A Kronosz hőse – Táncolni tudni kell

Határozott léptek zaja hallatszott a folyosóról, a kadétok a teremben belemerültek a heti események és a vizsgák időpontjainak megbeszélésébe, persze előkerültek a rémhírek is, mint minden sorsdöntő vizsga előtt. Az egyik bennfentesként tetszelgő kadét hangosan suttogva bizonygatta, hogy Granolett professzor vizsgáján olyan feladatok lesznek, mint például a vanduul boncolás és a XiAn hatfogásos vacsora elkészítése. Az értelmesebbje nem ült föl ilyen pletykáknak, de ők is idegesek voltak.
Minden esetre abban osztatlanul egyetértettek, hogy a most következő óra teljes időpocsékolás és haszontalan, mint vanduulnak a békepipa. Derterov kapitánynak, az informatika tanárnak is lenne fontosabb dolga: társadalmi érintkezések óra, ráadásul négy dupla óra az utolsó félévben, felháborító pocsékolása az időnek. Javában folyt az általános diskurzus, amikor a léptek zaja megszűnt az ajtóban, a dupla záró elem szétnyílt szinte zajtalanul és belépett az oktató.
Az első diák, aki észlelte az eseményt, félig vigyorogva egy közepes poén után le akart ülni a helyére majd, az elemi fizikát és anatómiát meghazudtolva egy bravúros mozdulattal vigyázz állásba szökkent és elharsogta magát:
– Elöljáró a fedélzeten!
A kadétok eleinte lassan fordultak előre, és tápászkodtak föl, aztán mind warpra kapcsoltak, ahogy az oktatóra tévedt a szemük. A kellemes huszonegy Celsius fok ellenére verejtékcseppek jelentek meg a homlokokon. Az akadémia parancsnoka állt az ajtóban.
– Derterov kapitány kislánya előre hozta világra jövetelének időpontját, sajnálatos módon ezt nem egyeztette az akadémiával, ezért HR problémánk akadt. Plasztikus hasonlattal élve maguk megszívták, mint zárlatos ionhajtómű az energia cellát. – Kezdte így a mondandóját a Parancsnok.

Csak egy diák mert vigyorogni, Emili Dixon, aki még elsőben azt a kacsát akarta beadni társainak, hogy az öreg rendes tag, de ezt még azok sem vették be akik most ténynek fogadták el, hogy vanduult kell boncolniuk. Lassan a katedra elé sétált.
– Üljenek már le, nem dísznek tartjuk a székeket. – Az osztály vigyázzülésbe pattant. – Fogadni mernék igen nagy tétekben, hogy az a véleményük, ez a tantárgy időpocsékolás. Nos, ha az lenne ide küldtem volna a szárnysegédemet, hogy olvassa föl az oktatói jegyzeteket és passz. Önök nemsokára tisztek lesznek és remélhetőleg minél többen karriert fognak befutni. Amint kikerülnek innen zászlós vagy alhadnagyi rangban egyből más tisztekkel, civilekkel kell érintkezniük. Ha jó benyomást tesznek, könnyebb lehet az életük. Mit gondolnak, hol tudhatnak meg legtöbbet a feljebbvalóikról és tiszttársaikról? Kérem a tippeket.
A diákok szinte szűköltek, ha butaságot mondanak, leégetik magukat a parancsnok előtt, de ha nem teszik föl a kezüket, akkor meg sunnyogók. Az osztályelső összeszedte magát, és halált megvető bátorsággal feltette a kezét.
– Parancsoljon Johanson – mondta az admirális.
– Uram, szerintem a flotta almanachból, uram – mondta teljes zavarban.
– Távolról sem fiam – mondta Andrew – Más tipp?
Körbe svenkkelt acélos szürke szemével, de nem látott jelentkezőt, csak egy kivételével merev arcokat. Emili vigyorgott, mint a vadalma. Kozak admirális rákacsintott, erre a lány úgy elpirult, mint az imént említett gyümölcs. Andrew elégedetten nyugtázta az eredményt.
– Akkor én elárulom maguknak. A tiszti kantin bárpultjánál a harmadik pohár tömény szesz után. És azt tudják, hol lehet a legkönnyebben ilyet szerezni? – a vállát díszítő rangjelzésre mutatott. – Ne törjék a fejüket! Egy kormányzó, vagy egy mágnás bálján. Nekem nem volt ilyen szerencsém, én a Chronosi csatában voltam kénytelen kiverekedni magamnak, de nem egy tisztet ismerek, aki két kaszinótojás egy palack pezsgő, valamint egy „helyi szépség” legyűrése után került föl az előléptetési listára.
Az osztály egyre kerekebb szemmel nézte és hallgatta az oktatót és az oktatást.
– Beszarok, az öreg komolyan beszél.
Motyogta szomszédjának Smith, az osztály fenegyereke.
– Kíméljen meg bennünket az élménytől Mr Smith. – mondta az admirális. – Ha már itt tartunk, SOHA, ISMÉTLEM, SOHA NE RÚGJANAK BE ANNYIRA A KANTINBAN, HOGY JÓ ÖTLETNEK TARTSÁK LEVIZELNI AZ AJTÓBAN ÁLLÓ CSEREPES PÁLMÁT! Mértékkel hölgyeim és uraim, a hajón vagy a támaszponton kívül elnézhető néha a teljes kontrollvesztés, de a fedélzeten soha. Én a magam részéről négy italnál húztam meg a demarkációs vonalat. Tudom Smith maga absztinens, úgyhogy nem lesz ilyen gondja.
Kitört a röhögés, ugyanis Thomast két tengerész járőr hozta vissza az eltávjáról összeokádott egyenruhában, ájultan. Smith kadét két számot ment össze a parancsnok pillantásától és megfogadta nem nyúl piához soha többet. (Alezredes korában ivott legközelebb a lánya esküvőjén).
– A Flotta nem azért adott maguknak négyféle egyenruhát, mert nem számítanak a külsőségek. Igenis számítanak, a tengerésztiszteknek már a megjelenésükkel, fellépésükkel meg kell alapozniuk a tekintélyüket. A csatákat meg lehet vívni tengerészgyalogosokkal, csatahajókkal, de ezek a csaták áldozatokkal járnak, hullákkal, árvákkal, özvegyekkel és pusztítással. Ezeknek a csatáknak nincsen győztesük, csak kevésbé vesztesük. Azokra a győztes csatákra vagyok a legbüszkébb, amit a tárgyalóasztalok mellett nyertünk meg, és ott ezzel harcolunk meg ezzel – a fejére és a szívére mutatott, – és ami fejünkben van, és amit szívünkkel érzünk, azt ezzel közvetítjük – a szájára mutatott. Persze vannak, akik csak zabálásra és trágárkodásra használják, de azok ne akarjanak tisztek lenni. A kadétok közül már mindenki megesküdött volna, hogy ez a legfontosabb tantárgy az egész elmúlt négy év alatt. Tehát tegye föl a kezét, aki szerint egy tiszttől nem kell elvárni, hogy ki tudja mutatni emberei felé a megbecsülését azzal, hogy a lehetőségekhez mérten a legjobb formáját mutassa.
