Around the Verse 3.34

Ismét adásba került az Around the Verse, amelyben hetente egy-egy stúdió számol be az elmúlt időszakban történt fejlesztéseiről.


Beszámoló – Foundry 42 (Manchester)

Játékmenet

A “Player Interaction” rendszer elemei gyorsan kezdenek összeállni, az “Inner Thought” rendszer pedig újabb fejlesztéseket kapott.

A légiforgalmi irányítási rendszer beépítése is folyamatban van, dolgoznak a mögötte lévő szerkezeten.

Befejezik a munkát a karakter-állapot rendszeren, a végső lépéseknél tartanak a procedurális légzés és az úrruha-szakadások területén.

Dolgoznak a tárgyaknál a felvétel és cipelés közbeni használaton.

Belső fejlesztéseket végeznek, hogy a párbeszéd rendszert beépítsék a Subsumption rendszerbe.

Audio

A hangzás váltakozását kezelő rendszer kutatás, fejlesztés és tervezés alatt áll.

Folytatják a munkát a légzés rendszeren, a hangzástöbbszöröző rendszeren és egy új párbeszéd eszközön, a Word Upon.

A hajókhoz és azok fegyvereihez kapcsolódó hangokon is dolgoznak.

Zene

Dolgoznak a dinamikusan változó háttérzene rendszeren, valamint az űrharcok alatti zene logikájának letisztításán, a Tension rendszer prototípusán és a ProGen bolygók zenéjén.
További zeneszámokat adtak a Launcherhez.

Grafika

A köd valós idejű megvilágításának technikáját integrálják a Lumberyard motorba.

Az UI csapat hamarosan fejleszti az eredeti 2D verzióját a holografikus megjelenésnek 3D verzióra.

A valós idejű Environment Probe technológia hamarosan elkészül, ez lehetővé fogja tenni a teljesen dinamikus megvilágítást és visszaverődéseket a bolygókon.

VFX

A légköri repülés effektjei: a bolygó légkörébe lépés és a hajtóműnyomok optimalizálva és javítva lettek.

Átment az ellenőrzésen a MISC Prospector hajtómű- és sérüléseffektjeinek első verziója.

Haladnak az APR Scourge railgun töltődés és töltött effektjein.

Hajótervek

Az Origin 600i tervek a végső fázisban vannak.

Fegyverek

Befejezték a Preacher Distortion Scattergunt és az Apocalypse Arms Scattershotot.

Dolgoznak a Klaus and Werner könnyű géppuskán.

Hajók

A Reclaimeren komoly fejlődésen ment keresztül, a hajótest külső része – beleértve a fogókart – elkészült, a belső részében pedig a lakórészen, a technikai- és a feldolgozóegységen is befejezték a munkát.

Elkezdtek dolgozni az elhagyott hajókon is. A hajók alkotóelemekre vannak törve, elhasználódott elemekből épülnek fel és dolgoznak a tönkrement alkatrészeken is.

A Razor hajótestje is elkészült, a sérülésrendszerének vizsgálata folyamatban van. A különböző részletességű modellek véglegesítve vannak és dolgoznak rajta, hogy repülhető legyen.

A Hull C külsejének nagy része készen van, a manőverező fúvókákon dolgoznak, valamint a külső és belső rész összeillesztését pontosítják.

Környezet

A felszíni állomások közül elkészültek a gépészeti, lakó és a növénytermesztő terem belső megjelenésével.

A Truck Stop (teherállomás) űrállomás a végső tervezési szakaszban van, az alkotóelemek minőségét javítják.

Animációk

Javítottak a légzés-rendszer animációin.

Beépítették a közelharci animációkat, amikkel testközelből vihetjük földre az ellenfelet.

Javítottak a fegyverkezelésen a Devastator sörétesnél, az Arrowhead mesterlövész-puskánál a Galant lézerpuskánál és a P8SC ballisztikus géppisztolynál.

Derby

A 3.0-ban megjelenő küldetésadók arckifejezésein és teljes testanimációin dolgoznak.

500 arckifejezést rögzítettek a Squadron 42 számára, a PU számára pedig 1000 testanimációt.

Új arckifejezést kap, amikor fegyvert használunk.

AtV Színfalak mögött: Tárgykezelő rendszer (PIS – Player Interaction System)

A PIS a játék minden területét érinti és számos lehetőséget megnyit.

