Pyro

Ha a Spider a kalózkodás arca a galaxisban akkor kétségtelenül Pyro a dobogó szív.
Egyébként egy elhagyatott, élettelen csillagrendszer egy lángoló csillagtól tönkre téve, leginkább a “Ruin Station” nevű közös kalóz bázis otthona.
A Spiderhez hasonlóan, a Pyro-t is ellepték a kalózok amikor a rendszert elhagyták a civilizált fejlesztők, de attól eltérően a Pyro állomása nem rendezkedett be a rendszeres fekete piaci kereskedelembe. Ehelyett, a szemben álló csoportok állandóan küzdenek az irányításáért.

Felfedezés és háttér

A Pyro rendszer hat világból áll, amit fogva tart egy változó M típusú főszekvencia csillag kiszámíthatatlan napsugárzással.
Ez a napsugárzás megakadályozza az élet fejlődésének minden esélyét a rendszerben. Kíváncsi asztrobiológusok még a Pyro ingadozó zöld sávjában lévő bolygókat is meg vizsgálták és eddig nem találtak bizonyítékot őshonos létformára. Úgy tűnik, hogy az élet első jeleit, ami valaha is jelen volt a rendszerben, az ugrókapukon keresztül hozták be.

A rendszert 2493-ban látogatták meg először, 24 évvel az után, hogy az első személy megfigyelte valami volt ott.
2469ben a Roustabout megfigyelő tisztje, egy földi felségjelű tartályhajó amely a Cano rendszeren haladt át, a szállító orrától harmincezer kilométerre gravitációs anomáliát észlelt.
Részletes jelentést küldtek a hajó vállalati tulajdonosainak és esetleges névrokonnak, Pyrotechnic Amalgamated, de semmilyen intézkedés nem történt.
24 évvel később, mikor a Pyrotechnic új bányász területeket keresett, megkezdték a régi felderítési levéltár felülvizsgálatát, ekkor vették észre a Roustabout eredti jelentését.
Csak egy kutatót küldtek a régióba, hogy hivatalosan felfedezzék Pyrot és feltérképezzék a környékét.
A felmérés világosan felhívta a figyelmet a bolygórendszer zavartságára, a szállítható erőforrások megtalálásának nehézségére és a sikeres terraformálás valószínűtlenségére.

A szervezett kalózkodás központjaként történő fejlesztése mellett a Pyro ma is ismert név a UEE-n belül mert inspirációt adott az Original Systems “Arena Commander” szimulátorának egyik pályájához.
Noha a pályának adott “haldokló nap” név technikailag nem pontos, a rendszer drámai napsugárzása emlékezetes és ideálist helyszínt nyújt az “Arena Commander” tervezőinek, hogy bemutassák milyen érdekes is lehet a 3D űrharc.

A rendszer fontosabb objektumai

Pyro I

A Pryo I egy elszenesedett fekete szikla, ami lassan, minden egyes következő napsugárzással, elporlad a Pyro csillagjába.
Nehéz a Pyro I körüli térben navigálni, csak a legjobb pajzsokkal lehet, bár néhány szorgalmas törvényen kívüli megkísérelte felhasználni a veszélyes lobbanásokat váltóreaktorként a bonyolultabb finomítási folyamatokhoz.

Pyro II

A rendszer kezdeti felfedezése során a mag nélküli Pyro II-n volt a fő hangsúly.
A bolygó látszólag jelentős mennyiségű érc letetet tartalmazott, és egy kisebb fém folyamnak látszódott ahogy az emberi kereskedelmi hajók megpróbáltak gyorsan betakarítani amit csak tudtak.
A bolygó manapság ennek a gyors és mocskos bányász műveletnek a sebeit hordozza, ritkán átmeneti népességgel, akik odasodrónak remélve, hogy olyan lelőhelyet találnak, amelyet a kezdeti fellendülés során figyelmen kívül hagytak.