Itt megállt.
– Kit követnének inkább? Egy koszos, orrát túró gyűrött zubbonyos bugrist vagy engem?
Végig mutatott makulátlan egyenruháján és folytatta.
– Persze a hölgyek minden ilyen téren előnyben vannak velünk szemben uraim, lássuk be, mi alapvetően disznók vagyunk. Az admirális vigyorgott, de mi le tudjuk írni a nevünket sárgával a hóba igaz? Elég csekély vigasz uraim.
Egy alig követhető mozdulattal felült a katedrára.
– Elértünk egy fontos részhez: a nemek közötti viszonyhoz, fajunk áldásához és átkához. A flotta koedukált szervezet, mint azt tudják, jelenleg egy hölgy a főparancsnok, a tisztek aránya pedig eléri a 40–60%-ot, a legénységi állományban pedig a 30–70%-ot. Ne reménykedjenek, előbb-utóbb érzelmi válságba fognak sodródni egy magukkal szolgálóval. A gyengébbek kedvéért vagy szerelmesek lesznek egy társukba vagy szerencsésebb esetben csak szexuális vágyat fognak érezni. De a civil kapcsolatok sem zökkenőmentesek. Ez a Flotta szolgálat velejárója, fogadják el. Nekem is kijutott ebből is, abból is.

Croshaw rendszer: A Gettysburg kísérő hordozó fedélzetén harmincnyolc évvel korábban.

– Maga ki? – kérdezte a kapitány az előtte álló hat újonc egyikét, egy alhadnagyot.
– Andrew Kozak alhadnagy vagyok uram, pilóta.
– Pilóta mi? Na, azt meglátjuk gyermekem. Maga? – kérdezte a következőt és így sorban végig, végül szembefordult a tiszti utánpótlással:
– Maguk egyelőre senkik, nem parancsolnak, csak kérnek, nem döntenek, csak kérdeznek, ismerkednek a környezettel, szokják a légkört. Ez a flotta egyik legjobb egysége, ezért tudom, hogy ide csak olyanokat küldenek, akik megütik a mércét. Valamikor a közeli jövőben jó tiszt lehet magukból, de ahhoz még rengeteget kell tanulniuk.

Az első két hétben létszámfölöttiék lesznek, ha már ismerik a hajót, mint a tenyerüket, akkor beosztjuk magukat valaki mellé helyettesnek. Három hét múlva kihajózunk, addigra szeretném, ha nem akadályoznák a feladataik végrehajtásában a személyzetet a kelleténél jobban. Kapnak egy tanárt, aki tíz nap múlva vizsgáztatja magukat hajóismeretből. Bemutatom önöknek a szárnysegédemet, Fujita főhadnagyot. Egyéb feladatai mellett még megkapta a maguk pesztrálását is. Ne legyenek csalódottak, lesz lehetőségük bőven bebizonyítani rátermettségüket. A két pilótajelöltnek extra feladata lesz bemutatni tudását szimulátorban illetve gyakorlatban, landolást és felszállást. Még egyszer üdvözlöm önöket a Gettysburg hordozón, leléphetnek.
Az elkövetkező tíz napban a hajtómű gondoláktól az élelmiszerraktáron át a torpedóvető csövekig, mindent végigjártak, kúsztak-másztak a hajón és nem is egyszer. Egy háromszázhatvan méteres Pegazus osztályú hordozón igen sok helység található, a folyosók pedig védelmi szempontok miatt is labirintusszerűen vannak kiképezve.
Dewergo zászlós kiszámolta sajgó talpát masszírozva, hogy napi húsz kilométert tettek meg, legalább! András is panaszkodott kicsit, de csak azért, hogy ne lógjon ki a sorból. Tulajdonképpen élvezte ennek az ember szülte szörnyetegnek a felfedezését, és neki még ott voltak a gyakorló repülések. Megfogadta Rosy tanácsait nem villogott extra tudásával, hivatalosan elismert kilenc győzelmével, hanem alázatosan, legjobb tudása szerint végrehajtotta, amit kértek tőle. Érezte is, hogy a Gettysbug kötelékének parancsnoka a mogorva Tarnerini alezredes, kevésbé mereven figyeli és néha személyre szólóan neki adott tanácsot és szakmai alapon magyarázott, nem pedig kioktatott.
Az imént estek túl a rendhagyó vizsgán, mindannyiuknak el kellett hozni három megfelelő színű szalagot a romboló eldugott részeiről időre. András ért vissza másodiknak, de ő maximum csak kocogott, az első visszaérkezőről folyt a veríték. Röviddel András után befutottak a többiek is. Ők sem izzadtak meg, de mindenkinél ott volt a három egyforma szalag, mindenki elkönyvelte, hogy Genewiew alhadnagy stréber. Fujita főhadnagy begyűjtötte a szalagokat és gratulált a sikeres vizsgához, aztán egy-egy plasztik parancsot adott át mindenkinek.
– A megbízatásuk, hölgyeim és uraim. Sok sikert és kitartást kívánok maguknak.
– Köszönjük uram – mondta András.
Tanulmányozni kezdte a parancsát. A keltezés aznapi volt és az 512-es vegyes vadász századhoz szólt, mint harmadik osztályú pilóta. Jelentkeznie kellett délután ötkor, azaz volt még két órája, addig összeszedheti a holmiját az átmeneti kabinból, és átmehet a pilóták szállására. A parancs végén ott volt az új hálókörletének száma is. Elköszönt ideiglenes társaitól. A MecArthuri Flotta Akadémiáról egyedül ő jött a hajóra, a többiek mind máshonnan jöttek. Hárman a gyalogsági akadémiáról a Corinról, ők TGY-k lesznek, ketten pedig a Nexus akadémiáról jöttek. Az egyikük gépész, a másik Pilóta lett, de az 522-es bombázó századnál.
