Odin-rendszer

A 2532-ben felfedezett (és az eredeti hajónaplókban “Odom”-ként megjelölt) rendszer egyike volt azoknak, amiket az emberiség kezdeti csillagközi terjeszkedése során elért. Rövid ötvenezer évvel ezelőtt (ami geológiai mértékkel mérve egy szempillantás), a rendszer több változatos ökoszisztémának adott otthont, ahogy a Föld vagy a Terra. Ez hirtelen drasztikusan megváltozott, amikor az Odin napja fehér törpévé roskadt össze. A folyamat elején a csillag teljesen elnyelte a rendszer első bolygóját, és gyorsan elpárologtatta a többi bioszféráját, elpusztítva minden őshonos életformát. Mire az első földi felfedezők az Odinra ugrottak, csak egy rendszernyi jeges sziklabolygót találtak, nem sok jót ígérő felszíni viszonyokkal.
Az első ötlet az volt, hogy a rendszer bányaközpont lehetne, de az ugrópontok hiánya és bizonyos egyedi csillagászati jellemzők hamar nyilvánvalóvá tették, hogy ilyen célra nem igazán alkalmas. Így hát stratégiailag fontos pozíció, és terraformálható világok híján, az Odinnak a naprendszerek lehetséges szerepeinek legszomorúbbika jutott: fegyver tesztelő lőtér lett. A 27. század elejére az Odin belső bolygóinak hajdan démonikus látványt nyújtó bérceit az UEE-nek eladásra kínált kísérleti fegyverek a földdel tették egyenlővé.
Az Odin újabban a tudományos körök “nagy ügye” lett, amikor elismert geobiológusok egy csoportja azzal állt elő, hogy a kormány a Behringhez hasonló cégeknek megengedi, hogy fosszíliákban gazdag területeket pusztítson el, amelyekből pedig meg lehetne ismerni az Odin rendszerben kifejlődött élet történetét. Bár szélesebb körű “MENTSÉK MEG A KÖVÜLETEKET” mozgalmak eleinte megmozgatták kicsit a popkultúrát, az érdeklődés hamar alábbhagyott.

FIGYELMEZTETÉS UTAZÓKNAK: Nem mondjuk, hogy ne menj oda, de ha mész, hát tartsd nyitva a szemed!

Az Öv (~ Odin I)

Az Odin I Aszteroida Mező, vagy ahogy általában hívják, az Öv, valószínűleg a rendszer legérdekesebb része. A katasztrófa előtti első bolygó maradványiból álló Öv egy látszólag végtelen ásványmező. Az Öv ércei a legegyszerűbbektől az értékes nehézfémekig a teljes skálát lefedik, és különösen értékes (és jellegzetes) drágakőkészletek is előkerülnek, gyakrabban, mint arra számítani lehetne. Az UEE hivatalosan tiltja a bányászatot az Odin rendszerben, de nem állomásoztat itt helyőrséget, és általában szemet huny. Azonban a törvényt megkerülő, és a korábbi bolygó kincseire vágyó bányászokra nagyobb veszélyek is leselkednek. Az első ezek közül az ív-kisülésnek hívott jelenség.

Odin02

A szabadon lévő, vasban gazdag bolygómag, és a napból visszamaradt anyagok érintkezéséből születő ív-kisülések halálos veszélyt jelentenek minden balszerencsés hajóra, ami beléjük botlik. Olyan sok hajó pusztult el így, hogy a legitim bányászvállalkozások fel is hagytak a Szenátushoz intézett petíciókkal, melyekben az Odin rendszer kiaknázására szóló engedélyekért folyamodtak. Erős pajzsokkal védett független hajók jobban boldogulhatnak, de a legjobb tanács akkor is az, hogy maradj távol.
Ha pedig az ív-kisülések nem kapnak el, a kalózok még mindig megtehetik.Jól felfegyverzett, és az elektromágneses jelenségre látszólag immunis kalózok telepe rejtőzik gyaníthatóan az Öv mélyén. Ez a csoport, melynek felépítése, vagy hovatartozása ismeretlen, tucatnyi rajtaütésben vett már részt legitim vállalkozások kárára az Odin rendszer egy-két ugrás sugarú körzetében. A számszerűsített hatásuk a számtalan feketepiaci fegyvercsempészre, és az Övből gyors UEC-t kifacsarni vágyó bányászokra nézve ismeretlen.

