Nexus-rendszer

UDS-2445-3-09, Hathor, “A bűn keresztútja”; A Nexus rendszer megannyi néven volt ismert történelme során. A Nexus név csak a legutolsó, és az egyik legnyilvánvalóbb becenév a sok közül.Stratégiailag rendkívül fontos helyen, ugrólyukak által övezett térben helyezkedik el, ezért a Nexus név a köznyelvben legelőször a 28. században terjedt el, utalva fontosságára mivel az itt található ugrópontok törvényen kívüli rendszereket kötnek össze.
Mikor 2931-ben a UEE visszaállította fennhatóságát a rendszerben, a kormány képviselői indítványt terjesztettek elő annak érdekében hogy a rendszert újra Hathornak nevezzék, azért hogy elősegítsék a rendszerre, mint kalóztanyára való utalás megszűnését a köznyelvben. Mindazonáltal a Nexus nagyon elterjedt név volt, így nem volt könnyű azon változtatni, valamint az erőfeszítés a nevetség tárgyává vált az egész birodalomban. Végül a UEE kénytelen volt beletörődni a dologba, és a rendszer hivatalosan is Nexusként került be a lexikonokba.
Valójában, a  név mindig is erősen utalt a rendszer jelenlegi helyzetére. Sokan úgy hiszik hogy a Nexus történelme úgy érthető meg a legjobban, ha utánajárunk a rendszer számos elnevezésének, melyek az idővel együtt változtak.

 

UDS-2445-3-09

Nexus-Star-SystemA Nexust 2445 Március 9.én fedezte fel Dominic Thapa, az UNE pilótája, miközben drónokkal próbálta feltérképezni a később a hadsereg által titkosított Cathcart rendszer ugrópontjait. A hadsereg volt az, aki később e fura nevet ráragasztotta. Röviddel a felfedezés után vállalkozó kedvű pilóták léptek be a rendszerbe hogy később további 5 bolygót, egy kékes-fehér színekben pompázó ‘A’ típusú, fősorozatbeli csillagot, valamint egy ásványokban rendkívül gazdag aszteroida mezőt fedezzenek fel.

Az UNE első felmérése ígéretesnek találta a rendszert, viszont egyúttal problémásnak is. Ez a probléma pedig az, hogy a rendszert kizárólag a Cathcart ugrólyukon keresztül lehetett csak megközelíteni, ami szigorúan ellenőrzött területnek számított abban az időben. Inkább mintsem hogy kockáztassák a rendszer megnyitását a  civil forgalom előtt, a hadsereg először a maga hasznára szerettette volna fordítani, megpróbálva terraformálni a Nexus IV-et, valamint kísérleteket végezve a Nexus II planétákon. Ez idő tájt a birodalomban szűkös idők jártak, húzni kellett a nadrágszíjon, így a bolygókon végzett költséges fejlesztés is gyorsan a kukában végezte. A hadsereg még ezek után sem szándékozta a rendszert megnyitni a köz előtt, így a huzavonát végül megegyezés zárta le. Az átjárást egyetlen cégnek engedélyezve a szigorú kontroll fenntartható volt, így az UNE egy jelentős összegért eladta a rendszer bányászati jogait a Hathor Csoportnak, ami összeget aztán a UNE azonnal a költségvetés lyukainak betömködésére fordította. Némely történész úgy véli hogy ez segített a kormányzó Univerzalista pártnak többséget szerezni a szoros 2468-as választásokon.

A Hathor Csoport

A csoport a bányászjogok egészét 2468 januárjában vette meg. A precedens nélküli üzlet inspirálta a UEE-t, mikor évtizedekkel később a Stanton rendszer kitermelési jogait is eladta. Az ezután következő időszak, a gyenge kormányzati fennhatóság, és a köz érdektelensége segítette a Hathort abban, hogy úgy irányítsa a rendszert ahogy a kedve tartotta. A cég befolyása oly mértékű volt, hogy a 26. századtól még az asztronómiai térképek is  Hathor rendszerként kezdtek hivatkozni a régióra.