Miután végzett a kézfogásokkal és a jókívánságokkal, elindult a cuccaiért, remélte, hogy kaphat esetleg egy nap kimenőt, és körülnézhet a Bansheen egy kicsit. Mióta Rosyval lógott, megszerette a turistáskodást illetve szokása lett felmérni a terepet. Odaért a szálláshoz, elkezdte pakolni a cuccát – ezt is Rosytól tanulta – az akadémián tovább fejlesztette, így négy perc alatt menetkész volt. A TGY-s szobatársa csodálattal figyelte ügyködését.
– Öregem te zseni vagy – mondta.
András nevetett:
– Nyugi, neked is menni fog Tom.
Újdonsült terepismerete segítségével tíz perc alatt az új körleténél volt. Zsákját leemelte válláról és megnyomta az ajtó melletti jelző és azonosító panelt. A jelzésre nem volt reakció így, a panel elé lépett:
– Komputer azonosíts, ez az új körletem. Andrew Kozak alhadnagy, azonosító 65789D23.
– Azonosítva, beléphet – Jött a panel válasza.
András belépett és körbenézett. A jobb oldali falnál volt a szabad kabin rész, de látszott, hogy szobatársa előző nap még belakta az egész teret. „Pompás!” – gondolta. „A faszi máris utál, mert megfosztottam a maszekkabintól.” Nagyot sóhajtott, és kirakta a cuccát, majd bement a közös higiéniai blokkba, és könnyített magán. Megmosakodott, aztán elindult jelentkezni. Gondolta a nem túl kívánatos találkozást a lakótársával elhalasztja, amíg lehet.
– Komputer, Lilian Mencuso századost hol találom? – Ő lett a közvetlen parancsnoka, nála kellett jelentkeznie.
– Negyedik fedélzet, hármas eligazító terem.
András letért a következő folyosón a liftekhez, most nem a létrát használta, mint az elmúlt tíz napban. Lement a négyesre és odaballagott az eligazítóhoz. Bal kezébe fogta a parancsot, hogy jobbjával szabadon tiszteleghessen, nyitóra bökött, és a panel elsiklott előle. A teremben csak egy személy tartózkodott, egy taktikai terminál fölé hajolva háttal az ajtónak. András belépett és vigyázzba vágta magát.
– Andrew Kozak alhadnagy szolgálatra jelentkezik.
A százados kezének felemelésével nyugtázta a jelentkezést. András pihenjt engedélyezett magának, két perc múlva közvetlen felettese végre méltóztatott tudomást venni róla. Lekapcsolta a terminált, kihúzott egy adathódozót, zsebre vágta és elindult a sorból kifelé, közben kíváncsian figyelte az új beosztottját. Andrást meglepte a rövid, barna hajú százados szépsége, szinte sütött belőle a keménység és a veszély. András ismét vigyázzba pattant, és amikor a százados öt méterre megközelítette, tisztelgett. Mancuso százados lazán viszonozta.
– Ne haragudjon hadnagy, hogy megvárattam, egy barátomtól kaptam néhány taktikai felvételt, és már a végén jártam.
– Nem jelent gondot százados én jöttem korábban. A nő felé nyújtotta a parancsot, az elvette, átfutotta és zsebre dugta.
– Üdvözlöm a rajban – kezet nyújtott, András megfogta a meglepően meleg selymes kezet és bátran megszorította. A nő viszonozta, mire a fiú gerincén végig bizsergett egy fura érzés.
– Jöjjön, bemutatom a századparancsnoknak – mondta Lilian, és a félreálló András mellett elindult kifelé az ajtón.
Az őrnagyot a hangárfedélzeten találták meg, éppen a gép és fegyverzet pótlását vette át a bázis raktárosától. Megvárták, amíg ellenjegyzi a lajstromot, és elköszön a raktárostól, aztán odaléptek hozzá. Lilian köszöntötte:
– Szia, főnök, meghoztam a pilóta pótlást.
– Őt is át kell venni valami listán, vagy végre elfogytak a bürokraták?
– Azok sohasem fogynak el parancsnok – mondta vigyorogva a százados. – Ne örüljön „Beast” maga is lehet még az én helyemben. – András levette, hogy a rajparancsnokának ez a hívójele, és hogy a parancsnok utál leltározni. A komor arcú őrnagy a fiatal pilóta felé fordult.
– Theofilo Rojas őrnagy – mutatkozott be, és kezet rázott Andrással. – Én vagyok az 512. Fearless vegyes vadász század parancsnoka, maga pedig Andrew Kozak hadnagy, ha jól tudom.
– Igen uram.
– Lilian, tudta, hogy a fiatalember jobb eredménnyel végzett a Flotta Akadémián, mint maga?
– Nem uram, a személyi aktái még nem jutottak el hozzám.
– Majd átküldöm, ha az irodámba érek, én is csak tegnap este kaptam meg. Olvasmányos anyag, de nem lövöm le a poénokat. Az elkövetkező napokban itt fog dolgozni, mint minden pilóta, ellenőrizzük a felszerelést és segítünk a hangár személyzetnek pakolni. Néha kimegyünk egy körre, a kihajózás előtt kapnak még két nap kimenőt. Kapott hívójelet az alapképzésen?
– Igen uram a „Slick” nevet kaptam.
– Hmm, egyelőre megteszi. Lehet, itt átnevezik majd a többiek, ha kellően megismerik. Menjen, ismerje meg a századot, és a hangár személyzetet is, én még megküzdök a bürokrácia zordon poroszlóival. – Mártír arccal hóna alá vágta az adathordozót és elvonult a fedélzeti nyílás felé. Mencuso fejét csóválva vigyorgott, aztán Andráshoz fordult.
– Gondolom tanultad, de jobb tisztázni. Mint vegyes század, alapvetően vadászfedezetet nyújtunk, de mi adunk pilótákat a deszant hajókhoz, kompokhoz és bombázunk is, ha kell. Mint újonc, számíthatsz a kompküldetésekre, főleg békés vidékeken. Egyelőre kapsz saját gépet, de ha kifogyunk a technikából a tapasztaltabb pilótáké az elsőbbség.
Vacsoráig a hangárszemélyzettel ismerkedtek. András mindenkivel kezet rázott és el is beszélgetett azzal, aki szóba állt vele. Lilian csodálkozva figyelte a közvetlen, mégsem leereszkedő, érett stílusát. Az étkező felé tartva, meg is kérdezte:
– Sorállományú voltál az akadémia előtt?
– Nem, közvetlenül az alapvizsga után jelentkeztem. – felelte szintén csodálkozva András.