Jelenleg a rendszer harmadik verzióján dolgoznak, az első az Alpha 2.5-ben mutatkozott be. Az új rendszer már együttműködik az Tárgy-rendszer 2.0-val és más rendszerekkel.

Az eredeti “USE” rendszer csak egy cselekményre korlátozódott és nem volt túl informatív.

Az alapoktól kellett újraírni a rendszert, hogy a PIS rendszert a kívánt szintre hozzák.

Már a szállítmányozás rendszer legkorábbi verziójánál nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van egy egységes rendszerre, ami kezelni tudja a gyorsan növekvő információbeviteli rendszert.

Ez egy teljesen új rendszer, ami változó kurzort használ, kiemeli a használni kívánt tárgyat, hogy egyszerűbben azonosítható legyen és visszajelzést adjon a játékosnak.

Az az elmélet, hogy a tárgytól és a játékos állapotától függően dől el, hogy milyen funkciók érhetőek el a PIS rendszerben.

A játékos cselekedeteit csak a karakter fizikai jellemzői és az animációk határolják be.

A rendszer figyeli a távolságot, követi a használható tárgyakat a karakter körül.

A rendszer felépítésében a Los Angelesben és a Manchesterben lévő iroda szoros együttműködésére volt szükség.

Az elkészítés során az egyik nehézséget az jelentette, hogy úgy kellett kiépíteni különböző, működőképes rendszereket, hogy a játéknak az a része még nem is készült el.

Minden, amit használhatónak tekintenek, a Tárgy-rendszer 2.0-t használja.

Az új rendszer lehetővé teszi, hogy egy dologgal, tárggyal, vagy annak egy alegységével kapcsolatba lépjünk.

Általános építőelemeket készítettek, amikből egyszerűbben tudnak építkezni, azonban ezeket folyamatosan frissíteni kell a változó technikai háttérnek és környezetnek megfelelően.

Használják az alrendszereket is, például a zóna rendszert lekérdezésre, hogy tudják, melyik használható tárgy van elérhető távolságban.

Az új rendszerben sokkal egyértelműbben tudjuk használni a dolgokat, valamint kevesebb mozgásra lesz szükség, mint a régiben.

Most arra koncentrálnak, hogy a jelenlegi technikát megbízhatóvá tegyék és elérjék azt a pontot, amikor megfelelően beilleszthető a rendszerbe, de folyamatosan gondolkodnak, és készítenek új lehetőségeket is.

Az eredeti műsor 2017. május 11. napon került adásba.

A fordítás a RELAY munkája alapján készült.

  • 2017-05-14 - 13:18
    Permalink

    Shed, gyere hozzám feleségül! 😀

    Válasz
  • 2017-05-14 - 14:49
    Permalink

    Áhh, nem jó, legalább az egyikünknek szexi japán nőnek kell lennie és én nem vagyok az… 😀

    Válasz
  • 2017-05-14 - 17:13
    Permalink

    Poe ne legyél már itt is kretén…

    Válasz
  • 2017-05-14 - 19:33
    Permalink

    Jaj Szőrös, menjél innen!! 😀

    Válasz
  • 2017-05-14 - 21:17
    Permalink

    Huh, várom már azt a pillanatot mikor fogy az oxigén, kilukadhat a ruha is, hallom ahogy nagyokat lélegzek a tartályból, és elkezdek izgulni, mikor kinyílik a zsilipajtó. 🙂

    Válasz
  • 2017-05-16 - 01:24
    Permalink

    Lehet egy kédésem?
    Hogy ha ki jön 3.0 akkor lessz-e lehetőség arrahogy a régi
    csapat bemutassa?

    Válasz
  • 2017-05-20 - 09:18
    Permalink

    Nem tudom kire gondolsz, mint régi csapat, de erről valószínűleg őket kell megkérdezni.

    Válasz
  • 2017-05-20 - 17:15
    Permalink

    Gondolom a MrFire, Dren, Zsömi trióra gondol.

    Válasz
    • 2017-05-20 - 18:29
      Permalink

      Hát akkor ahogy mondtam, erről őket kell megkérdezni (ha lesz ilyen, akkor MrFire úgyis kiteszi az oldalra, ha meg ő nem, akkor majd én) 🙂

      Válasz
  • 2017-05-20 - 17:21
    Permalink

    Teljesen jó ötlet a 3.0-t bemutatni egy-több videóban.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.