Nul-rendszer

Szeretnél a lehető legközelebb kerülni egy UEE harci hordozóhoz, anélkül,hogy csatlakoznod kéne a Flottához, vagy hogy kalózkodás bűnébe esnél? A Nul a hely, amit keresel! Az emberiség által elsők közt feltérképezett rendszerek egyikeként a Nult 2290-ben fedezte fel az Ugrónavigátor Antoine Lebec. A kortárs (és igen vitatott) folklór szerint a rendszer neve egy félreértésből adódik, mert Lebec válasza, hogy “Nulla” arra vonatkozott, hogy van-e bármi érdekes a rendszerben. Mindenesetre ez az egyetlen csillag, amit Lebec-nek tulajdonítanak, annak ellenére, hogy a korai ugróhajtóművek elismert szakértője volt.

Nul egy klasszikus cefeida változócsillag, ami időnként szabvány méretéhez képest 10-15%-kal megnő. Bár a rendszeren áthaladni könnyű, a csillag természete a megtelepedést különösen nehézzé teszi. A belső bolygókat rögtön le is lehet írni ami a terraformálást illeti, a külső bolygókon pedig igen szélsőségesek az évszakok, ami a legegyszerűbb növényzet kifejlődését vagy betelepítését is megakadályozza.

A Nul felfedezése óta eltelt századok során az emberiség három alkalommal kísérelte meg a terraformálást. Egyik próbálkozás sem jutott túl az elméleti fázison, mivel a terraformáló tudósok azonnali reakciója az volt, hogy a rendszer képtelen fenntartani bármilyen emberi települést. A legutolsó ilyen 2619-ben történt, a rendszer azóta a viszonylagos ismeretlenségbe süllyedt vissza. A legtöbb, a naprendszert ismerő analitikus szerint nincs ok meglátogatni ezt az alig lakott naprendszert, és a csillag által jelentett veszélyeket figyelembe véve még az átutazás sem indokolt.

Csak egyetlen csoport, méghozzá a létező legrosszabb fajta népség nem osztja ezt a véleményt: a rabszolgakereskedők. Az elmúlt évtizedekben mozgó rabszolgapiac létesült a rendszerben, ami látszólag véletlenszerű időpontokban és helyeken áll össze a rendszer különböző pontjain. Az utazóknak ajánlatos a Nult elkerülni, mert míg a kalózok közt akad olykor becsület, az emberkereskedők közt soha. Az életre szóló kényszermunka elnyerésének leggyorsabb módja, ha megjelensz egy rakomány vonakodó fogollyal, csak hogy ráébredj: a vásárlóidnál szállítóhajó pilótákra is van kereslet.

Belső bolygók: Nul I, Nul II

A Nul rendszer első két bolygója a csillag természetéből adódóan teljesen lakhatatlan. A Nul I egy mezobolygó, amit lassan elégetnek a nap expanzív fázisai. Elég közel kerülni, hogy a Nul I-en landoljunk a mai technológia mellett lehetetlen, és nem is különösebben vonzó feladat.

A Nul II lakatlan vasbolygó. Bár szokatlanul nagy belső bolygónak, a csillaghoz való közelsége miatt a bányászat komoly kihívással jár, és nem is nagyon éri meg. Az elmúlt években a Nul II felszíne megrepedt a nap expanziója miatt, így a planéta most lassan az elégő bolygóköpeny maradványaiból álló gázt ereget magából.

Nul III (Cole)

Cole a harmadik a Nul rendszerben, épphogy lakható föld típusú bolygó a rendszer zöld sávjának belső határán. Bár geológiai szempontból hasonlít a Földre, a Nul napjának jellege miatt megpróbálni itt élni nem kecsegtet szép kilátásokkal. A főként ammóniából és kénből álló légkör, és az a tény, hogy a “forró évszak” idején folyadékok csak mélyen a felszín alatt létezhetnek, azt jelenti, hogy a védőruha és a légzőkészülék mindenkor elengedhetetlen.

Na és mit kapnak a látogatók ennyi vesződségért cserébe? Nagyon keveset. Egy bizonyos fajta, leginkább művészek és ruhatervezők által használt ultrafinom kristály kivételével semmi különleges nem található itt. A bolygó egyetlen leszállóhellyel büszkélkedhet, aminek a neve Char (kb: “szénné ég”), és egy elhagyott környezetfigyelő kutatóállomásból alakult ki.Meg kell említeni, hogy Char tecnikailag nem tartozik az UEE-hez, így nincs érvényes törvény. Azt is tudni kell, hogy bár Char nem áll kapcsolatban a rendszerben gyakori rabszolga-kereskedelemmel, a feketepiacnak így is különösen kíméletlen formája honos a településen. A Char csakis tapasztalt kereskedőknek való leszállóhely!

Reclaimer_Image002

Nul IV

A Nul rendszer negyedik bolygója első ránézésre tipikus gázóriás. De vigyázat, nem alkalmas üzemanyagtöltésre! Az egész bolygót állandó elektromos vihar veszi körül, ami gyorsan megbénít bármilyen közeledő hajót. A Nul IV közelebbi Lagrange pontjai tele vannak olyan hajótestekkel, melyek botor módon az elektronikus interferencia dacára közel merészkedtek – és persze boldogtalan roncsmentőkkel, akik úgy gondolták, hogy azokat a roncsokat érdemes megszerezni!

