Novellaíró verseny

Mivel eddig csupán 4 novella érkezett be hozzánk, gondoltuk adunk még 3 hetet azoknak, akik szerettek volna indulni, de még nem fejezték be munkájukat.
Egy írótól maximum két novellát fogadunk el.
Kérünk Titeket, hogy adjátok tovább ezt a hírt, hogy minél több novella érkezzen be hozzánk!
A novellák értékelését október 26-án (vasárnap) kezdjük meg, így legeslegkésőbb ezen a nap reggelén küldjétek el irományotokat.
Igyekszünk minél hamarabb értékelni Őket. Az eredményhirdetés november első felében várható, attól függően, hogy hányan indulnak.

time

A lelkes szerkesztőinknek hála, mára már közel az összes eddig megjelent Galaktikus Útmutató elérhető az oldalon magyarul.  Már a játék történelmét is áttekinthetjük nyelvünkön az időkapszulák segítségével. Az űrhajós halála segít elképzelni a játékbeli életet is, így minden adott ahhoz, hogy fantasztikus rajongói novelláknak adjon teret a Star Citizen.

writing

Tehát ezennel kihirdetjük a Star Citizen novellaíró versenyünket. A feladat egy olyan novella megalkotása lenne, ami természetesen a játék atmoszférájában zajlik. Megkötések nincsenek, ahogy nevezési díj sincs. A legjobbakat megjelenítjük az oldalon, amikre később az olvasóink is szavazhatnak. Végül a zsűri szavazataival összevetve választjuk ki a győztes munkát.

Mivel nem szeretnénk, ha a verseny arról szólna, hogy kinek van több ismerőse, vagy jobb kattintós programja, ezért az érdemi zsűrizést az oldal szerkesztői végzik majd.

Természetesen szeretnénk jutalmazni a győztes írót, ám jelenleg szűkösek a lehetőségeink. Annyi biztos, hogy egy sörre (vagy üdítőre) a vendégünk lesz, de szeretnénk ha a munkája máshol is publikálásra kerülne.IMG_20140128_230519

A pályázatokat az  eyesis (kukac) starcitizen (pont) hu e-mail címre várjuk 2014. szeptember végéig. A levél tárgya legyen: novella

Mindenki csak a saját alkotásával jelentkezhet. A versenyen való résztvétellel nem szerez szerzői jogot a starcitizen.hu oldal a művekre, de jelentkezéssel mindenki hozzájárul ahhoz, hogy a novellája megjelenjen itt.

  • 2014-10-05 - 22:13
    Permalink

    Sziasztok.

    Ne-már srácok, ennyire nem divat az írás? Vagy gondolkodni nehéz? Fantáziátok hagyott cserben? Azt hittem be sem fogok férni annyi lesz a pályázó. Esküszöm 20-30 indulóra számítottam legalább.
    Valószínűleg mindenki “fikázott” már filmet, hogy egyszerű a története stb. Itt az alkalom próbáljátok ki magatokat, írjatok jobbat, ez csak egy játék. Kapjátok össze magatokat, veszteni valótok nincs, viszont, ha tetszik az embereknek a művetek rákaphattok az ízére és kitudja.

    Ja, és én pályáztam! Mielőtt azt mondaná valaki “könnyű azt mondani.” A magam példájából tudom, hogy munka és család mellett meg lehet írni egy novellát 1-2 hét alatt.

    Hajrá!

    Válasz
    • 2014-10-06 - 13:20
      Permalink

      Szerintem nem meglepő, hogy csak négy munka érkezett. Eleve egy olyan játékról van szó, ami még meg sem jelent. Egyszerűen nincs annyi rajongó mögötte, hogy nagy számban kedvet kapjanak az íráshoz az emberek.

      Én féltem, hogy teljes érdektelenségbe fullad a dolog. Gondolom egy-kétszáz (vagy kevesebb) ember jöhetett volna szóba, akik közül páran nekivágnak. Hogy ebből négyen jutottak el a beadásig tök normális dolog. Kíváncsi vagyok mit tettek le az asztalra.

      Az nem mondanám, hogy manapság nem divat az írás. Egyre többen próbálkoznak írással. Több ezer mű születik NAPI szinten, egy nagyobb országban.

      Mindenki máshogy tud dolgozni, van aki pár mondatot, egy fél oldalt képes naponta haladni. Ez nem azt jelenti, hogy tehetségtelen. Ettől függetlenül több sikeres regényt is megírhatott a maga tempójában.