A százados már nagyon el akarta olvasni a személyi aktáját. Vacsoránál bemutatott neki mindenkit, köztük új szobatársát Konrad „Lanky” Devis hadnagyot, aki magas, sovány alkatáról és előre görbedő vállairól kapta hívójelét. András szerencséjére végtelen jóindulat jellemezte.
Vacsora után együtt tértek vissza a szállásukra, vidáman beszélgetve. Eközben Mencuso százados is hazaért és üzenetei közül lekérte Kozak hadnagy személyi anyagát. Miután lefürdött, kényelmesen elhelyezkedett és olvasni kezdett.
– Terra szerelmére ki ez a srác? – kérdezte. Az anyag egyharmadánál felkelt, és elővett egy üveggel kedvenc üdítőjéből, meghúzta és visszafeküdt. Újra maga elé húzta a terjedelmes aktát, amihez már eddig is két ajánlólevél volt csatolva: egy ezredestől és egy TGY tábornoktól. Öt éve volt szolgálatban, de TGY tábornokot még csak mosolyogni sem látott, nemhogy ódákat zengeni egy tizenhét éves fiúról.
A srácnak kilenc igazolt győzelme volt, ebből négy vanduul. Az arcán húzódó sebhely is tőlük van. Huszonkét éves korára több csetepatéban vett részt, és több gépet lőtt ki, mint a század legtöbb pilótája.
Hogyan fogja ő kordában tartani ezt a fiút? Bár eddig rendesnek tűnt, nem dicsekedett, nem tűnt kezelhetetlennek. A fészkes kvazárba, olyan eredményeket produkált az akadémián, amit eddig lehetetlennek tartott. Ő évfolyam első volt, de a srác húsz pontot vert az eredményére. „A kis szemét…” – tört elő belőle. „Jó, így nem reagálhatok, az méltatlan lenne.” – tette helyre magát gondolatban. Legjobb lesz, ha nem is törődik vele, csak amennyit feltétlenül szükséges. Csak akkor fog közbelépni, ha a srác elszáll magától. Elvégre profi vagyok, mindig van egy jobb, csak az ember reméli, hogy nem találkozik vele.
A reggelinél András már alig várta, hogy újra lássa rajparancsnokát, aki meg is jelent üdén és gyönyörűen, de teljesen közömbösnek mutatkozott iránta. A fiú nem értette miért érzi úgy, hogy emiatt vagy a teljesen természetes viselkedés miatt, szürke lett a világ körülötte és ízetlen az étel.
A nap folyamán nem tudott rágódni a dolgon, mert Rojas parancsnok úgy elhalmozta őket feladatokkal, hogy még „Lanky” sem lógott ki alóla. De este az ágyában fekve rátörtek ezek a különös érzések, mellőzöttnek, de boldognak és szerencsétlennek is érezte magát egyszerre. Nehezen aludt el, pedig fáradt volt. Másnap megismétlődött minden, ezért este elhatározta, hogy a kimenő alatt érintkezésbe lép Rosyval, és kikéri a véleményét erről az egészről. Mire elérkezett a kimenő, András már idegroncs volt. Rettenetesen zavarta, hogy nem ura az érzelmeinek meg a szerveinek. Az első adandó alkalommal hívta Rosyt.
Amíg várta a választ, beült egy kellemesnek tűnő étterembe. Rendelt pár helyi specialitást és a magával hozott adatblokkon a város, illetve a bolygó nevezetességeit vette lajstromba. Felnézett a listáról és figyelte az embereket; elég sok egyenruhást látott, a támaszpont elég közel volt. A civilek nem sokban különböztek más régiók lakosaitól, talán legjellemzőbben a ruházatok állandó kék, szürke és fekete színkombinációja. Sehol egy vidám szín, sehol egy miniszoknya, rövidnadrág, strandpapucs… Ez egy dolgos, iparra épülő világ, de azért nem kellene ilyen komoran öltözködniük. Egyébként látott beszélgető, vidám embereket, bandázó fiatalokat, de neki akkor sem stimmelt valami.
Mindez kitörlődött az agyából, amikor végre válasz érkezett Rosytól.
– Szia, Rosy, hogy vagy, megy az üzlet?– kérdezte, amíg egy diszkrétebb helyre nem húzódott.
Ő is mesélt magáról, a Gettysburgról. Aztán Rosy feltette a kérdést miért kellett személyesen beszélniük, amikor jószerivel hetente váltanak levelet. András felsorolta a tüneteket, érzelmit és fiziológiait egyaránt és azt is elmondta, mennyire útálja, hogy ez megzavarja a koncentrálásban. Meglepve tapasztalta, hogy a beszélgető partnere és egyetlen bizalmasa, a szó szoros értelmében kiröhögi. Kicsit meg is sértődött, rá is szólt mentorára, hogy ő véresen komolyan beszél. Öreg pártfogója megfékezte kirobbanó jókedvét, és biztosította védencét, hogy tudja, komolyan beszél és azt is tudja mi a baja.
– Kedves Andrew, a diagnózisom a következő: te fülig szerelmes vagy.
András döbbenten hallgatott, Rosyt pedig újra hatalmába kerítette a fékezhetetlen jókedve. András nem értette, hogyan lehet szerelmes, hiszen ő nem is akarta, hogy az legyen. Szavakba is öntötte e kérdését.
– A válasz egyszerű – mondta Rosy –, ez nem a te tudatos döntésed, hanem a tudatalattidé.
Máris jött a következő banális kérdés, amire a nő számított is:
– Mit csináljak Rosy?
– Hát most lehet, hogy megfogtál fiam, jól biztosan nem fogsz kijönni a dologból. A flotta nem tűri a közvetlen beosztott-felettes viszonyt, de nagyobb kérdés, hogy ő mit érez irántad. Tudtam, hogy előbb utóbb bekövetkezik, de reméltem utóbb. Próbáld meg kezelni a dolgot, amennyire tudod, titkold, főleg a többiek előtt, és reménykedj, hogy az élet megoldja helyetted a problémád.
– Ok Rosy, köszönöm – mondta leverten.
Rosy annyira megsajnálta, hogy elmúlt a nevethetnékje is:
– Fiam nehéz lesz, de koncentrálj a munkádra, tanulj, foglald el az agyadat, amennyire csak lehet, az talán segít valamit.
Biztosították egymást, szeretetükről és arról, hogy írnak egymásnak, aztán elbúcsúztak. András nem tudott napirendre térni a dolgok felett. Több lánnyal is volt már kapcsolata, igaz ő is érezte, hogy ezek felszínes, főleg testiségre épülő afférok voltak és pár hétnél nem tartottak tovább. Nagy ugrás volt ez neki, és hogy a teste nélküle választ, az egyenesen felháborította. Persze csinos volt a parancsnoka, de a hajón is látott nála szebb lányokat (vagy mégsem, szólt hozzá a kérdéshez az a bizonyos tudatalatti).
