Around the Verse 2.26

Ismét adásba került az Around the Verse, melyből megtudhatjuk, mi minden történt a héten a ‘verzum körül, emellett további hírek érkeznek világszerte a stúdiókból és a fejlesztők munkáiról.


Bevezető

A csapat már véglegesíti, hogy mi kerüljön be a 2.4-be.

A CIG fel akar állítani egy-egy helyi raktárt Los Angelesben és Európában a gyűjthető cuccoknak, majd később Ausztráliában is.

A Big Benny’s festést nem fogják tudni mostanában berakni a játékba, de köszönik a támogatók lelkesedését.

Pénteken megérkezett a március havi jelentés.

Hírek a világ körül

Los Angeles

Eric Kieron Davis egy új embert, Jin Hyunt mitatta be, aki 3D járműtervező.

Jin Justinnal együtt dolgozik a Caterpillar művészeti tervein.

A tengerészgyalogosok könnyű-páncélján is dolgoznak Los Angelesben.

Omar a shadereken és a textúrákon, valamint a Squadron 42 és a PU karakterek fejein dolgozik.

Austin

A stúdió főleg a vásárlásra koncentrál, ennek a vezető producere Eric, a vezető fejlesztője pedig Rob Reiniger.

A boltok készletének vázlatát a Data Forge-ban állítják fel, ez lesz az a hely, ahol a termékekről minden részletet tárolnak. Minden információ, amit a mobiGlasban látunk, az árat is beleértve, itt lesz tárolva.

Dolgoznak egy árazási formulán, ami mindenre jó lesz, alkatrészekre, fegyverekre, hajókra és egyéb árucikkekre.

Az Alpha UEC segítségével vásárolhatunk, ami csak tesztelésre lesz jó és időközönként törlésre kerül. Az Alpha UEC-t küldetések során, kalózok és körözött személyek megölése után kaphatunk.

A Chubby Blast készlete elkészült, nagyjából az lesz benne kapható, mint amit most is láthatunk, de lesznek próbababák is a páncélok vásárlásához. Az Area18-nak nincs külön személyi páncélokat árusító boltja, viszont a Nyx/Levski rendelkezni fog ilyennel. A Nyx/Levski nem lesz benne a következő frissítésben, valamint a Chubby Blast nem biztos, hogy a végső helye lesz a páncéloknak az Area 18-on.

Foundry 42 (Egyesült Királyság)

Tom nem a szokásos eligazítóból jelentkezik a héten, mivel a szokásosat egy Los Angeles-Austin találkozóra használják. Minden eligazító híres brit detektívekről kapta a nevét: Morse, Doyle, Lambodi, Vega és Taggarts.

Az angol irodában 3 szintet használnak, a csapat jelenleg 160 fő körül van. Sok időt töltenek az új tagok toborzásával, producert és néhány társproducert keresnek.

Ezen kívül ugyanaz történik, mint eddig, egyeztetnek a többi producerrel, új dolgokat építenek be, szokásos módon zajlik a terméktesztelés.

Dolgoznak a játékosok életerő rendszerén, az ugráson és a fedezékbe húzódáson.

A fegyveres játékfolyama és az Idris hátulján landolás is szerepel a programban.

Sokat dolgoznak a motor magján és maga szintű fejlesztéseken is.

Foundry 42 (Frankfurt)

A fegyvertervező csapat egy hajófegyvernél az utolsó fázisnál tart, kettő másik pedig a tervezési szakaszban van. Szintén az utolsó fázisnál tartanak két FPS fegyvernél is.

A motorral foglalkozó csapat hibákat javított, a program összeomlásának javításán dolgoztak.

Javítottak pár hibát az EVA rendszernél, hogy a későbbiekben jobban nézzen ki, és lehessen rá építkezni.

Az átvezetőket készítő csapat eszközeinél további fejlesztéseket végeztek.

Javítottak hanghibákat is, valamint dolgoztak azon, hogy a lövedékek megfelelően működjenek fizikai hálón belül is.

Az MI-n is dolgoztak, kipróbálták őket az Idris néhány munkaállomásánál, valamint az interakcióknál is.

Folytatták a munkát az alárendelésen, valamint elkészítették a játékos életerő rendszerének egy új verzióját és a hozzá tartozó HUD-ot, majd elkezdték a második fázist.

Az átvezetők és a dizájn terén most nincs nagy előrelépés.

Április 1-én négy új ember kezdett Austinban. Melissa Austinból érkezett a minőségbiztosítókhoz. Egy új animátor érkezett, ő Owen, van egy új producer, Judith, valamint egy új motor-programozó, Hannes, aki nem azonos az átvezetőknél dolgozó Hannes nevű személlyel.

AtV Interjú: Todd Papy

Todd Papy a dizájn igazgatója a Star Citizennek és Frankfurtban van.

Ő felelős a dizájnért és szoros együttműködésben dolgozik a többi igazgatóval.

Az ő dolga, hogy ha Chris, Erin és Tony valamit szeretne, akkor az működjön és bekerüljön a játékba.

Most nyolc napig Los Angelesben van és arról beszél, hogy mi várható a PU-ban a következő 12 hónapban.

Dolgoznak a küldetésrendszeren, hogy bekerüljenek nem-harci küldetések.

Beszélt a szállításról, a roncsmentésről, a mentésről, a kísérésről és több területről.

Az FPS még mindig komoly fejlesztés alatt áll, az alap mechanizmusokon dolgoznak, javítgatják az EVA-t, fejlesztik a fegyveres harcot.

Sor kerül a hajók alkatrészeinek kiegyensúlyozására, újraszámolására, bemutatják az energiatermelést és felhasználást.

A Star Citizen Csodálatos Világa

Disco Lando vendége Captain Richard volt, aki egy Twitch streamer.

Captain Richard azért különleges, mert szokott tartani hírösszefoglalót a Star Citizenről, valamint próbálja rávenni a nézőit, hogy aktívan vegyenek részt a közvetítéseiben.

Az alap küldetéseken és a játékmenet felfedezésén túl Captain Richard furcsa kalandokat is ki szokott találni nekünk, mivel úgy gondolja, hogy a játékosok által létrehozott tartalom nagyon fontos eleme lesz a Star Citizen univerzumának.

A játékban szállítással akar foglalkozni, valamint egy Idrisen szeretne kapitánykodni.

A hét leghasznosabb polgára

A címet ezen a héten MikeWillisUK kapta egy 10 for the Chairman adatbázis létrehozásáért.

AtV Fast Forward

A műsorban egy rövid videót láthattunk egy procedurálisan generált bolygófelszínen sétáló tengerészgyalogosról.

Az eredeti műsor 2016. április 07. napon került adásba.

A fordítás az INN munkája alapján készült.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.