      Válasz
  • 2014-10-06 - 18:25
    Permalink

    A hozzászólásomat ösztönzésnek szántam. A blogok, twittwr és a facebook stb. világában biztos, hogy divat irkálni, de más azt kommentálni amit amit olvasol és más legalább részben eredeti és pláne jó történeteket összehozni. Valószínűleg az enyémek sem túl jók, de remélem legalább egy két embernek tetszeni fog, ha ez sem jön össze levonom a konzekvenciákat. 🙂

    Egyébként az hogy egy jóléti társadalomban napi szinten írnak 1-2 ezer novellát nem jelent semmit hazánkra vetítve. Ez nem jóléti társadalom, de nem politizálok.

    Én 18 évesen gondoltam először arra, hogy írni kéne valamit, 44 évesen írtam meg az első novellámat. Pedig a magyar átlagnál jobban élek, de annyit kellett dolgoznom + család+ gyereknevelés, hogy eszembe sem jutott írni. A nagylányom elment egyetemre és a kisebbik is végzős lassan a gimiben, most kezd időm lenni bármi ilyesmire. Bele sem merek gondolni mi lehet egy rosszabbul élő családban. Minden tiszteletem az övék.

    Válasz
  • 2014-10-09 - 11:35
    Permalink

    Igaziból nem volt túl nagy marketing a kihívás mögött, és túl sok szponzort sem sikerült felhajtani (egyet sem), így elégedettek vagyunk a részvétellel. A fő indok, ami miatt kitoltuk a határidőt az volt, hogy sokan (ketten) jelezték, hogy elkezdték már a novellájukat, de még nem értek a végére.

    Válasz
  • 2014-10-14 - 09:14
    Permalink

    Ha két novellát lehet beadni fejenként, akkor a kitolt határidőig minimum meg kell kétszereződjön a beadott művek száma! Aki egyet megírt, biztos meg tud írni még egyet.

    Válasz
    • 2014-10-14 - 09:19
      Permalink

      Számítunk akkor Tőled is egy újabb műre! 🙂

      Válasz
  • 2014-10-14 - 20:02
    Permalink

    Hehe.

    Miattam van a korlátozás mert én négyet küldtem be…:D

    Válasz
    • 2014-10-14 - 20:52
      Permalink

      Mindjárt kiderül, hogy az a négy mű, ami összesen érkezett mind a tiéd. 😀 Egyszerre leszel első és utolsó helyezett is. 🙂 Azért van a hosszabbítás, hogy ne mindenhol a te neved szerepeljen. 😀

      Válasz
  • 2014-10-28 - 09:06
    Permalink

    Lejárt a határidő. Remélem olvastok szorgalmasan. Kicsit izgulok a fogadtatás miatt, jó lenne már tudni merre mutat a hüvelykujj. 🙂

    Üdv: Drebil

    Válasz
  • 2014-11-03 - 10:15
    Permalink

    Hát gondolom nem érkezett túl sok írás 🙁

    Válasz
  • 2014-11-08 - 10:46
    Permalink

    Érkezett, de valóban nem túl sok. Még tanakodunk, hogy mi is legyen. Tudom, hogy nem a legjobb dolog így menet közben variálni, de az is látszik, hogy nem sok embert érint. Kicsit nagyobb érdeklődésre számítottunk. Egyébként legalább egy biztosan ki fog kerülni a honlapra.

    Válasz
    • 2014-11-09 - 10:31
      Permalink

      Eléggé virágnyelven fogalmaztál. Miért kell variálni?

      Válasz
      • 2014-11-10 - 21:28
        Permalink

        “Eléggé virágnyelven fogalmaztál.”
        Természetesen nem egy hébe-hóba kommentben fogok eredményt hirdetni. (Ami egyelőre nincs, mert még csak én olvastam el az összes beküldött novellát.) 🙂
        “Miért kell variálni?”
        Eredetileg — és többek között — azért találtuk ki (találta ki Eyesis) a novella versenyt, hogy tartalommal töltsük meg az oldalt, illetve hogy megmozgassuk az olvasók fantáziáját egy kicsit jobban. Ahogy látszik is a fórumból sokakat foglalkoztat, hogy mit enged majd meg a játékmechanika is és a lore is, reméltük/reméljük, hogy nagyobb lélegzetvételű kiforrottabb eszmefuttatásokra is kaphatóak lesznek (jó)páran. Ez sajnos eddig nem történt. A novellaverseny harmadik motivációját majd akkor fedjük fel, ha már érdemes róla beszélni.