Míg a csoportnak befolyása volt a területen, a törvényt nemvolt senki aki betartassa. A hadsereg jelenléte a szomszédos Cathart rendszerben is már olyan gyenge volt hogy a terület szinte szemétlerakóvá vált. Amíg a profit állandó volt, addig a Hathort nem érdekelte hogy a dolgozói és alvállalkozói mivel ütik el az idejüket a munkaidőn kívül. A Nexus híressé vált a hazárdjátékosok, erőszaktevők, és más bűnözők körében. A bűn vált az egyetlen megélhetési forrássá a bányász üzleten kívül.

Az illegális tevékenységek csak fokozódtak, miután további három ugrópontot fedeztek fel, és az ottani populáció elkezdett beáramolni. Gengszter bandák telepedtek rá a féreglyukak és a planéták közötti útvonalakra, kíméletlenül levadászva bárkit aki arra járt. Ez, és a Hathor sanyargatása elriasztotta a polgárokat a rendszertől, így a normális cégeket is az itteni megtelepedéstől.

Közben a Hathor szabadon folytatta tovább a Nexus III, IV, és az Elcibre öv kizsákmányolását, míg az a hatalmas profit egyszer csak el nem kezdett apadni. A Hathor Csoport hivatalosan 2672-ben hagyta el a rendszert, egy barátságtalan légkörű szeméttelepet hagyva maga után, mely az évtizedes bányászat nyomainak sebeiből vérzik, és ahol még a legalapvetőbb létfenntartó infrastruktúra is hiányzott. Ami ezután jött az nem ért váratlanul senkit sem.

 

A bűn keresztútja

Miután a Hathor Csoport elhagyta a rendszert, a lagosi szétszabdalt bányászvidék remek fedezéket nyújtott bűnöző csoportoknak hogy a terület belseje felé vegyék az irányt, és közben szervezetten bűnözhessenek. A rendszer népessége növekedésnek indult, és néhányan már azt kezdték hinni hogy ellenállhatnak a Spidernek, az alvilág központjának. Ennek a kornak volt köszönhető hogy a Nexust mint nevet először használták, mikor a rendszerben uralkodó bűnre asszociáltak. Ennek az eredménye lett végül ez a kis előtag: “A bűn keresztútja.”

További évtizedekig a UEE csekély mértékben próbálta megtörni a területen burjánzó bűnözést. Aztán 2931-ben, mikor Dean Kellar e rendszerben tervezett portyája eldurvult, a UEE végre rászánta magát a törvény visszaállítására. Villámcsapásként hatott rájuk, mikor rájöttek hogy a bűnözők nem csak azt tagadták meg hogy visszavonuljanak, de még csak nem is hezitáltak tüzet nyitni a rendfenntartó erőkre. Mikor Kellar portyája végre lecsendesedett, az ellenszegülés végre felnyitotta a UEE szemét, és belátták szükségességét a komolyabb erők bevetésének a Nexuson, hogy egyszer s mindenkorra megtörjék a rákként elburjánzott bűnözést a rendszerben.

A UEE azóta kiépített egy alapvető infrastruktúrát a Nexuson beleértve az ügyvivőség, valamint a hadsereg fennhatóságát is, de mindezek ellenére a helyzet optimistán szólva is rizikós. A hajózási útvonalak viszonylag biztonságosak, és még olyan cégek is elkezdték itt üzleti tevékenységüket, akik eddig nagy ívben elkerülték a rendszert.  Üzleti vállalkozásoknak egy megjegyzés: Habár a UEE előrelépett a rendfenntartást illetően, a teljes fennhatóságért folyó harcok máig nem szűntek meg. Míg a Nexus III.-on szétterjedt bűnözést a UEE gyökerestől megszüntette, addig a hasonló próbálkozások a Nexus IV.-en már koránt sem voltak (még) ilyan eredményesek.

 

Nexus I

Bár ez a protoplanéta oly közelségben kering napja körül hogy annak felszíne szó szerint szénné égett, a Hathort még ez sem gátolta meg abban hogy  átvizsgálja a bolygót, értékes nyersanyag után kutatva.

