzza a köpenyének jobb ujját. Könyökhajlatának vénájában egy apró, több mint egy évezrede változatlan orvosi eszköz, a branül nevű mütyür látható.
– Nem volt más választásom, a só és plazma nem elég! Mindenre szükségem van a négyszáz sebesült ellátásához és óráról órára nő a számuk! Ez egy ideig megoldás, de pár nap múlva a nyers vér olyan fertőzéshullámot fog okozni, ami… legalább a felüket elviszi!
Könnyes szemmel felnéz és két tenyérrel az asztal szélére üt. Megdöbbentő látvány, ezt a szende, barátságos teremtést ilyen dühösnek és elkeseredettnek látni, de a háború mindenkiből olyan dolgokat vált ki, amit békeidőben elképzelhetetlennek tartanának…
– Figyeljen doki! Ez rohadtul titkos, de nem érdekel!
Az ezredes nagy levegőt vesz, feláll és az asztalhoz lép, ahol a doktornő elé áll és a szemébe néz, miközben megfogja a vállait.
– A flotta a Croshawban gyülekezik, pár napon belül megindulnak és felmentenek minket! Nem érdekel, hogy addig mit csinál, melyik vállalatnak lép rá a tyúkszemére, vagy kivel rúgja össze a port! Pakolják ki az összes raktárházat, forgassák fel a hajókat az elsősegélykészletekért csak tartsák életben az embereket! Vállalom az összes felelősséget!
A nő bólint, majd az egyszer már ismertetett problémát említi.
– De több raktárba nem engednek…
Az ezredes a felemelt kezével szakítja félbe, fúj egyet, majd a terem bejárata felé fordul és bekiált egy jó kiállású, keménykötésű katonát.
– Hernandez hadnagy! Két páncélossal és a szakaszával Amato doktornő parancsnoksága alá rendelem! Az űrkikötő teljes területén joga van minden épületbe behatolni és hajóra felmenni, és lefoglalni minden orvosi felszerelést, élelmet és szállítójárművet. Maga fogja ezt biztosítani. Ahol ellenállásba ütköznek – lőjön! Ahol nem találják meg a kulcsokat, robbantsa be az ajtókat!
A sörtehajú, ütött-kopott kék páncélba öltözött katona feszes vigyázzba vágja magát és tiszteleg.
– Igenis, uram!
A doktornő a helyzet iróniája miatt elmosolyodik. Az űrkikötő egyik föld alatti hangárjában elhelyezett tábori kórház összehozásában nagy szerepe volt, de eddig csak megtűrt személynek érezte magát, akinek szabálytalanságai – nem szabályszerű anyagbeszerzései – felett szemet hunytak a katonák. Most meg egyenesen a kikötő fő-fosztogatójává, sőt az egyik élet-halál feletti döntéssel rendelkező vezetőjévé nevezik ki, akinek két harcjármű és közel húsz katona áll a rendelkezésére.
– Fiam! Ha a doktornő vért próbál levenni saját magától keverjen le neki két pofont!
A hadnagy meglepetten pislog a furcsa parancs hallatán, de az ezredes gyengéden megfogja a doktornő karját és úgy fordítja, hogy a másik férfi lássa a ledugózott branült.
– Nem fogok! De több mint egy napja glükózon és serkentőkön élek, nem vehetem ki…
Ígéri a doktornő és a hadnagyra mosolyog, majd kicsavarja a karját az ezredes markából.
– Azt hiszem nem lesz gond, uram! Igaz, doktornő?
Bólint a hadnagy, mire a nő lesüti a szemét és eltakarja a kezét majd halkan válaszol és egy újabb, halvány mosolyt présel ki magából.
– Nem.
… – Romeo – kettő az irányításnak. Antianyag bombák kioldva! …
A föld enyhén megremeg, ami egyértelműsíti, hogy a hágó nincs tőlük túl nagy távolságra.
– Jól van, munkára emberek! Tegyék a dolgukat!
A hadnagy bólint és kicsit félrehúzódva ad helyet az asztal széléről lecsúszó doktornőnek.
– Köszönöm ezredes.
Mondja csendesen, mielőtt az idősebb férfire mosolyogna.
– Vigyázz a városra, én vigyázok a kikötőre…
A férfi elmosolyodik és fejet hajt.
– Úgy lesz, kicsim.

– Kicsim?
Pillant, nem leplezett kíváncsisággal a nőre a hadnagy, amikor lépteik már a bunker, felvonóhoz vezető folyosójának betonján koppannak. Katonának katona, de ugyanúgy ember is és mint olyan: kíváncsi. A doktornő megrázza a fejét és elmosolyodik.
– Rossz felé tapogatózik. Nem csípem az idősebb pasikat.
Hernandez felhúzza a szemöldökét, ami kuncogásra készteti a nőt.