        Időközben a fordítások és kivonatok által (amiért én személy szerint is végtelenül hálás vagyok a fordítóknak) a honlap is szépen gyarapodott.

        A két ok (1: kevés pályázat, amiből érdemben lehetne választani, 2: van egyéb tartalom) arra ösztökél minket, hogy inkább várjunk. Gondolom Te sem úgy szeretnél egy versenyen nyerni, hogy csak a Te neved van a kalapban. (Megjegyzés, azért szerencsére nem csak egy név van a kalapban, de a hasonlat remélem érthető.)

        Ez persze nem a legkellemesebb azoknak, akik már leadták a pályázatukat, de egyrészt nyitva áll előttük, hogy csiszoljanak még a beadott műveken (esküszöm el fogom olvasni a legutolsó változatot is), illetve ha valaki nagyon igazságtalannak érzi, ahogy kezeljük a versenyt az természetesen vissza is vonhatja a nevezését (amit persze nagyon sajnálnánk).

        Egyébként minél több, nívós alkotás érkezik, annál gazdagabb lesz ez az oldal.

        Kérem tehát a fentiek elfogadását és köszönöm további türelmet.

        Válasz
  • 2014-11-11 - 14:19
    Permalink

    Köszönöm a kimerítő választ. 🙂

    Istenigazából nem izgat, hogy nyerek e vagy sem. Amit igazán szeretnék látni az az olvasók reakciója/véleménye arról amit írtam. És ezért várom türelmetlenül, hogy kikerül e a lapra valamelyik “művem”. Alapjában egy türelmes vagyok, de bevallom ez a bizonytalanság, várakozás számomra is meglepő módon frusztrál kicsit. Soha nem is gondoltam másra minthogy arra szánjátok ezt a kiírást, hogy színesítsétek a honlapot( amit már a fórumban is megdicsértem 🙂 ) és nekem sincs más célom mint pár kellemes percet szerezni az olvasóknak. (remélem sikerül)

    Ha valamit javítani kellene az írásaimon szóljatok nyugodtan!

    Üdv: Drebil

    Válasz
  • 2014-11-11 - 14:24
    Permalink

    Bocs kimaradt!

    Alapjában egy türelmes “Vanduul” vagyok,

    😀

    Válasz
  • 2014-11-13 - 12:04
    Permalink

    Decemberben várható az eredményhirdetés.
    Csak egy győztest fogunk választani, mert eléggé kevés jelentkező volt.
    A játék megjelenése után is meghirdetjük majd a versenyt.

    Válasz
    • 2014-11-13 - 17:19
      Permalink

      Ha olyan kevés jelentkező volt, remélem, mind el tudunk menni sörözni!

      Válasz
    • 2014-11-13 - 19:56
      Permalink

      Az eredeti kiírásban,(idézem: “A legjobbakat megjelenítjük az oldalon, amikre később az olvasóink is szavazhatnak. Végül a zsűri szavazataival összevetve választjuk ki a győztes munkát.”) az szerepel hogy kirakjátok a jobb írásokat és csak utána döntitek el, hogy ki az első. Jelenleg azt írod, hogy lesz egy győztes majd “talán” decemberben. Arról, hogy mikor olvashatják a látogatók a novellákat szó sem esik.
      Két dolgot tudok elképzelni:
      1. Kézenfekvően, az írások nem ütik meg a mércét és csak a “fáradságot” fogjátok díjazni.
      2. Nem értek rá foglalkozni ezzel a projekttel mert jelenleg eléggé érdektelenségbe fulladt a dolog.
      Az első esetben azt kérném mint “szerző”, hogy ne köntörfalazzatok, nincsenek illúzióim, viszont a huzavonát nem szeretem.
      A második esetben is az a kérésem, hogy mondjátok meg, hogy megüti e a mércét és ki fog e kerülni írásom a közeli jövőben avagy nem.
      Nagyon sajnálom, de ez az általam nem igazán kultivált tehetségkutatós valóságsók eredményhirdetésére emlékeztet, vontatottabb kiadásban.
      Elnézést, ha nyersnek tűnik a fogalmazás, nem akarok megbántani senkit, továbbra is rajongója vagyok a honlapnak. Viszont szerintem azokkal a kevesekkel szemben, akik vették a fáradságot és elküldték a novellájukat nem igazságos ez a huzavona.

