Megjelent a Star Citizen Alpha 2.2

A Star Citizen Alpha 2.2 minden támogató számára elérhető a LIVE szerveren. Ezzel együtt visszakerült a boltokba az Aegis Sabre és a Khartu-Al Scout is.


Véget ért a Star Citizen Alpha 2.2 tesztelése, így már minden támogató élvezheti az új verziót a LIVE szervereken.  Egyelőre kis csúszással, de tartja magát a CIG a havonta megjelenő frissítésekhez, a mai napon megjelent 2.2 még a februári frissítés.

Az új javítás két új hajót hozott, a Xi’Anok könnyű-vadásza, a Khartu-Al Scout már a hangárban van, amennyiben korábban vásároltunk ilyet, az Aegis Sabre-t pedig végre kivihetjük a hangárból és kipróbálhatjuk a Protoverzumban is.

Új elrendezést kapott a Crusader rendszer is, a különböző helyszínek távolabb kerültek egymástól és jobban szét lettek szórva, valamint bekerült a hírnév rendszer is, amely listázza, ha bűnt követünk el.

Fontos újítás még, hogy az eddigi 16 játékos helyett már 24 tud felcsatlakozni egy szerverre.

A frissítés megjelenésével egy időben ismét megvásárolható az Aegis Sabre és a Khartu-Al, valamint a Voyager Directben elérhető két új hűtő-rendszer is, amelyet a hajónkba szerelhetünk.

sabre shop

khartual shop

Jó vadászatot!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.