– Ő az apám! Fujin polgármestere.
A hadnagy elfordítja a fejét és a vonásain látszik, hogy szívesen tenné a kíváncsiskodó kérdését meg nem történtté, vagy inkább lenne a front legkritikusabb részén, a bombázott hágón.
– Bocs doktornő, csak azt hittem…
A nő a fejét rázva mosolyog a magát kényelmetlenül érző férfire, láthatóan nem haragszik majd a kezét nyújtja felé.
– Semmi baj. De kérlek szólíts csak Cat-nek. A Catherine becézése.
A férfi összeráncolja a homlokát, majd széles vigyor jelenik meg az arcán – a seregben nem szokás az ilyen nagyfokú közvetlenség, főleg nem akkor, ha alig néhány perce ismerik egymást a felettesével. Mert – bár civil- a nő a parancsnoka, így neki tartozik engedelmességgel.
– James Hernandez, szolgálatodra! Jamie, Jimmy, ahogy szeretnéd!
A férfi kezében csaknem eltűnik Cat tenyere, de amilyen nagy, olyan óvatos is.
– Figyelj, nem akarok főnököst játszani.
A felvonóból kilépő fáradt, piszkos szerelők miatt a kézfogásuk és a beszélgetés is megszakad – ám utóbbi csak néhány másodpercre, mert nyomban folytatódik amint az ajtó bezárul mögöttük és újra kettesben maradnak.
– Ezt hogy érted? A parancsnokom vagy Cat. Azt teszem, amit mondasz.
A nő szeme egy pillanatra a férfire villan, majd a felvonó hideg fémfalának dőlve, szomorkásan, fáradtan suttogja a választ.
– Először is nem vagyok katona. És nem akarom azt sem, hogy bárkinek baja essen azért, hogy másokat meg tudjak menteni.
A hadnagy csendesen felnevet és a kezébe veszi a hátán viselt fegyverét.
– Ne félj! Ez igen nyomós érv ha egy raktár kinyitásáról van szó, de ha nem kényszerülünk rá, ezt úgy értsd, hogy nem lőnek ránk, akkor senkinek nem fog baja esni. Egyedül is sok helyre beengedtek, de hidd el, velünk mindenhova be fognak – és senkit nem kell utána lőtt sebbel kezelned!
A doktornő halványan elmosolyodik, majd el is neveti magát. Hiszen a hadnagy mondandójának folytatása nem hagy számára más lehetőséget.
– Persze, az előfordulhat hogy pár betört orrú vagy kificamodott kezű őrt hagyunk hátra.
A férfi a nevető doktornőre kacsint, majd a lift megállása után a vállával kilöki az ajtót és a fegyverét két kézbe fogva lép ki a félig lebombázott hangárba. A harcok alig néhány kilométernyire dúlnak tőlük, érthető az óvatossága.
– Jöhetsz! Mindig maradj mögöttem, amíg el nem érünk a srácokig!
Cat bólint, nyakát behúzva pillant fel az összegörbült acélszerkezetre, ami valaha a hangár volt. Most portól csillogó napfénycsíkok törnek át a réseken, és világítják meg a padlón szanaszét heverő ládák, szerszámok, törmelékek halmait. Az ép részen lázas munka folyik, ide gyűjtötték össze a megtizedelt légierő még bevethető vadászainak egy részét. Ütött-kopott civil és flottabeli Hornetek, rövidtávú elfogó Merlinek és az öreg, a repülőiskola jelzéseit viselő Gladius vadászok javítását és feltöltését is itt végzik.
… – Légiriadó! Bombázókötelék érkezése északi irányból! Ismétlem légiriadó! Bevetési parancs a készenléti elfogóknak, azonnali felszállás! …
Cat egy pillanatra megdermed, de a hadnagy csuklójára fonódó keze húzni kezdi és kirántja a bénultságból.
– Gyere már! El kell jutnunk a másik hangárba! Még vagy öt perc mire a bombázók ideérnek!
A hangár másik végében két Merlin hajtóműve dübörög fel, ami elnyomja a páros rohanó lépteinek zaját és hamarosan a szemükbe vág a fény, ahogy kilépnek a kikötő betonjára… A hegylánc tetején olyan porfelhő tombol, mintha vulkán törne ki, a város felől füstoszlopok szállnak a kondenzcsíkok hálózta ég felé és a földet megremegtetve húznak el a fejük felett a hangárból kiforduló vadászok. a másik hangárból -onnan ahova igyekeznek- féltucatnyi jármű sorjázik ki, az őket körülrajzó katonák kíséretében. A kikötő mobil légvédelmi egységének alaposan megtépázott állománya. Két jármű tetején rakéták, másik kettőn pedig lézerágyúk válnak láthatóvá ahogy közelebb érnek hozzájuk, az ötödikből vastag kábeleket húznak elő, míg a hatodikon egy radarrendszer kupoláját emelik a magasba.