– Na jó, ezt most hagyjuk abba – szólt magára.
Irány a kirándulás! Kifizette a számlát a zsold-chipről, és útnak indult.
Elérkezett a kihajózás, a legénység díszegyenruhában állt a fedélzeteken, szólt a fedélzetmesterek sípja. A hordozó kiúszott a dokkból és elindult a fél éves járőr küldetésére. A járőr egységet általában egy Pegazus osztályú kísérő hordozó egy Javelin osztályú romboló és két Idris osztályú fregatt alkotta. Ekkora tűzerő elriasztotta a kalózokat és a renegátokat, illetve a vanduul portyázókat is le tudták győzni.
Persze egy Kingshippel vagy egy Drillersel nem vették föl a versenyt, de addig kitartottak, amíg meg nem érkezett a segítség, vagy óvóhelyre nem menekült a lakosság.
András ismét megfogadta Rosy tanácsát és tanult, gyakorolt és gyakorolt és tanult. Ez komoly áldozatokat kívánt szobatársától is, hiszen géppárt is alkottak. Konrád végtelen toleranciájának köszönhetően nem fojtotta meg álmában a fiatal szobatársát, aki ugyan csak kért és javasolt, de már a kihajózást követő első héten átvette az irányítást. Lanky egy délutáni holomozi vetítésről arra ért „haza”, hogy a nem túl bőséges szállásuk mennyezetéről egy taktikai kivetítő lóg le, ami neki pont a homlokáig ért. Sóhajtva kérdezte túlbuzgó szobatársát.
– Te Slick, minek nekünk egy főtiszti, nagy felbontású taktikai kivetítő? És a terrára, hogy a fészkes quozárba jutottál hozzá?
András olyan lelkes, szinte gyermeki arccal mustrálta szerzeményét, hogy szobatársa inkább csak legyintett és elment fürdeni. Később még sok fejtörést okozott Konrádnak a szerkezet, de nem talány szinten, hanem fizikálisan. András elárulta neki, hogy felkereste a raktárost és lebarterezte vele, hogy a két tartalék egységből az egyiket adja ki „nekik”(mert Lanky is be fogja látni, hogy e nélkül nem lehetnek eléggé hatékonyak) és „ők” ellátják majd az út során a kompküldetések kapcsán beszerzett, helyi szeszes italokkal.
Az indulást követő harmadik hétre kialakították különös „házaséletüket”: Lanky inkább beadta a derekát és belement ebbe, a tortúraszerű edzést, tanulást, taktikai elemzéseket, szimulátor és valódi repüléseket váltogató nonstop programba, amit persze az általános kiképzési terven kívül végeztek el kettesben, minthogy megbántsa ifjú szobatársát. Néha azért megszökött, hogy kedvenc holomozi sztárjainak hódoljon, de ilyenkor mindig lelkiismeret furdalást okozott neki szobatársa megbocsájtó, de szomorú tekintete. Viszont András is felfogta ilyenkor, hogy szinte terrorban tartja lakótársát, ezért beiktatott neki heti egy filmnézést és egy közös zenehallgató estét.
András nem is sejtette, hogy régen lebukott Konrád előtt, ugyanis álmában néha-néha motyogott és általában „Beast” állt a mondandója középpontjában. Lanky eddig is becsülte a fiút, de ezek után már csodálta, amiért összeomlás helyett inkább küzdött a reménytelen szerelemmel.
A második hónap végére már ők voltak a listavezetők a századnál minden mutatóban és életre szóló barátság szövődött közéjük. A Gettysburg legénysége eleinte viccesnek találta a két pilóta állandó erőfeszítéseit, később fogadásokat kötöttek, hogy meddig bírják, végül megszokták őket és Rojas őrnagy is csak mosolyogva, fejcsóválva figyelte a folyosón tovatűnő kocogó és kántáló párost. Aztán eljött az első riasztás napja.
A rendszerben kutató aszteroida bányász különös jeleket fogott a külső aszteroida öv egy különösen sűrűnek tűnő részéből. A Gettysburg kötelék arra vette az irányt, hogy ellenőrizze a kutató bányász által fogott jelek forrását. A nagy hajók nem tudtak bemanőverezni, ezért vadász különítményt küldtek átfésülni a területet. A kapitány nem szerette a véletlenre bízni a dolgokat, úgyhogy teljes harckészültséget rendelt el, a vadászok felszálltak és négy bombázó is utánuk eredt nagy teljesítményű szkenner konténerekkel. A fedezetet Mencuso százados három géppárja adta, a tartalék géppárt Lanky és Slick alkotta, a két másik géppár közvetlen fedezetet nyújtott a bombázóknak.
Rutin műveletnek nézett ki, a Bányász átküldte a koordinátákat, ahol fogta a jelet és a vétel megközelítő irányát és figyelmeztette a tengerészetet, hogy amikor a jelet észlelte egy pillanatra megkergültek az érzékelői. A taktikai tiszt helyettese ezt azzal intézte el, hogy a sereg felszerelése fényévekkel jobb, mint a bányászoké. Pedig tévedett. Leesett volna az álla, ha benéz a kívülről koszosnak, ütött-kopottnak tűnő bányászfregatt műszertermébe.
A rutin kutató kereső manővert a kissé fásult és unott Grunderberg alezredes koordinálta, mint helyettes taktikai tiszt. Meghatározta a szektorokat, átküldte a koordinátákat az osztagoknak, jó vadászatot kívánt aztán hátradőlt a gyorsulási fotelban. Felpakolta a lábát a műszerasztal szélére és barátnője fenekéről ábrándozott, hogy mit kezd vele, ha letelik az őrjáratozás.
Az egész kötelékben egyetlen feszült és ideges ember volt. Slick egy felajzott Bangul íjhoz volt hasonlítható, szerelme ott csalinkázik az általa látott legsűrűbb aszteroida mezőben, és ismeretlen egyéb veszélyek lesnek rá. A megadott távolságból követték a rajok mozgását, ahogy azok bőséges átfedéssel tapogatták le a szektorokat. Megállta azt, hogy tizenöt percnél sűrűbben kérje meg Konrádot, hogy menjenek közelebb.