Pyro III

Ennek a szárazföldi világnak a felszíne a magmáig redukálódott, köszönhetően a rendszer napsugárzásának.
Néhány tudós úgy hiszi, hogy az a nagy égitest, ami a Pyro IV-et kiütötte a pályájáról, valószínűleg a Pyro III-at is közelebb lökte a napjához.

Pyro IV és V

A Pyro IV, egy Merkúr szerű protobolygó, és Pyro V, egy hatalmas sárga és zöld gázóriás, kombinációja az egyik legmeglepőbb csillag tájkép az ismert térben amit eddig felfedeztek.
Vitathatóan egyetlen entitás, egy masszív meteor csapás eredményeként, változtatta meg a Pyro IV és Pyro V pályáját az előbbiből az utóbbiba.
Most úgy tűnik a Pyro V lassan magába olvasztja Pyro IV-et, nehéz ezt a látványt a galaxis más részén felvenni.

Pyro VI és Ruin Station

Ez, a rendszer legkülsőbb részén lévő protobolygó, főként azért jelentős mert ez a “Ruin Station” otthona ahol Pyro egyetlen állandó lakossága található.
Eredetileg a Pyrotechnic Amalgamated építette azért, hogy innét támogassák a rendszeren belül működésüket, egyedül a cég használta egy rövid ideig mielőtt elvesztették annak reményét, hogy nyereséget szerezzenek az elhagyatott rendszerből és lakatlanná vált.

Miután a rendszer felszabadult a vállalati, kutatási és bányászati érdeklődések alól a megrongált állomás gyorsan használatba került mint találkozóhelye a földfoglalók, menekülők és fekete piaci üzletkötők számára.
Sokan, akik áthaladtak a szétzúzódott csarnokokon azt kockáztatták, hogy az állomás összeomlik körülöttük, ez idő tájt nyerte el a “Ruin Station” becenevet.
A veszély ellenére a búvóhely lakossága egyre csak nőtt.
Csak idő kérdése volt, hogy ugyan azt az utat követi mint a Spider, és a törvényen kívüliek fokozatosan növeljék az állomás infrastruktúráját és kialakítanak egy egyedi szubkultúrát.
Azonban amíg a Spider kultúrája a betyárbecsületre épít, addig Pyroban inkább az számít, hogy ki rendelkezik több fegyverrel.

Ne véts hibát: “Ruin Station” nem ajánlott turizmusra, rendszeres kereskedelemre vagy akár tapasztalt fejvadászoknak, akik harci izgalmat keresnek.
Az állomás törvényen kívüli személyzete hírhedt az erőszakossága miatt.
Az Advocacy (UEE rendőrség) által kiadott legfrissebb jelentése alapján jelenleg a “XenoThreat” nevezetű csoport irányítja az állomást, de ez bármelyik pillanatban megváltozhat.

A Pyro halványan megvilágított csarnokai közül a “Corner Four” egy korábbi kutató laboratórium volt, amit drog gyárrá és minden kérdést mellőző orvosi létesítménnyé alakítottak át.
Az állomás ”Neutrality” nevű, rosszhírű kocsmája az egyetlen úgymond biztonságos hely az állomáson, a “Cousins” nevezetű gengszterek tartanak itt rendet annyira amennyire szüksége van a bár személyzetének és létesítményeinek.

Utazási figyelmeztetés:

Bármilyen, nem megfelelően védett hajó visszamaradó károkat fog szenvedni a rendszeren való áthaladáskor a Pyro sugaraitól.

Idézetek a rendszerről:

“Yo ho ho, van egy hely amiről tudok,
A slam* teljesen tiszta, a szajhák ragyogók,
Yo ho ho, ó Ruin rohanok,
Jelöld meg ahogy Pyroba ugrok”

Tradicionális űrmatróz dal
(*slam: drog a ‘verzben, amit leggyakrabban belélegeznek)

“Ha kétségek merülnek fel az emberiség túlélési képességeit illetően nehéz körülmények között, akkor csak a Pyro lakosságára kell nézni és érhető, hogy fajunk alkalmazkodó képessége meglehetősen figyelemreméltó.”

Conrad Hesler, Küzdelem a túlélésért: Az emberi történet, 2812.05.11