– A Guardian üteg!
Kiabálja túl a légiriadó szirénáit James, továbbra is maga után vonszolva a doktornőt.
– A legjobbak a bolygón! Még a rakéták többségét is leszedik!
Az utolsó mondat valahogy nem gyakorol túl mély benyomást Cathyre, de értékeli a férfi igyekezetét és erejét összeszedve próbál lépést tartani a tagbaszakadt katonával…
… – Készenléti vadászok az irányításnak: a levegőben vagyunk, sebesség ezerötszáz, irány hetvenöt fok, magasság kétezer méter, tovább emelkedünk. További utasításokat kérek! …
Az ezredes az irányítást végző fiatal kadét mögött állva hallgatja a bejelentkezést majd a kijelzőre nézve mondja az instrukciókat.
– Irányszög százhúsz, vizuális távolságban lesznek kilencven másodperc múlva. Tüzelhetnek!
A szöszke lány – még tizennyolc sincs – megnyalja az ajkát, sóhajt egyet majd kicsit remegő hangon, de a tanultak szerint, gyorsan és jól érthetően továbbítja az utasítást.
– Irányítás a készenléti vadászoknak: forduljanak százhúsz fokra, tartsák az emelkedési szöget, vizuális távolság kilencven másodpercen belül!
A rádió reccsenését követően érkezik a válasz.
… – Értettem! Támadunk! …
A két vadász üstökösként száguld a lassú bombázók és a túlerőben lévő kísérőik felé.
– Hickson a hangárnak! Mit tudtok elindítani két percen belül?
Szól a kommunikátorába az ezredes kicsi félrefordulva közben türelemre intve a rápillantó kadétot.
… – Két szupert négy-négy rakétával és az egyik lopakodót ágyúkkal. Meg a vadásziskola egyik Gladiusát. …
Az őszülő homlokát megdörzsölve rázza meg a fejét. Minden igyekezete ellenére kevés az amit fel tud mutatni az egyre fojtogatóbb túlerővel szemben. A műholdképet mutató kijelzőre pillant, gyors számvetést végez majd ökölbeszoruló kézzel adja ki a parancsot.
– Menjen mindegyik!
Tart tőle, hogy a féltucat vadásza és a légvédelem se tudja távol tartani az ellenséges köteléket a kikötőtől és a várostól, ráadásul még bevethető gépe se marad az esetleges következő hullám elhárítására.
…- Vettem, indulnak! …
Feszülten elmosolyodik majd visszafordul a kadét felé.
– Jól csinálod, ügyes vagy! Hívd a Delta bázist. Kiürítési parancs, minden bevethető gépüket repüljék át ide, a nem szállítható készleteket semmisítsék meg!
A lány bólintva veszi tudomásul az utasítást.
– Igen uram!
Néhány holografikus kapcsoló megnyomásával megpróbál kapcsolatba lépni a nevezett repülőtérrel.
– Irányítás a Delta bázisnak: Kiürítési parancs! Ismétlem kiürítési parancs! Vonuljanak vissza a Fujin-dél űrkikötő területére! Elrendelem a nem szállítható készletek megsemmisítését!
5_a

… – Kiürítési parancs! Minden gépet készítsenek fel azonnali bevetésre, a javítás alatt állókat semmisítsék meg! A földi egységek gyülekezzenek a főkapunál! Indulás tizenöt perc múlva! …
A síkságon, fujintól kétszáz kilométerre fekvő bázison nagy nyüzsgés kezdődik. Az itt állomásozó vadászegység az ellenállás végső tartaléka. Békeidőben igen kedvelt hely volt a pilóták körében, hiszen a szolgálat kevés és eseménytelen volt, mert ki is akarna bajt keverni a bolygó felett lebegő űrdokk és orbitális pályán álló hajógyárak árnyékában? Ez évtizedek óta, a bázis alapításának napja óta így volt, egészen a vanduul flotta pár napja történt megérkezéséig. Kitűnő ellátás és szállások, remek klíma – mindennek vége… egyik bevetést a másik után repülik és mindig van olyan aki nem tér vissza…
– Na mi legyen? Felrobbantsuk?
Hajol közelebb az egyik golyónyomokkal borított Merlin hajtóművében matató pilótaruhás fiatalemberhez egy másik, szintén pilótaruhát viselő férfi.
– Teljesen hülye vagy? Ez az én hajóm és nem megyek nélküle sehova!
Morran vissza a húszas évei elején járó ifjú, majd gyorsan enyhülnek a vonásai amikor társa pillantását követve rájön, hogy mi is jár a másik fejében. A félreeső kis hangárban nem csak az ő két gépük áll, hanem több láda és hordó is, melyekben olaj és lőszer van.