 

Nexus II

A Nexus II sűrű, nitrogénben gazdag légkörrel rendelkezik, melyen a UEE eredetileg kísérleteket végzett abból a célból hogy az emberi életre alkalmatlan légkört átalakítsa. Sok próbálkozás történt, de a belélegezhető légkör egyik alkalommal sem bizonyult stabilnak. Sokan hiszik, hogy az ok amiért végül a UEE eladta a rendszert az a kísérletezés óriási költsége volt.

 

Nexus III

E lakható világ valamikor a Hathor központja volt, mielőtt a törvényen kívüliek kisajátították az összes elhagyott épületet és intézményt. Mikor a UEE döntést hozott a rendszer visszaszerzésére, legelső célpontnak a Nexus III-t jelölték ki. A fennhatóságért vívott elhúzódó harcok után a UEE hadereje bevonult, és állandó jelenlétet épített ki.

Manapság a planétáról minden információ titkosítva van, és kizárólag a haderő által jóváhagyott személyek, a megfelelő engedélyek birtokában léphetnek be a körzetbe.

 

Elcibre Öv

A 26. és 27. században a Hathor Csoport erőteljesen bányászta e ritka aszteroida övet. A modern technológia további ezidáig feltáratlan értékes ásvány lelőhelyeket talált e helyen.

 

Nexus IV (Lago)

A bolygó neve Lago, egy híres, 26. században elterjedt kitalált történetből ered, mely a törvényen kívüli mennyországról szól. A 2920-as évekre ez a látomás tulajdonképpen valósággá vált. A UEE fennhatóságának hiánya létrehozta a Spider néven ismerté vált, előtte ilyen mértékben soha nem látott bűnözői kolóniát.

Papíron a UEE rendkívüli erőfeszítéseket tett a bolygó visszaszerzésére.  Valójában egy ügyvivőségi állomás,  helyi rendfenntartó erő, valamint egy kis létszámú állampolgári és civil populáció lett létrehozva. A hadseregben aktív szolgálatot teljesítő személyek családjai kerültek letelepítésre a Nexus III.-on, melyeknek értékes területeket ajánlottak fel abból a célból hogy az ottani társadalmat tisztességes tagokkal töltse fel.

Mindezen pozitív fejlesztések ellenére, a Lago nem létezhet a problémái nélkül. Az itt található települések kis kiterjedésűek, melyeket robosztus barikádok, és kerítések vesznek körül hogy megállítsák a bűnözőket akik maguknak akarnak mindent, beleértve a településeket is. Az ellátás gyakran akadozik, így ez elég csábító a bátor kereskedőknek, viszont kevésbé vonzó az életüket békében leélni szándékozóknak.

 

Nexus V (Vörös Isten)

E gázóriás becenevét a helyiek ragasztották rá a bolygóra, utalva a légkörében örvénylő vörös és sötét barna színekre. Források állítják hogy a név a Lagon megtalálható Sang Gesta okkult törvényen kívüli csapatra vezethető vissza, mely hiszi hogy a bolygó misztikus erővel rendelkezik.

 

FIGYELMEZTETÉS A RENDSZEREN ÁTHALADÓKNAK!

Bár történtek erőfeszítések a rend visszaállítására a rendszerben, bárki aki a rendszerbe lép emlékezzen a három dologra ami a biztonságához kell: Maradj a kijelölt útvonalon, folyamatosan vizsgáld a környezeted, és végül a pajzsok legyenek max energián!

A SZÉL FÚJTA

“A mai nap egy jelentős mérföldkő a történelemben, a megállapodás a kormánnyal az együttműködésről, valamint arról hogy fejlesztések sorát fogjuk végigvinni ebben a hamarosan gyarapodásnak induló régióban. Hiszem hogy a UNE és a Hathor együtt dolgozva még megannyi remek dolgot tartogat még e rendszernek.”
-Jela Martinez, Hathor Csoport vezérigazgatója, sajtóközlemény, 2468

Az eredeti angol nyelvű cikk az RSI oldalán

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.