Terra-rendszer

Terra, az Egyesült Földi Birodalom ragyogó ékköve! A Terra III, amit sokszor egyszerűen csak a csillag nevén hívnak, nagy léptekkel halad afelé, hogy a Birodalom kulturális központja legyen. Bár a vaskalapos Föld-lojalisták ezt vitatják, az mindenképp tény, hogy a Terra a civilizált galaxis ütőerén tartja az ujját. A megacégek központjainak egyre gyakoribb ideköltözésétől kezdve a terrai zenének a popkultúrára gyakorolt hatásáig minden azt mutatja, hogy a Terra van leginkább közel ahhoz, hogy a Föld riválisának lehessen nevezni.

Terra06

Története

A Terra rendszert – akkor még 342A jelöléssel – először 2508-ban térképezték fel, és egy öt rendszerre kiterjedő hosszútávú kutatóexpedíció járta be 2516-ban. Amikor az első nagytávolságú mágneses letapogatás képei befutottak a rendszer harmadik bolygójáról, a felderítők rögtön tudták, hogy nagy felfedezést tettek. A zöld sávban elhelyezkedő természetes szuperföld, a Terra III hihetetlen hasonlóságot mutatott a hajdani, még érintetlen Földdel. A buja, zöldellő, és természeti kincsekben gazdag Terra kolonizációja nyilvánvaló volt. Két éven belül nem kevesebb, mint hét kolonizáló hajót indítottak útnak a bolygó felé.

Nemsokára az asztrofizikusok is bejelenthették a saját elképesztő felfedezésüket: a Terra rendszert egyedi elhelyezkedése és felépítése komoly ugrópont-központtá tette. Akár a Sol, a Terra is egy G típusú, fősorozatbeli csillag. A Sollal ellentétben viszont itt nem alakultak ki a külső bolygók. A gázóriások okozta tömegmegoszlás nélkül, és mert a csillag egy sűrű csillaghalmaz közepén található, könnyen alakulnak ki kivételesen stabil ugrópontok. Eddig ötöt térképeztek fel, és a tudósok szerint egy hatodik léte is majdnem biztos. (Elméletileg akár huszonnégy is létezhet, bár annak valószínűsége, hogy ezek nagy része elég stabil legyen utazáshoz, minimális.) Az exobiológusok érdeklődését is hamar felkeltette a rendszer: a Terra III déli kontinensén felfedezett hatalmas kő romok egyértelműen intelligens életre utaltak. Ettől az ősi civilizációtól semmilyen más nyom nem maradt fenn a bolygón, ami máig az archeológia egyik legvitatottabb rejtélye.

A Terra III volt az Egyesül Földi Birodalom tizenkettedik kolonizált bolygója. Négy évszázad alatt az ugrókapuk hálózatának, és a rendszer helyzetének köszönhetően hatalmas kereskedelmi központtá fejlődött. Kiel, Baker, Kilian és más neves rendszerek csak egy rövid ugrásra vannak innen.A bolygó rengeteg erőforrása, amiket óvatosan, a környezet károsítása nélkül termeltek ki, biztosították a Birodalom Keleti Terjeszkedési Programját.

Terra04

Aero (Terra I)

Egy jellegtelen sziklabolygó, hihetetlenül közel a naphoz. Bár ásványkincsekben gazdag, a naphoz való közelsége minden kísérletet meghiúsított ezek hasznosítására. Még a legerősebb védőruhák sem képesek elég hosszan életben tartani az embert ahhoz, hogy gyárak karbantartását el tudja végezni egy 95 Szabvány Földi Nap keringési idejű bolygón.

Pike (Terra II)

Viszont a Pike-on végzett bányászat az emberi mérnöki munka mesterműve. A galaxis egyik ásványokban leggazdagabb bolygóján elszórva több ezer ember nélkül működő “város” ontja a platinát, higanyt, vasat és aranyat minden nap tonnaszámra. Mivel keringési ideje háromszorosa az Aerojénak, a Pike-on hosszabb ideig is képes életben maradni az ember. Mindazonáltal az atmoszféra viharai és más időjárási tényezők hiányában az önjáró robotgépek csúcsteljesítménnyel képesek működni, minimális leállásokkal. A Pike bányái és finomítói tették lehetővé Terra terjeszkedésének ellátását úgy, hogy közben maga a Terra viszonylag érintetlen maradt.

