Around the Verse 3.29

Ismét adásba került az Around the Verse, amelyben hetente egy-egy stúdió számol be az elmúlt időszakban történt fejlesztéseiről.


Bevezető

Nagyon gyors tesztidőszakot követően pénteken a LIVE szerverre került a 2.6.3-as patch, ami a korábbi verziókban pár hibáját javítja.

Beszámoló – Austin

Design csapat:

A 2.6.2-es frissítés kiadására koncentráltak.

Új előfizetői jutalmat készítenek, egy érintőképernyőt, ami holografikusan jelenít meg játékbeli helyszíneket és azokról információkat szolgáltat.

Más tárgyakat, mint hajótervrajzokat is ki lehet rakni az egyszerű kijelzőkre a falon.

A Stanton-rendszer térképe további részletekkel bővül majd a felülvizsgálatát követően.

Frissítették a boltok rendszerét és a boltokhoz köthető alkotóelemeket. A fejlesztett rendszerben lehetőség lesz arra, hogy a játékosok egy teljes ruházatot megvegyenek egyben, vagy a különböző darabjait külön-külön. Előbbi esetben akár kedvezményt is biztosíthat a rendszer. A játékosok számára ez szuper dolog, a designerek számára meg még jobb, mivel a rendszerrel különböző kombinációkat állíthatnak össze nagyon gyorsan.

PU Animációs csapat:

Befejeztek egy mocap felvételt az Optitrak rendszerrel, ami egy hiánypótló az Imaginarium stúdióban készített felvételekhez.

Készítettek átmeneti animációkat a női és férfi karakterekhez, például leülés asztalhoz tálcával, ebédelés, evés, ivás, stb. Ezek az átmeneti animációk fontosak, mert ezeket fogják használni a játékosok és az NPC-k is, amikor érintkeznek a környezetben található tárgyakkal, legyen az egy ajtó, vagy egy kupak, amit le kell csavarni.

Jelenleg a frankfurti és a manchesteri irodával együtt dolgoznak azon, hogy az NPC-k egyszerre több tárgyat tudjanak használni, például kaját vegyenek le a pultról, rátegyék más dolgokkal együtt egy tálcára, azzal leüljenek egy asztalhoz, majd étkezés után visszavigyék a tálcákat.

Hajó Animációs csapat:

Befejeztek egy nagyszabású animációs tesztelést a Cutlass Blacknél.

Bevezettek egy új pilótafülke elrendezést, amit “stick template”-nek neveznek, ami a játékost olyan pozícióba helyezi, mint ahogy a helikopterekben ülnek.

Valamint készülnek valamivel, ami a pilótafülke-élményt javítja majd, de ezt később mutatják csak be.

DevOps csapat:

Javítottak a játékos élményének követésén.

A launchernél javították azt a hibát, amikor a Windows 10 felhasználóknál a launcher zenéjét a Windows letiltotta, ami a launcher bezárásával járt. A zenének újra szólnia kell náluk is.

Minőségbiztosító csapat:

A 2.6.2. és a Squadron 42 tesztelésével voltak elfoglalva, ezen kívül csináltak stúdiók közötti tesztelést is, aminek a témája a többjátékos MegaMap és a Serialized variable volt.

Tesztelték a Drake Buccaneert, valamint többjátékos körülmények között a földi járműveket, bolygófelszíneken.

A PlanEd és a subsumption eszköz sem maradt ki, ezeket is próbálgatták.

A csapat további 4 fővel növekedett, így jelenleg a minőségbiztosítási csapat Austinban 24 főből áll.

Turbulent:

A Spectrum V0.32 elindult egy fejlesztéssel, ami az üzenetek és témák megjelenítésén változtat a kliens oldalon, valamint végre rendezhetjük a különböző közösségeket a bal felső sarokban. A csatornák témalistáiban most már láthatóak a képek kicsinyített verziói és a videó előnézetek.

Dolgoznak a V0.33-as verzión, ami többek között tartalmazni fogja a lehetőséget, hogy a témákat időrendben, vagy népszerűség szerint rendezzük.

A V0.32 nem tartalmazott bugfixeket, vagy optimalizálást az Android készülékekhez, de remélhetőleg ezeket sikerül beletenni a V0.33-ba.

A következő hónapokban, ahogy érkeznek az új fejlesztések, elkezdik archiválni és lekapcsolni a régi fórumokat. Nem fogják átemelni a régi fórumot az újba, de megőrzik azt. Sok figyelmeztetést fognak küldeni, amikor erre sor kerül.

Az új launchert elkezdték készíteni és jól haladnak vele.

Egy másik projektet is elkezdtek, ez pedig az RSI weboldal átépítése. Az a cél, hogy jobb élményt nyújtson mind a régi, mind az új felhasználóknak. Mivel nemrég kezdtek neki, így még nem tudnak mutatni belőle érdekességet.

Szintén folyik a munka a “hajó állapot oldal” frissítésén.

AtV Színfalak mögött: Környezetek

Ian Leyland, a Foundry 42 környezeti grafikai igazgatója és a csapat beszélt a felszíni bázisokról.

