Anvil Terrapin és Ursa terepjáró – Hajóvásár

“Ha még egy kötekedő pilóta “nehezen feltörhető diónak” hívja a Terrapinomat, akkor megízlelheti az S5 ízét…” – “L-T” Jordan Halveston, Terrapin pilóta


Az Anvil Terrapin

Bemutatjuk az Anvil Aerospace U4A-3 Terrapin osztályú felfedező, kutató hajót. A Terrapint a XXVIII. század végén fejlesztették ki. Ez volt az első hajó, amely a birodalom hadseregének védelmi átszervezése keretében készült. A Terrapin jelmondata a védelem, megerősített pajzs-rendszerrel és páncélrétegekkel, amely arra lett tervezve, hogy a lehető legnagyobb védelmet nyújtsa a pilótának és a legénységnek. A manőverezőképesség terén nem rendelkezik olyan képességekkel, mint egy harcra tervezett vadász, azonban a fegyverzete a legfélelmetesebb Vanduul fosztogatót is otthonmaradásra késztetheti.

A Terrapin széleskörű szolgálatot látott el a haditengerészetben az elmúlt 150 évben, aminek során megerősítette a hírnevét, mint a legjobb támogató hajó. A kialakítása kitűnő volt arra, hogy páncélozott szállító hajótól kezdve hosszú távú felderítőhajóig bármilyen szerepben helytálljon. A Terrapint sokszor használták harci helyzetben kutató-mentő hajóként, amelyre azt követően kezdték el használni, hogy többször végrehajtott irányított kiemelést harci helyzetben, erős ellenséges tűz alatt.

A bemutatkozása óta a Terrapin váza egyre inkább népszerű lett a civil felfedezők körében. A felesleges U4A-3 hajótestek naponta feltűnnek a piacokon, emiatt a leszerelt katonák kedvenc felfedező hajójává vált, akik tudták folytatni a repülést a már ismert járművön. Közülük többen tisztában voltak a megbízhatóságával, a könnyű karbantartásával, valamint az elnyűhetetlenségével. Mindenki ismeri a Terrapin hírnevét, ami szerint a hajó képes elvinni a legtávolabbi ugrópontig… és épségben haza is hoz onnan.

Feladat és rendszerek

Az alap felfedező Terrapin legénysége két fő, amely egy pilótából és egy kutatótisztből áll (de a legtöbb szituációban egy személy is könnyedén elvégezheti ezt a két feladatot). A Terrapinok kapitányai gyakran utalnak magukra “vezetőként” pilóta helyett, mivel a hajó inkább egy repülő tankra hasonlít. Az S4-es torony a hajótörzs tetején különböző feladatokra teszi képessé a járművet. Leggyakrabban egy parabola antenna típusú szkenner van felszerelve, mivel ez használható leginkább a Terrapin legnépszerűbb szerepénél (ami magában foglalja a felfedezés céljából, vagy a kutatás-mentés céljából végzett szkennelést, valamint a páncélozott parancsnoki hajóként történő felhasználást).

Ameddig a legtöbb hajónál a hajtóművek méretét növelik a gyorsabb, hosszabb távú, vagy fürgébb utazás érdekében, addig a Terrapin teljesen más utat követ. Ennél a hajónál a fejlesztett erőművet arra használják, hogy a lehető legtöbb páncélzatot és pajzsot érjék el. A kiterjedt páncélrácsozat mindenki számára látható, aki elég közel ér a hajóhoz. Az egymásba fonódó lemezek három réteg mélyen védik a hajót a törzs tetején és alján, valamint további, vékony külső falakkal a hajótörzs oldalán.

Bár a hajó főként az új világok felfedezéséről és a tűz alá vett katonák megmentéséről híres, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a Terrapin harci hajóként is felhasználható. A kiterjesztett páncélzat az orrban elhelyezkedő S5-ös, távirányított toronnyal kombinálva a repülő tank becenevet adta neki. A Terrapin általában nem használ ballisztikus fegyvereket, vagy rakétákat, mivel úgy lett tervezve, hogy a lehető legtovább önfenntartó maradjon, újratöltés nélkül.

A hajó a játékban

A játéktervezés szempontjából nézve a Terrapin az első kifejezetten felfedező hajó. Ugyanúgy, ahogy a Prospector a kezdő bányászok hajója, a Terrapin lehet az indulóhajó azok számára, akik tisztán felfedező karriert akarnak befutni. Ahogy feljebb említettük, a tank-szerű felépítése a hajónak remek lehetőség lesz azoknak a pilótáknak is, akiknek az a célja, hogy épségben elérjenek egy új világra.

A hajóvásárról

A Terrapin először limitált hajótervként kerül értékesítésre. Ez azt jelenti, hogy a hajó megfelel az leírtaknak, de nem jelenik meg a hangárban, az Arena Commanderben, vagy a Protoverzumban. A vásár során LTI (életre szóló biztosítás) kerül a hajótestre, valamint jár hozzá két dekorációs tárgy, amit a hangárunkban helyezhetünk el. Egy későbbi frissítéssel érkezik egy Terrapin poszter, valamint egy Terrapin makett. A jövőben a hajó ára növekedni fog és a későbbi ajánlatok nem fogják tartalmazni az LTI-t, vagy a dekorációs tárgyakat.
Ha szeretnél egy ilyen hajót csatolni a flottádhoz, akkor 2016. augusztus 29. napig van időd megvásárolni. A hajó részleteiért nézzétek meg a technikai áttekintőt és a HoloViewert.

Ursa terepjáró

Ha valahova menned kell, használd az Ursa terepjárót! Ez a kereken guruló felfedezőjármű képes a átvágni a legveszélyesebb idegen területen úgy, hogy a vezetőt és a legénységet megvédi a külső környezeti hatásoktól és a támadóktól. A terepjárót eredetileg az Aquilia részére tervezték, de most elérhető mindenki számára.

Megvásárolható csomagok

A vásár során több csomagot is megvásárolhatunk attól függően, hogy pontosan mire is van szükségünk:

Anvil Terrapin – LTI

A csomag tartalmaz 1 db Anvil Terrapin hajót LTI-vel, hozzáférés az Aeroview hangárhoz, 1 db Terrapin makettet, valamint 1 db Terrapin posztert.

Exploration Mega-Pack – LTI

A csomag tartalmaz 1 db Anvil Terrapin, 1 db Freelancer DUR, 1 db Constellation Aquilia, 1 db Carrack, 1 db 315P Explorer és 1 db Drag Dragonfly Black hajót LTI-vel, a Star Citizent és a Squadron 42-t, 20.000 UEC kezdőpénzt és hozzáférést az Industrial hangárhoz.

UEE Exploration Pack – LTI

A csomag tartalmaz 1 db Anvil Terrapin, 1 db Carrack és 1 db Drake Dragonfly Black hajót LTI-vel, a Star Citizent és a Squadron 42-t, 20.000 UEC kezdőpénzt és hozzáférést az Industrial hangárhoz.

Exploration Starter Pack

A csomag tartalmaz 1 db 315P Explorer, 1 db Freelancer DUR és 1 db Drake Dragonfly Black hajót 6 hónap biztosítással, a Star Citizent és a Squadron 42-t, 10.000 UEC kezdőpénzt és hozzáférést az Aeroview hangárhoz.

Ursa Rover

A csomag 1 db Ursa terepjárót tartalmaz.

Ground Vehicle Pack

A csomag 1 db Ursa terepjárót és 1 db Greycat személyszállító-járművet tartalmaz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.