Eltelt a harmadik óra, éppen a váltást készítették elő a hangárfedélzeten. Grunderberg éppen a második kör szektorait jelölte ki, Andrásék egy hatalmas vas aszteroidát kerültek meg, amikor jött a csapás. Irányított elektronikus támadás volt, ami úgy harminc másodperces rövidzárlatot okozott a fedélzeti műszerekben. A támadás alatt rakétákat indítottak feléjük.
Valószínűleg egy aszteroida bázisról találat érte a megvakult bombázókat, akiket Beast és Freezer kísért. Az egyik bombázóban két rakéta találat végzetes sérülést okozott, a pilóta katapultált. A másodiknak csak a pajzsa bánta az első találatot, de a második elkerülése közben egy aszteroida végzett vele. A kísérő géppár nem igazán tudott rajtuk segíteni, őket is rakéták kergették, a hajtómű, a vezérlés és a pajzs működött, de a fejlett elektronika megszűnt kiszolgálni a pilótákat, így esélytelenül próbáltak menekülni. Menkuzo katapultálni kényszerült, Freezer megúszta, de alig bírta irányítani roncsolódott gépét. Elindult kifelé a sűrű mezőből. Két mentőkabin sodródott a szektorban, az egyik nagyobbacska aszteroida felszínén félrecsúszott egy álcázott burkolat és egy lövegállás kezdett vadászni az aprócska, bukdácsoló kapszulákra, amik hol látótérbe kerültek, hol elbújtak egy-egy kavics mögött. Andrásék automata komlinkjeiken keresztül csak egy hangot hallottak, egy eszelős röhögését.
Az elektromágneses hullám őket nem kapta el, mert a hatalmas vasdarab kitakarta őket. Veszett iramban cikáztak a kövek között, abba az irányba, ahol a lövések fénye látszott. Konrád folyamatosan próbálta hívni a Gettysbugot illetve a kapszulákat, de csak a csúfondáros nevetés hallatszott. András feje teljesen kitisztult, erre tréningezte magát az elmúlt öt évben, szinte magától értetődően vette át az irányítást. Konrád tudta, hogy így lesz jó.
– Egy aszteroida bázis van előttünk, valószínűleg több rakétaindító, és lövegállás védi, el kell hallgattatnunk azt az ágyút, hogy menthessük a kapszulákat.
– Rendben, vettem – mondta Lanky.
– Csináljuk az ollót dupla csavarral! – határozott parancs volt Slicktől.
– Ok – válaszolt a társa, és már indították is a manővert.
A kövek röppályáját és a célpontot is figyelembe véve, egymást keresztező pályán mozogtak. A rögzített állás elleni alaptaktikának egy fejlettebb verzióját vetették be, András úgy gondolta így magukra vonhatják és megoszthatják a lövész figyelmét. Elsőnek ő került lő helyzetbe, el is eresztett egy pontos sorozatot, de a lövegállás pajzsa kitartott. Jött Lanky, és két rakétát eresztett neki a lövegnek. Az tovább gyengült, de kitartott, az eszelős röhögés a becsapódások hatására üvöltésre váltott, de nem tágított, a kapszulákat akarta kilőni. Andrásék a második körre indultak, nagyon remélték, hogy időben sikerül áttörni a pajzsot. Szerencséjük volt, az elektromágneses hullám generátor iszonyú energiát igényel, a bomlott agyú kalóz, akit itt felejtettek társai, azért készítette, hogy hajót szerezhessen magának, de elméje nem bírta ki a várakozást. Nem kapcsolta le az automatikus töltést a kondenzátorokról, így azok szépen szívták el az energiát a pajzsoktól és a fegyverzettől.
András második körben rakétákkal támadott, a komputer bemérte az állás pozícióját és rögzítette a rakéta agyában. A fullánkok útra keltek, Konrád ekkor sorozta meg ágyúival a másik irányból, így az együttes csapást már nem háríthatta el. Az egyik fullánk bejutott, már a mozgási energiája végzett a löveggel, de mélyebbre hatolt és robbant. Az üvöltés szűköléssé vékonyodott, felpattant egy második fedő, a következő ágyú már a vadászokat próbálta elérni.
– Remek, már komolyan vesz minket – mondta András a társának, akit éppen körbe táncoltak a részecske sugarak.
– Én is örülök, de intézd el nekem ezt, mert előbb utóbb elkap.

András kockáztatott, lejjebb vette a gázt, így tovább tarthatta tűz alatt az őrült ágyúját, viszont nem lesz elég a sebessége a manőverezéshez. Mázlija volt, a gyengülő pajzs abban a pillanatban adta föl a szolgálatot, amikor felé fordult a fegyver. A felszínről gázkitörés jelezte, hogy a löveg megsemmisült, András előre lökte a gázkart és egy fél orsóval kiemelte a gépét.
– Kösz haver – nyugtázta a találatot Konrád. Az őrült hörgött, egy nagyobb felszíni zsilip kapu kezdett kinyílni. Lanky fel is hívta rá „kísérője” figyelmét.
– Látom, menjünk rá együtt!
Az elektromágneses hullám generátor antennáját látták kibújni, egyszerre tüzeltek.
A pajzsa szinte azonnal megadta magát, egy szerencsés találat a felgyülemlett energiát az építmény szerkezetébe továbbította. A hörgés megszűnt a rádióban, de még mindig nem jött válasz a Gettysburg köteléktől sem. A rendszerek kezdtek ugyan helyreállni, de idő kellett a felálláshoz. A taktikai tiszt üvöltve követelte a technikusoktól és a beosztottaitól a rendszerek beüzemelését; végre jött a hír a komlinken:
– A forgalmazás helyreállt.
– Gettysburg, itt Lanky. Válaszolj! – hangzott föl a hangszórókból Konrád hangja. Grunderberg alezredes agyán végigfutott némi megkönnyebbülés, valaki legalább megúszta ezt a fiaskót.
– Lanky, itt a Gettysburg, Grunderberg alezredes vagyok, helyzetjelentést kérek.
– Alezredes, egy régi aszteroida bázist találtunk, valószínűleg kalózoké volt. A külső fegyverzet egy részét semlegesítettük, a veszteségünk két Gladiátor és egy Hornet. Két túlélőt begyűjtöttünk a társammal, jövünk kifelé. A másik kötelékről nincs információnk.
– Lehetne rosszabb is gondolta Grunderberg.
– Mi a helyzet az elektronikánkat megbénító fegyverrel? – kérdezte az alezredes.
– Valószínűleg megsemmisítettük uram, de jó lenne elemezni az adatainkat és gondoskodni az EM védelemről mielőtt odaküldenek valakit. – mondta András elfeledkezve arról, hogy a kérdés nem hozzá, hanem a géppár parancsnokhoz szólt.