      Üdv: Drebil

      Válasz
  • 2014-11-13 - 20:55
    Permalink

    Az van, hogy én olvastam el eddig az összes beküldöttet, de még ezen kívül is el szeretnék olvasni még egyet. De nem akarok addig véleményt nyilvánítani, főleg részletesen nem, amíg Eyesis végig nem rágta magát rajtuk, mert nem akarom befolyásolni nagyon, mielőtt saját véleménye alakulna ki. Csak most mindkettőnknek kicsit felpörgött a meló és a magánélet is (jó, rossz egyaránt). Ha megfigyelted, ide a honlapra se mi dolgozunk leginkább, Eyesis-nek már több félbehagyott fordítása is van vázlatként (vagy, mint múltkor észrevettük publikálva és kiemelve is volt egy… 🙂 ) Én meg már csak az ilyen 10-20 perc alatt elvégezhető dizájnolásokra és kommentelésekre szakítok időt, pár naponta.

    De teljesen igazad van, hogy ez veletek szemben nem igazán fair. Ha gondolod, én egy pár sort próbálhatok írni e-mail-ben _csak Neked_ a főbb megjegyzéseimről, amint időm engedi (jövő hét végéig legkésőbb.) De azt előre bocsátom, hogy egyszerre vagyok nagyon kritikus és kicsit “alaptalanul felkent”, hiszen nekem sincs irodalmi múltam. 🙂

    Egyébként a megjelenést mindenképp megelőzte volna egy — eredményhirdetés utáni — reakciós kör, mert ebben a formában szerintem egyik beküldött mű sem közölhető le, minimum az elírásokat/elgépeléseket javítani kéne. (Azért akad más is, amin csiszolni lehetne még.)

    Erről úgy gondolom, hogy mindenki a lehető legjobb formában szeretné megosztani a sztoriját, tehát a Ti érdeketek is.

    Válasz
    • 2014-11-14 - 16:01
      Permalink

      Kedves .tnm!

      Csak annyi hozzászólásom lenne, hogy akik írták ezeket a “műveket”, lelkes amatőrök. A profiknak külön lektorálják a könyveket, de még akkor is lehet bennük találni helyesírási hibákat, elgépeléseket/elírásokat. Egy lektorálás nem kevés pénzbe kerül, és azt általában a kiadó fizeti. A beküldött novellák íróinak (szerinted) mennyi fedezetük lehet egy lektorálásra? Valószínűnek tartom, hogy semennyi. A másik, amit szintén hirdettetek, amatőröknek készült a felhívás. Ne várj Sven Hassel vagy egy Alistair MacLean szintű novellát vagy regényt. Ezen kívül nagyjából 4-5 hónapot adtatok. Ez elég sok idő, nagyjából ennyi idő alatt készül el egy regény vázlata egy profi írónál, akinek mondjuk már 8-10 regény van a háta mögött. Egy amatőrtől ne várjuk el, hogy csodát tegyen, bár vannak kivételes tehetségek (ahogy mindig akad), de az általad leírtak alapján nem itt merült az a bizonyos tehetség.

      Viszont ami határidő, az határidő. Egyszer el lehet tolni, megértem, bármi közbejöhet. De másodszor is, aztán még ki tudja hányszor? Majd megváltoztattok néhány dolgot? Ha lenne beküldött írásom, most visszalépnék, egy nagy köszönöm címszóval.

      Teljesen kívülállóként írtam eme szösszenetet, ha elolvasod, örülök neki, ha nem, akkor kitörlöd.

      Kívánok kellemes hétvégét és jó olvasgatást a művekhez.

      Üdvözlettel Hegedűs “Sting” Béla

      Válasz
      • 2014-11-14 - 20:06
        Permalink

        Kedves Sting!

        (Ha nem haragszol inkább a hívójeleden szólítalak meg. Mellesleg a hsz-edet engedélyezni kellett valamiért; nem én/mi tartottam/tuk vissza.)

