A CitizenConokra jellemző, hogy új hajókat mutatnak be, amelyeket a játékosok egy jelentős része azonnal be akar gyűjteni, hogy a saját kis flottájukat ékesítsék. Ez alól az idei show sem volt kivétel.

Most azonban a korábbi évekkel szemben sokkal kevésbé érkeznek a hírek, akár az összefoglalókat nézzük, akár az újonnan bemutatott hajókat, de kezdjük azokkal, amikre már biztosan számíthatunk.

Ebben a részben az Anvil Carrackról nem beszélek, mivel az nem új hajó, sőt talán az egyik legrégebbi hajó a saját méretkategóriájában, az újdonság vele kapcsolatban, hogy várhatóan 2020 februárja körül érkezik.

Anvil C8 Pisces

A parazitahajója viszont új hajóként mutatkozott be, ez nem más, mint az Anvil C8 Pisces és az Anvil C8X Pisces Expedition. A Pisces egy nagy quantumugrásra is képes szállítóhajó, a C8 verzió 2 db fegyverrel, a C8X verzió 4 db fegyverrel felszerelve, valamint mindkét hajó rendelkezik 2 db rakétával is. A fegyverek típusa, mérete a hajó részletező oldala szerint még meghatározás alatt van, de a hajó méreteiből adódóan nem számítsunk komolyabb ütőerőre.

A hajón – a pilótával együtt – három személynek van ülőhely, valamint rendelkezik egy kicsi, 4 SCU méretű raktérrel is. Eredetileg a Carrack mellé jár, de külön is megvásárolható. A hajóval együtt érkezett egy kezdőcsomag is, ez a Piscesen kívül tartalmazza a Star Citizent és a Squadron 42 játékcsomagot is. Az ára 95,25 USD, ami a rettentően magas 27%-os magyar ÁFÁ-t is tartalmazza.

Anvil Pisces

ARGO M.O.L.E.

A kedvenc cégem, az ARGO Astronautics is előrukkolt egy újabb hajóval, ez pedig az ARGO M.O.L.E., ami betöltötte a régóta tátongó lyukat a kis- és nagyméretű bányászhajók, vagyis a Prospector és az Orion között.

A M.O.L.E. az ARGO hajókra jellemző, sárgás, narancssárgás festést kapta és egyszerre három bányászlézerrel tudja kifejteni az értékes érceket a lelőhelyekről. A hajó a CitizenCon idején még nem vált elérhetővé, egy kiszivárgott információ alapján vélhetően december 12-én találkozhatunk vele részletesebben.

Nem lehet nem szeretni ezt a hajót. Akinek az érdeklődését már most felkeltette ez a gyönyörűség, az további képekkel csökkentheti az információéhségét, amit a MISC és ARGO nap alkalmából készített videóban láthatunk:

A fent bemutatott két hajón kívül szóba kerültek még olyan hajók, járművek, amelyekről nem sokat tudunk, de valószínűleg érkeznek.

ARGO MOLE

Crusader Ares

Bár erről bővebb információm még nincs, de a M.O.L.E. szivárogtatás mellett ez a hajó is előkerült, így remélhetőleg december 12-én erről is hallunk.

Crusader Ares

Vehicle 1, 2, 3, 4

A CitizenConról kiszivárgott képek alapján pedig 3 hajó és 1 földi jármű is érkezhet, de mivel volt egy olyan panel, amelyen a játékosok segítségével terveztek hajókat a helyszínen, így nem mernék megesküdni rá, hogy ezek valóban be is fognak kerülni a játékba.

A hajókról természetesen külön-külön részletesebb cikket is közlünk majd, amikor megjelennek.