Rá is jött, hogy hibázott, de addigra már késő volt. Az amúgy is frusztrált rosszindulatú alezredes végre kitölthette valakin a mérgét:
– Nem szorulok rá egy ilyen tacskó kioktatására, maga függelemsértést követett el. – mondta szinte kéjesen a főtiszt.
A beszélgetést végighallgatta a kapitány és a repülő kötelék parancsnoka is. A kapitány volt a gyorsabb:
– Branderberg, szerintem most arra kellene koncentrálnia, hogy gatyába rázza az akcióját. A fegyelmi ügyeket majd később megbeszéljük.
– Grunderberg-nek hívnak – mondta, megaláztatástól fortyogva az alezredes.
Köztudott volt a hajón és a flotta nagy részében, hogy a kapitány csak azoknak a nevét jegyezte meg, akiket jó katonának és/vagy tengerésznek tartott.
– Fiam, most ne törődjön mással, csak hozzák ki a társaikat. – Ezt már Andráséknak mondta a kötelék parancsnok.
– Igenis uram. – válaszolt Konrád.
András akkor sem szólalt volna meg, ha egy vanduul csiklandozta volna az ülepét. Ha nem aggódott volna annyira kényes terhe miatt, valószínűleg hamvába holt karrierjét siratta volna, ám gépe hasára tapadva ott utazott Lilian is, de nem lehetett tudni milyen állapotban.
Félretolta az alezredes problémát és arra koncentrált, hogy lehetőleg sértetlenül vigye haza a nőt. Olyan puhán tette le a gépet, hogy a futószár lengéscsillapítói csak tíz centit mozdultak el. A fedélzeti szerelője büszkén kacsintott elismerően bólogató társaira, a kármentők és az egészségügyi egységek pedig elvitték a kimentett pilótákat. András csak azt látta, hogy sietve eltűnnek egy fedélzeti nyílás mögött.
Freezer jött oda hozzájuk, alig egy perccel hamarabb evickélt be menthetetlenül sérült gépével és első kézből akarta megtudni, mi is történt. Szerencsére Konrádot ostromolta kérdéseivel, aki gyorsan képbe rakta századtársát; a technikusok már töltötték át az adatokat a rendszerbe, András meg egy helyben topogott, nem tudta mihez is kezdjen. Az adrenalin még bőven dolgozott benne, Freezer elment utána nézni, mi van Mencusoval. Konrádhoz egy újabb tiszt lépett és az eligazító felé mutogatva magyarázott. Barátja intett Andrásnak és hármasban bementek a hangszigetelt kis eligazítóba, amit a rutin feladatokhoz használtak.
Leültette a két pilótát és elkezdte a kikérdezést, hiába, a mindent rögzítő komputerek világában is az emberi meglátások, megfigyelések és érzések bőven hordoztak plusz információt. Fönt, a híd melletti taktikai szobában a kapitány a kötelékparancsnokával és taktikai tisztjével, valamint annak helyettesével, Grunderberg alezredessel a komputerek által rögzített adatokat elemezte.
– Jók ezek a srácok – gondolta a kapitány –, és a jóknak mázlijuk is van. Azt a két szerencsétlent az a vaslap mentette meg a haláltól, tényleg.
– Alezredes, érdeklődne a nevemben a gyengélkedőn, hogy mi van a kimentett pilótákkal? – a megszólított merev arccal bólintott, és elsietett beszerezni az információt.
Amint elment, elkezdték kiértékelni a helyzetet, gyorsan meghozták az intézkedéseket és mire visszajött az alezredes, és közölte, hogy a két pilóta három napon belül hadra fogható lesz, már az ítéleteiket is meghozták.
A Gettysburg egy deszant naszádot indított négy vadász fedezetével. A sziklánál nem tapasztaltak ellenállást, behatoltak a TGY–k, de csak kiégett berendezéseket és egy zápagyú félhalott emberi roncsot találtak. Tölteteket helyeztek el a stratégiai pontokon és a vonagló-szűkölő valamivel együtt távoztak. Az osztag parancsnok megfelelő távolságra kioldotta a távkapcsolót és a bázis tragikus története véget ért.
Andrásék a szobájukban üldögéltek, megfürödtek és fedélzeti egyenruhában várták, hogy megtudják mi történt és mi várható még. Jeleztek az ajtón, szabad, szólt Konrád, belépett Freezer és elmondta nekik, hogy mind a két kimentett pilóta jól van, aztán robogott is tovább a többiekhez, meg rendbe szedni magát. András nem tudott uralkodni az arcizmain, szobatársa tapintatosan elfordult, kellett öt perc mire rendezte magát a fiatal pilóta.
– Rendben vagy?– kérdezte Konrád.
– Mióta tudod, és miből jöttél rá? – kérdezte csendesen Andrew.
– Hát úgy a kihajózás óta. Motyogtál álmodban, jól csinálod, más még csak nem is sejti, de szerintem Lilian is tudja.
András nagyot sóhajtott mosolyogni próbált, de nehezen ment.
– Köszönöm Lanky – mondta egyszerűen, de sok minden volt ebben a két szóban.
– Ne marháskodj! Mi vagyunk a flotta legjobb géppárja – nevettek.
Mencuso százados a gyengélkedőn feküdt a kötelező megfigyelésen és regenerálódáson, volt ideje végiggondolni a történteket, azt, hogy eleven céltáblának használták, azt a pillanatot, amikor elengedte a reményt, és amikor az a két csodálatos marha a lehető legszebben kivitelezett támadással kinyírták azt a kurva ágyút, aztán a másodikat is, aztán felszedték őket és kihúzták abból a pokolból, abból a csendből, a tehetetlenségből.
Ha nem lett volna szerelmes Slickbe, akkor is végtelenül hálás lett volna azért, amit tett, így viszont idealizálta a fiút és ez megrémítette. Olyan keményen dolgozott és tudta, hogy képtelen feladni azt az álmát, amiért beállt a flottához. Ő akart lenni a legfiatalabb női admirális, de egy olyan szégyenfolt, amit a viszonyuk jelentene, megakadályozná ezt a tervet.
A vívódása és kínlódása olyannyira megviselte, hogy a hajóorvos egy extra nap regeneráló kúrát rendelt neki. Lilian tessék-lássék ellenkezett, de örült az extra nap gondolkodási időnek, bár sokra nem ment vele. Amikor elindult az akció kiértékelésére, ott tartott az érzéseivel, és a gondolataival, ahol négy nappal korábban. Sikerült kibekkelnie, hogy találkoznia kelljen a pilótáival, eddig a percig, de most be kellett lépnie az eligazítóba és meg kell őriznie hidegvérét.