        Sok igazság van abban, amit írsz, viszont:
        – nem csak az írók amatőrök, hanem mi is, mint kiderült fontos, dolgokat nem mértünk fel. Én azt reméltem, hogy olyan 10-15 darab 5-10 oldalas mű között kell majd választanunk,
        – sajnos azzal nem tudok mit kezdeni, hogy egyelőre csak én értem a végükre, egyedül én pedig nem fogok zsűrizni,
        – az eredményhirdetést toltuk el, nem a beadási határidőt egyébként. A 4-5 hónapos részét a hsz-ednek nem is értem, hogy mire, vagy mi ellen akar érv lenni. Sok volt a 4-5, vagy kevés?
        – egyébként semmi sem autentikusabb a Star Citiizen világához, mint a többszörösen eltolt határidők 🙂 (ez csak vicc, tényleg elnézést kérünk!)
        – ami viszont a művek újbóli átnézését illeti, természetesen _nem_ egy lektori ellenőrzés utáni állapotot szeretnék elérni. De az szerintem elvárható mindenkitől, hogy még egyszer olvassa át a saját művét és olyan alapvető dolgokat javítson, mint:
        – ahol nyilvánvalóan más szó szerepel, mint amit írni akart a szerző (de mivel létező szó a helyesírás-ellenőrző nem fogja meg)
        – nincsenek írásban jól elkülönítve az időugrások, visszaemlékezések; hogy melyik mondat tartozik a párbeszédhez és melyiknél veszi át a szót a szerző; hogy mikor melyik szereplő beszél stb.
        (Ez tényleg nagyon zavaróak az olvasónak, sokszor csak mondatokkal később tudtam kitalál(gat)ni, hogy melyik megjegyzés melyik karakter száját hagyta el, vagy hogy éppen két bekezdéssel korábban visszaugrottunk 20-30 évet). Tényleg nem többet várnék, csak hogy fussák végig még egyszer, amit írtak, sőt még segítenék is neki. (Sőt van egy pár korrektor tagja az org-nak, lehet ők is be tudnak segíteni.)

        Jelen állapotban tartanék tőle, hogy olyanok se fogják végigrágni magukat, akiknek egyébként tetszenének a sztorik, mert nehéz követni, hogy mi történik.

        Aztán lehet, hogy már annyira égni fog a pofánkon a bőr a késések miatt, hogy inkább megjelenítjük mindegyiket “as is”, viszont nem hirdetünk eredményt egyáltalán. (Tegye meg minden olvasó magának.)

        üdv.:
        .tnm

        Válasz
        • 2014-11-15 - 17:50
          Permalink

          T. .tnm.

          Előre is várom az észrevételeidet, sőt, ha gondolod és szerintem az egyszerűbb/gördülékenyebb TS en meg is beszélhetnénk valamikor. Nekünk van TS3 szerverünk emailban el tudom küldeni a hozzáférést, ha gondolod. Egyébként letörtségemben elkezdtem írni a következőt. 🙂

          Üdv: Drebil

          Válasz
  • 2014-11-15 - 07:00
    Permalink

    Látom kissé összecsaptak a hullámok.

    Érthető, hogy szeretnék látni a műveiket az emberek az oldalon, mert nekik fontosabb a fogadtatás, mint hogy nyertek-e.

    Én azt tenném a helyetekben (vagy tettem volna illetve tenném a jövőben 🙂 ), hogy a verseny se szűnjön meg, hogy beérkezéskor közzéteszem a novellát (ha mentes az alapvető hibáktól, vállalható számotokra is). Januárban pedig hirdetek egy 2014 legjobb novelláját, jutalmul pedig mondjuk kiemelt helyre kerülne az oldal tetején.

    Nektek is több időtök maradna átolvasni őket (az esetleges későbbi versenyekben is), az emberek viszonylag hamar látnák a fogadtatást, és nem kötné őket határidő, bármikor tudnának beadni művet.
    (Bár ahogy látom egyelőre ez utóbbitól nem kell tartani még, de remélem később a játék terjedő népszerűsége ezt orvosolja majd. Alfa alatt sajnos kevesebben foglalkoznak vele, illetve nem szippantotta még be őket igazán az SC univerzuma, mert nem láttak belőle sokat.)

    Válasz
    • 2014-11-20 - 13:53
      Permalink

      Ez jó ötletnek tűnik..
      Az, hogy mi vállalható számunkra eléggé nehéz téma. Ugye nem csak helyesírási hibák, elírások vannak, de sok olyan téma is érintett lehet egy egy műben, ami miatt mondjuk ki kéne tenni egy 18-as karikát mellé.

      Megbeszéljük, hogy legyen, de elképzelhető, hogy ezt a megoldást választjuk. Persze azt mindenképp meg kell várnunk, hogy valamelyikünk elolvassa előtte.