Piaci ajánlatok – Pike
Vétel: Titán +3
Vétel: Higany +2
Vétel: Vas +1
Eladás: Robotikai cikkek +2
Eladás: Nyersolaj +2

Terra02

Terra (Terra III)

A Terra fővárosa, New Prime (kb Új Kezdet) alapját az eredeti kolonizáló hajók közül kettő alkotta, ma gyönyörű tengerparti megaváros. Éles ellentétben a földi metropoliszokkal, a Prime-on mindent az eredeti telepesek terveztek meg, ami a természet és a civilizáció közötti olyan összhangot eredményezett, amilyen nincs még egy a Birodalomban.Nem úgy, mint máshol, Prime elsődleges űrkikötője a várostól távolabb van, hogy csökkentsék a szennyezést és a légiforgalmat. A pilótákat monovasút szállítja a város és a hangárjaik közt. Ne hagyd, hogy a nyugodt légkör megtévesszen: Prime-ban minden megvan, ami New Yorkban vagy Moszkvában, hajófelszereléstől a feketepiacig. A város maga két fő régióra oszlik: a csillogó Belváros, és az alsóbb osztálybeli lakóövezet, más néven A Blokk. A látogató mindkét területen találhat érdekes lehetőségeket.

A Terra második legnagyobb városa Quasi, a hidegebb déli féltekén. Quasi a Terra felfedezésének kezdetén talált óriási romok árnyékában épült. Quasi turista célpont, sokkal inkább, mint Prime, de ebben a régióban is több cég működik. A leginkább stantoni létesítményeiről ismert Crusader Industries működteti a Platinum Bay (Platina-öböl) leszállóhelyet.

Terra01

New Austin, a kolonizáció egykori másik kiinduló pontja iparváros, persze terrai mércével mérve. New Austin a nagybetűs üzleti park, olyan cégeknek ad otthont, mint az ORIGIN Jumpworks, és a Cronus Devices. A megélhetés New Austinban olcsóbb, ami egy kicsit munkásváros érzést kölcsönöz neki, de más világokhoz képest itt azért több a pénz. A város központja Az Öreg Csarnok (The Old Hall), korábban a Bányászcéh gyülekezőhelye, ma gyártulajdonosok, pilóták, fuvarosok és szállítók népesítik be.

Piaci ajánlatok – Terra
Vétel: Luxus élelmiszerek +3
Vétel: 4-es osztályú élelmiszerek +2
Eladás: Elektronika +2
Eladás: Finomított ércek +2
Eladás: Műanyagok +1

Terra05

Gen (Terra IV)

Gyakran elfelejtik, hogy a Terra testvérbolygója, a Gen szintén lakott. Ezt a rendszer külső részén keringő égitestet nagyjából a Terra első betelepítése után terraformálták, és ma itt székel a rendszer kormányzatának diplomáciai és katonai része. A leginkább katonai bázisokat, birodalmi adminisztrációt és lakónegyedeket tartalmazó világ jelképezi a Terra rendszer tervezőinek szándékát, hogy elválasszák a munkát a szórakozástól. Jelenleg is vita folyik Gen képviseletéről a Szenátusban. Bár a bolygó népessége nagy, a lakói szinte kizárólag kormányalkalmazottak. Eddig a Föld megakadályozott minden képviseletre irányuló próbálkozást, mert ezeket a Terra befolyásának erősítésére szánt gyengén leplezett manővernek tartja.

Piaci ajánlatok – Gen
Vétel: Újrahasznosító berendezések +1
Eladás: Fegyverek +2
Eladás: Irodaszerek +2
Eladás: Luxus élelmiszerek +1
Eladás: Robotikai cikkek +1

Forrás: Jump Point 7

Terra-rendszer” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.