Az eredeti ötlet ezek mögött az volt, hogy létre kell hozni kisméretű építményeket, amelyekhez a játékosok odamehetnek.

A csapat először terveket és hangulatképeket készített, majd jóváhagyást követően nekikezdtek ezek elkészítésének.

A grafikai megjelenésnek és az elemeknek támogatnia kellett a moduláris elrendezést, valamint azt, hogy a design érdekes elrendezéseknél használhassa fel azokat.

Whitebox környezetben készítettek egy alapkollekciót, valamint ehhez tartozó különböző kiegészítőket.

A greybox fázisnál ügyelniük kellett arra, hogy az illeszkedjen a már meglévő művészeti vonalhoz, de ugyanannyira moduláris maradjon, mint a whitebox fázisban volt.

A greybox verzió gyakran részletesebb volt, mint a legyártott verzió, bizonyos részleteket beépítettek a textúrákba.

Az építőanyag lista véglegesítve lett és letesztelték azt a gyártáshoz, valamint hozzárendelték a különböző tárgyakhoz.

A tesztelések során kiderült, hogy egy lapos bázis nem működik a tereptárgyak átcsúszása miatt, ezért lábakat rendeltek hozzájuk.

A rámpák, a lifetek és a létrák helyett “csúcstechnológiás” lépcsőket használtak, hogy a játékosok a felszínről az ajtókhoz jussanak.

A végső alkotóelemeket előre felállított csoportokba rendezték, hogy még gyorsabbá tegyék a készítésüket.

A továbbiakban a változatosságra fognak ráállni, további elrendezések, építőelemek és kiegészítők fognak készülni.

Nem csak azt tartották szem előtt, hogy jól nézzenek ki a bázisok, hanem azt is, hogy élethűek legyenek, olyan területek, ahol úgy tűnik, hogy valóban élnek emberek, stb.

A modulok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy lehetővé tegyék a bázisok készítését.

A célok között szerepelt, hogy többféle változat legyen és érzékelhető legyen ezek különbsége.

A bolygón található alapanyagok, az időjárásrendszer, az öregedés mind példa a különbözőségre.

A fejlesztés során voltak akadályok is, az egyik például a bolygótervezőnél, itt nehéz volt elérni, hogy a megfelelő helyre tegye a bázist.

ShipShape: Cutlass

Végül nézzük, hogy milyen lesz az új Cutlass:

Az eredeti műsor 2017. április 06. napon került adásba.

A fordítás a RELAY munkája alapján készült.

  • 2017-04-09 - 21:17
    Permalink

    Köszi a fordítást. Fú engem nagyon izgat hogyan fog majd működni, mikor a sok npc mozogásban lesz körülöttünk az űrállomáson, meg mindenfelé. Witcher 1-ben láttam ezt kezdetleges formájában jól működni, mikor pl. csak bizonyos időpontokban árulta a portékát a boltos, meg minden szereplő mozgásban volt, mert volt egy munkaidejük, meg volt pihenőidejük. És úgy kellett szaladgálnom, hogy vajon merre lehetnek. Nagyon okos volt ez. Witcher 3-ban szépen ki is vették, a kovács az éjszaka közepén is bután ütötte a vasat, hogy a szerencsétlen gamer ne essen kétségbe, hogy merre lehet.

    Válasz
  • 2017-04-11 - 16:48
    Permalink

    Az Elder Scrolls Oblivion, meg Skyrim részében is figyeltek erre. A későbbiekkel nem játszottam. Itt mondjuk nagyrészt az űrben leszünk, tehát nehéz azt meghatározni, hogy mikor van nappal és mikor éjjel 🙂 Ha űrállomást igazgatnék, akkor a boltok 24 órán keresztül nyitva lennének, megfelelő váltással. Persze a bolygókon más a helyzet…

    Amúgy Poe, csak kick volt, nem ban, vissza tudsz jönni. De az kell, hogy hallgass meg minket és kommunikálj velünk 🙂 Természetesen ez mindenkitől elvárt.

    Válasz
  • 2017-04-11 - 20:13
    Permalink

    Igen az űrben ez kicsit más, de pl. ha a fontos NPC-k mozgásban lesznek, nem pedig ácsorognak egy sarkon arra várva, hogy küldetést adjanak, az nagyon sokat hozzá fog tenni az élményhez. Pl. SQ42-ben ha az idrisen a kapitány nem folyton a hídon ácsorog, és senki sem folyton az állomáshelyén ül, hanem mondjuk van két-három váltásnyi ember, ahogy a hadihajókon, és ki kell ismerni, hogy éppen melyik mikor van szolgálatban, az már valami hihetetlen sokat fog hozzátenni. Pl. keresem a kapitányt, és a másodtiszt látja el a szolgálatot, és odasúgja a tiszt, hogy az öreg éppen alszik a kabinjában és ne zavarjam. Én meg megyek a kantinba, és összefutok az össze-vissza mozgó legénység különböző tagjaival. Sőt nekem is lesz szolgálati időm! 😀

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.