      Válasz
    • 2015-02-06 - 06:05
      Permalink

      A főoldalon kint van a Novella író verseny – publikálás hír a tetején, és ott fel vannak sorolva az eddig megosztottak, ezen felül az oldalon is folyamatosan jelentek meg a hírek között.
      Ha beadtad már hozzánk, és minden megfelelt, akkor az oldalra is ki fog kerülni hamarosan. Drebil írásaival kezdtük, neki egyelőre nincs több megosztható műve. Hétvégén, hét elején szoktuk kitenni, gondolom akkor kerül sor a következőre is, de ha jól tudom a beküldöttek közül csak egy maradt.

      Válasz
  • 2015-02-06 - 10:56
    Permalink

    Upsz, köszi! Valamiért én csak ezt a bejegyzést frissítgettem, a főoldalt nem néztem.

    Válasz
    • 2015-02-06 - 22:06
      Permalink

      T. CyHawk

      Elolvastam a művedet. A stílusunk jó távol áll egymástól, ami se nem jó, se nem rossz csak megállapítottam. 🙂

      Először is megérte elolvasni. Javaslom neked is egy jó lektor beszerzését, nekem is sokat segít a fejlődésben MrFire építő jellegű kritikája. Remélem a következő írásomon/írásaimon érezhető lesz a fejlődés.
      Sajnos egy komoly dramaturgiai hibát kapásból találtam az írásodban Owen 100 év stázisa és a fiának életkora nem jön össze. szerintem gondold át a dolgot. Ha az anyja halála után az apját lefagyasztják akkor a kiolvasztása után, hogy lehet 14 éves? Remélem nem kapta ugyan azt a büntetést mint az apja. 🙂 Ne haragudj amiért szólok, csak azért teszem mert én szeretném, ha nekem szólnának mielőtt “publikálom”. Ezért jó egy lektor.

      Üdv: Drebil

      ui: Remélem neked is tetszenek az én írásaim, de ha nem azt is írd le. 🙂

      Válasz
      • 2015-02-09 - 12:43
        Permalink

        Köszi a kommentet! Igen, próbáltam feleségemmel lektoráltatni…

        Az észrevételre az a válasz, hogy de, a fiú is sztázisban volt 100 éven át. Úgy is mutatkozik be az osztálynak, hogy “Jam Joys, 114 éves”. Ez nem büntetés neki, csak a bíróság döntése:

        “Jam négy éves volt ek­kor és nem volt se ro­ko­nuk, se ba­rát­juk Stan­ton­ban. A bí­ró­ság úgy ha­tá­ro­zott, hogy Jam­nek leg­jobb, ha édes­ap­já­val együtt sztá­zis­ban vár­ja meg a bün­te­tés le­tel­tét.”

        Szóval azt hiszem, ezt leírtam rendesen, de lehet, hogy annyira illogikus, hogy még így sem fogadja el könnyen az olvasó. Bevallom inkább egy pár kulcsjelenet volt a fejemben, és azokat próbáltam meg összekötni egy konzisztens történetbe. Lehet, hogy itt kicsit gyenge a kötőanyag :).

        Tetszettek a novelláid, azóta kommenteltem is rájuk. Szerintem érdemes mindkettőnket győztesnek tekinteni és megejteni valamikor a kiírásban felvetett sörözést!

        Válasz
  • 2015-02-07 - 11:53
    Permalink

    A cenzúra azért van, mert holnap jelenik meg a linkelt novella.

    Válasz
  • 2015-02-07 - 12:03
    Permalink

    Köszi, nekem is eszembe jutott, hogy jó lenne törölni a linkem.

    Válasz
  • 2015-02-09 - 13:56
    Permalink

    Szia.

    Köszi az elismerést. 🙂

    A történeted szempontjából ez volt a logikus lépés. Viszont a stázis büntetést nem véletlenül hívják büntetésnek. Felmerül néhány elemi etikai kérdés az én szempontomból.:
    1. Az Apát félőrülten elkövetett gyilkosságokért ítélik el, rábíznának egy gyermeket?
    2. Milyen hatással lehet egy fejlődő szervezetre egy ilyen tortúra?
    3. Gondolom van működő árva gondozási rendszer. stb.

    Hangsúlyozom ez a történetedbe bele illik, de én csak pár éves pszichiátriára ítélném bizonyítékok hiányában. Talán humánusabb. 🙂

    Üdv: Drebil

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.