– Vagy úgy!
Nevet fel az olajtól maszatos arcú, barna hajú férfi majd egy cinkos összepillantás után nagyot bólint mire társa leugrik az állványról majd fütyörészve a hordókhoz sétál – és kinyitja őket. Egy másikat a hangár elé gurít, hogy majd ott repítse a levegőbe.
– Ez nálatok valami hagyomány?
Kiált oda, az újra a hajtóművel foglalatoskodni kezdő pilótának amikor egy másik hordóért tér vissza.
– Hagyomány? Az, hogy nem hagyjuk el a hajónkat? Igen, valami olyasmi lehet…
A hangját felpörgő hajtóművek sivítása nyomja el – a többi gép már felszálláshoz készülődik.
… – Kiürítési parancs! A javítás alatt álló gépeket semmisítsék meg, a földi egység gyülekezzen a főkapunál! Indulás tíz…. …
Egy elektronikus panel repül a hangosbemondó felé – ami pár perce még a hajtómű részét képezte – majd lézersugarak csapnak bele, egy kis sistergés után végleg elhallgattatva.
– Kösz Doc, már kezdett idegesíteni! Amúgy miért nem mész?
A fegyverét lazán eltevő pilóta a gépére néz majd elvigyorodik.
– Még javítási listán van, fel kellene robbantanom! Elfelejtettem jelenteni, hogy két órája kész…
Megpaskolja a Merlin kecses orrát majd a vállára vesz egy kisebb gázpalackot és a hangár előtt álló hordók mellé sétál vele. A levegőben a felszálló vadászok és robbanások hangjai keverednek, amihez hamarosan a gáz süvítése is csatlakozik…
– Figyelem! Kiürítési parancs! Semmisítsék meg az olajoshordókat!
Jót nevet a saját poénján, majd biztos távolságról egy gránátot hajít az olajban fekvő palackhoz. A hanghatás, a füst és a lángok elég nagyok ahhoz, hogy felületes szemlélő számára úgy tűnjön, a parancsot végrehajtották. A robbanás hangjára felnéző társára pillant, majd a falon lévő kommunikátorhoz hajolva – igen felületesen és a hangját gondosan elváltoztatva – beszámol a hajók elpusztításáról. Nem szeretné ha később bajuk lenne a parancsmegtagadásból…
– “J” hangár a központnak, a javítás alatt álló Merlinek megsemmisítve!
A könyökével összetöri a szerkezetet, majd a társához siet.
– Ez megvolna… még mennyi idő kell Atikám? A mieink lassan elmennek… a vanduulok meg ideérhetnek.
A kérdezett megtörli a homlokát – még jobban összeolajozva magát – a válasz előtt.
– Szerkezetileg rendben van, a panelt kicseréltem. Fel kell tankolnunk, próbaindítást és beállításokat végezni. Ez legalább egy óra. A jobb külső lézer hűtése sérült. Azt szerintem hagyjuk, rámenne fél nap is.
A másik a lézer házára néz, amin egyértelműen látszanak a becsapódó golyók nyomai majd újra leugrik a betonra és elszalad egy alkarnyi vastagságú tömlőért.
– Én tankolok, te indítsd a számítógépet!
Kiabál vissza és mire a társa lecsukja a hajtómű borítófedelét, már pirosló arccal, erőlködve cibálja a merev tömlőt a gép üzemanyagnyílásához. Egy csavarás, egy szisszenés és már ömlik is a folyékony, nagynyomású gáz a gép tartályaiba.
– Megy a hidrogén!
A saját gépére néz, majd arra amit tankol. Mindegyik kivette a részét a harcokból. Ütött-kopott, sebtében javított vadászok- becenevükön a Rebel és a Raven – , melyeket időközben már töröltek is az ezred állományából. Igazi ellenállók lettek, törvényen és köteléken kívüli pilóták… de ez nem jelenti azt, hogy ne követnék az egységet és a parancsot. Csak egy kicsit késnek…
– A tank tele! Indíts!
A csövet egy szisszenés kíséretében eltávolítja, lezárja a nyílást is, majd ütni kezdi az újra és újra felnyögő majd azonnal elhallgató, végül nagy kegyesen beinduló, kínlódva felpörgő hajtómű házát.
– Indulj be te ócskavas! Új vezérlés, teli tank… még mi kellene?
A pilótafülkéből kihajoló, hüvelykujját felemelő társára vigyorog majd a fülére tapasztja a kezeit és így hátrál pár lépést a néhány pillanatig teljes fordulaton működő, majd fokozatosan halkuló hajtóműtől. Csak ennyi kellett ahhoz, hogy még egy gépet megmentsenek… pár perc! Habár, a diagnosztika során még érhetik őket meglepetések…

5b

Gwyn

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.