Piaci ajánlatok – Nul

Ez a kiadvány nem támogatja, és semmilyen módon nem segíti a Nul rendszerben folyó kereskedelmet.

Nul V (Ashana)

A Nul legfontosabb pontja – már amennyire ennek a rendszernek bármely részét fontosnak lehet nevezni -, az ötödik bolygó, az Ashana. Ez az egyetlen dolog, ami miatt esetleg valamikor a rendszer emberkereskedő bűntanyából turistalátványossággá fejlődhet: egy harci hordozó roncsára épült város. 2571-ben, az UEES Olympus egy csapat lázadót és kalózt üldözött azok ashamai ideiglenes bázisáig. A hajó parancsnoka rá akart repülni a bázisra, és közben túl mélyre vitte a hajót az atmoszférába. A légellenállás az adott magasságon szükséges sebességhatár alá lassította a hajót, és ezt már nem tudták korrigálni, így a hajó a teljes legénységével együtt odaveszett.

Az Olympus a bolygó felszínébe csapódott, a sivatagos pusztaságban. A becsapódás gyorsan odavonzotta a “dögevőket”, akik el is kezdtek minden mozdíthatót leszerelni a hajóról… amíg rá nem jöttek, hogy ez bizony sokkal kellemesebb lakhely, mint a szélfútta sivatag, amit addig az otthonuknak hívtak. Amikor a flotta nem küldött újabb haderőt, hogy elpusztítsa a roncs maradékát, a “lakásfoglalók” beköltöztek, és az Olympus-ból ugyanezen a néven várost csináltak.

Bár az UEE hivatalosan nem ismeri el a települést, az Olympust felkeresni elég egyszerű. A hordozó folyosóin és öbleiben ma minden megtalálható a tevarin piactól kezdve a bolygón élők számára kínált, folyton vitatott magánlakások zsúfolt tömegéig. Ma Olympus-ban féldiktatúra uralkodik, egy Nescus nevű tevarin vezeti a boltot (és személyesen járja a hajó folyosóit). Feketepiaci árukat ugyan cserélnek itt, de csak korlátozott mennyiségben: a hordozó lakói óvatosabbak annál, minthogy okot adjanak az UEE-nek a roncs szétbombázására.

FIGYELMEZTETÉS UTAZÓKNAK: Talán nem figyeltél. Ne menj Nulba, hacsak nem vagy keményebb, mint a kalózok. De nem vagy.

Forrás: Jump Point 21

  • 2014-11-07 - 20:11
    Permalink

    Vajon lehetőség lesz e a játékban arra pl.: Nekem mint jóérzésű humanoidnak igencsak ellenszenves a rabszolgaság intézménye. Ezért szervezek egy kis dzsemborit és egy kellemes szombat délután 400 jól felszerelt hajó és 500 FPS szakember társaságában nekiállunk porig rombolni az Olympus bázist és csatolt részeit. Addig lövünk amíg mozgást vagy végtagokkal rendelkező hőfoltot látunk a felszínen stb. és helyőrséggel biztosítjuk a terep tisztaságát, hogy a “csúnya bácsik” ne térhessenek vissza.

    Ezt a kérdést egy nagyobb nyelvtudással rendelkező úriember igazán tovább nyomhatná az RSI fórumba.

    Köszönettel: Drebil

    Válasz
  • 2014-11-08 - 18:42
    Permalink

    Mármint ezt így mind ilyen részletesen? 🙂

    Mint rosszérzésű humanoid, nem kimondottan ellenzője a rabszolgaságnak (legalábbis a játékon belül), én inkább azt sajnálom csak, hogy a rabszolgák nem jelenhetnek meg majd mint árucikk a raktérben. 😀 Mert ilyen lehetőséget nem fog adni a játék, az durva lenne, de küldetések során akár találkozhatunk is ilyesmivel.

    De talán nem is kell elmenned az RSI fórumig. Hogy a kérdésedre válaszoljak:

    A játékosok nem lehetnek akkora hatással a játékra, hogy egész bolygókat néptelenítsenek el, vagy döntsék meg a gazdaságukat.

    A 10 for the Chairman 43.rész/8. kérdésében, a bolygók blokád alá vételéről van szó, és ott is megoldják, hogy ilyen esetben akár az NPC hajók célba érjenek egy játékosok által nem járható úton.

    Ha gondoltak erre, valószínűleg arra is, mi van, ha földi megszállást terveznek a játékosok. Nem fogják megengedni, hogy ez megtörténhessen. Úgy gondolom idővel annyi NPC-t küldenek oda, hogy esélytelen lesz visszaverni őket.
    Már ha lehetséges lesz egyáltalán fegyvert rántani a planetside közös területén. Mivel ez egy törvénytelen világ, ha valahol, hát itt van esély rá, de a többi bolygón korlátozzák a fegyverviselést és le is szkennelik a játékost: https://www.youtube.com/watch?list=UUTeLqJq1mXUX5WWoNXLmOIA&v=o-xvCg8CI9U&feature=player_detailpage#t=282

    Arról már ne is beszéljünk, hogy szinte lehetetlen kivitelezni egy ilyen tervet. Nagyon nagy összefogás kell hozzá, a váltáshoz más régiókon élő játékosoknak kell összefogniuk egy értelmetlen, és még csak nem is szórakoztató célért. Biztosítani kell az ellátást, utánpótlást, és ha egy org megtudja mekkora erő állomásozik egy helyen, akár meg is támadhatják a bandát.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.