Odin II (és Vili)

Bár az Odin II látszólag a csillag zöld zónájában van, csak annyi kis atmoszférával rendelkezik, amit természetes úton az elmúlt 50000 évben összegyűjtött. Mivel hivatalosan UEE katonai bázis, az Odin II ad otthont időnként ideiglenes “mirelit” expedícióknak. Tudósok, és sarkvidéki bevetésekre készülő katonaság vonul át, de tartósan senki sem él itt. A bolygófelszín nagy része el van különítve fegyvertesztelésre, az egyenlítői síkságokat pedig az A&R, Behring, és mások által üzemeltetett önműködő felderítő laboratóriumok tarkítják.
A bolygó holdja, a Vili ugyanakkor a rendszer (és talán a galaxis) leghíresebb vállalati teszt lőtere. A felszín nagy részét a Behring vállalat nem túl jó hírű Alkalmazott Technológia részlege birtokolja, és az emberiség által az elmúlt évtizedben elhasznált muníció egy nagyobb százalékát itt a Vilin lőtték ki élettelen kősziklákra, vagy mesterségesen kihelyezett szinti-emberekre. A BAT kutatólaboratóriumai mélyen a hold felszíne alatt, kíváncsi szemektől távol helyezkednek el. Lőterek, és különböző ellátóüzemek (antianyag finomítók, vegyi üzemek és hasonlók) veszik körül a hold kevés számú emberlakta területét.
A hold, és nagyjából a naprendszer egyetlen, utazók számára nyitva álló része a Raleigh Állomás, az UEE által emelt hófehér űrbázis, ezen keresztül bonyolítja a kormányzat (és civil vállalkozók) az utánpótlás behozatalát és a tesztek végeztével a fegyverprojektek elszállítását. A Raleigh Állomás nem a legkellemesebb hely a galaxisban, de ahhoz eleget nyújt, hogy elfoglalja magát az utazó. A szabványos, nagy tételben szállított élelmiszerek és orvosi felszerelések mindig keresettek, és pilóták mesélik, hogy időnként leselejtezett katonai felszerelésekhez is hozzájutottak már.

Behring_Applied_Technology2

Odin III és IV

Az Odin rendszer második bolygója, az Odin III (a helyiek elszántan ragaszkodnak ahhoz, hogy az Öv az első bolygónak számít, és ebben annyira elszántak, hogy a hivatalos csillagtérképeket is befolyásolják) egy újabb jelentéktelen, halott bolygó. Bár a fegyvertesztelés itt hivatalosan tilos, a felszín ennek ellenére a felismerhetetlenségig fel van égetve, és be van sugározva. Egy híres, orbitális pályáról készült fotón, melyet a befulladt ökológiai kampányhoz használtak, a felszínbe vágó hatalmas, izzó, delta alakú becsapódás látható. A katonai források hivatalosan cáfolják, hogy létezne olyan fegyver, ami egy bolygó kérgében ekkora kárt tudna tenni.
Az Odin IV egy gázóriás, körülötte geoszinkron pályán az UEE által finanszírozott hidrogén finomító állomás, és üzemanyag depó kering. Bár az állomáson van legénység, a látogatókkal teljesen automatizált berendezések foglalkoznak: a szállítók anélkül adják le a finomítatlan hidrogént, és veszik fel az üzemanyagot, hogy találkoznának az itt lakókkal. Az űrhajók legénységét nem látják szívesen ha meg akarnak szállni, de az állomáson van korlátozott számú, és gyengén karbantartott bérelhető lakókocka. Az üzemanyag árak a galaxis ezen régiójához képest különösen olcsók, nagyobb hajóval olykor megéri akár csak tankolás miatt meglátogatni az Odint.

Piaci ajánlatok – Odin rendszer
Vétel: Fegyverek (Feketepiac) +3
Vétel Drágakövek (Feketepiac) +2
Vétel: Ritka fémek (Feketepiac) +2
Eladás: Orvosi felszerelések +2
Eladás: Alapvető élelmiszerek +1

Forrás: Jump point 15

Odin-rendszer” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.