Belépett. A terem már tele volt. Amikor észrevették, megtapsolták és jókívánságokat kiabáltak neki. Megköszönte és kincstári mosolyát villogtatva leballagott az első sorba, majd elfoglalta helyét a rajparancsnokok között. Együtt volt az 512. és az 522. század állománya, a fedezetet az Idrisek pilótái adták a köteléknek. Az értékelést Tarnerini alezredes, a fedélzeti kötelékek parancsnoka tartotta, miután mindenki megjött és pontban zulu tizenhét-nulla-nulla volt, el is kezdte az előadását.
– Hölgyeim és uraim, ez az akció tragikus és nagyon tanulságos volt. Egy pilótát vesztettünk és négy igen drága repülőeszközt, olyan ellenféllel szemben, aki jószerivel katatón őrületben vergődött. Minden esetben figyelembe kell venni a legkisebb információ morzsát is és ez ebben az esetben a műszerek zavaráról kapott pontos információ kapcsán elmaradt, így az elektrosztatikus védelmet nem aktiválták, ez okozta a tragédiát. A kutató-kereső akció megtervezésével nagy vonalakban nem volt probléma, a szenzorok meg is találták az objektumot, viszont továbbítani már nem tudták az adatokat.
Az alezredes elmondta, és reprodukált holografikus ábrán lejátszotta a tragikus eseményeket:
– Ezután jött a tartalékpáros színre lépése. A két fiatal pilótát megvédte egy kilencven százalék vastartalmú óriás szikla, a következő döntésük megosztotta az értékelőket, de végül úgy döntöttünk helyesen cselekedtek. A választásuk a közvetlen feladat végrehajtására esett, de itt mérlegelni kell az anyahajó elsődleges védelmét. Mivel érzékelőik nem jeleztek más veszélyforrást, csak a meteoritbázist, ezért jól tették, hogy azonnal közbeléptek. Ajánlom, jól figyeljék a mozgásukat, ezt a támadást még én sem csinálhattam volna jobban.
– Hölgyeim és uraim, az a rengeteg munka, amit a két fiatal tiszt elvégzett, itt mutatkozik meg. Gyors és pontos mozgás, kiváló tűzpontosság, hibátlan összmunka. A felvételt továbbítottam a MecArthur akadémiára, ahol oktató anyag lesz.
András és Konrád próbáltak minél kisebbre összehúzódni, úgy érezték mindenki őket nézi.
– A bázis megsemmisítése és a két kapszula megmentése bekerül az eredménylistájukba, ezzel Lanky hadnagynak hat győzelme van, Slick alhadnagy pedig elérte a tíz megsemmisített célt. Jól hallották, a fiatalember tizenhat évesen négy vanduul fejvadásszal kezdte meg a listáját, és utána sem tétlenkedett, de erről majd biztos mesél maguknak, ha fizetnek neki egy sört.
András olyan vörös volt, hogy a sebhelye fehéren világított az arcán, még barátja is úgy nézett rá, mint egy kuriózumra a cirkuszban.
– Ja, maguk ketten maradjanak itt eligazítás után!
Még elmondott pár érdekességet a bázisról és az akció lezárásáról, aztán szélnek eresztette őket.
András és Konrád ott maradt ülve, a többiek beszélgetve mentek kifelé, oda-oda lesve a két fiúra.
– Szóval tíz győzelem mi? Lesz mit mesélned este cimbora – súgta Konrád.
– Ne már Lanky, nem volt abban semmi extra – próbálkozott András.
Amikor kiürült a terem, Rojas őrnagy intett nekik, fölpattantak és lementek a vetítőhöz. Az alezredes fordult hozzájuk.
– Andrew, magát szóbeli figyelmeztetésben kell részesítenem a rádió protokoll megszegéséért, de ez nem kerül be az anyagába. Viszont figyelmeztetném, hogy Grunderberg alezredessel vigyázzon ezentúl. Van egy új és alattomos ellensége. Sajnos nem kerülheti el az ilyen alakokat, ezek velejárói a szolgálatnak.
András csak kapkodta a fejét, úgy beszéltek vele ezek a magas rangú tisztek, mint ha egyenrangúak lennének vele.
– Legközelebb azért vigyázzon a protokollra! – mondta Rojas örnagy. – Sajnos csak annyit sikerült elérnünk, hogy a küldetés végén bolygószolgálatra helyezik át. Maguknak fiúk pedig sok sikert és kitartást ehhez az eredményes tréning programhoz – mondta jóindulatú mosollyal az Tarnerini alezredes. – Mehetnek ünnepelni, mert azt is kell néha.
A két pilóta tisztelgett és a lehető legrövidebb idő alatt elhagyták az eligazítót. Nem jutottak messzire, az ajtó előtti folyosón küldöttség várta őket és minimális ellenállásukat is elfojtva elhurcolták őket a tiszti kantinba. Ott várta őket mindenki, hangos éljenzés fogadta őket, pohárköszöntőket és ezernyi kérdést kellett fogadniuk. Ha egyelőre nem is tovább, de erre az estére sztárok lettek.
Éjfél után eresztették el őket, „enyhén” részegen dülöngéltek a szállásukra. Konrad annak rendje és módja szerint lefejelte a taktikai holovetítőt, és ájultan roskadt össze, mint egy haldokló nap. András kigubancolta végtagjait és nagy nehezen betuszkolta az ágyába. Rutinosan ellátta homloksebét és elment megfürdeni. Kifelé jövet majdnem felkiáltott, mert valaki állt barátja ágyánál a félhomályban.
Lilian volt az, mosolyogva nézte a kusza testhelyzetben halkan hortyogó Konrádot. Andrew-hoz fordulva kérdőn az alvó bekötözött homlokára mutatott.
– Ó az mindennapos, józanul is hetente egy-két alkalommal beveri a fejét, részegen evidens volt. – mutatott az extra felszerelésre András. Mancuso elképedve konstatálta, hogy mi is tett kárt beosztottja fejében.
– Csak meg akartam köszönni személyesen is, hogy kihúztatok a pácból. – mondta a lány, majd odalépett Andráshoz és megpuszilta az arcát.
Ha józan lett volna a fiú, nem történt volna más. András gyengéden, de határozottan magához húzta és szájon csókolta a lányt. Legnagyobb meglepetésére nem pofont kapott, hanem igencsak szenvedélyes visszavágót. Lilian egyszer csak kitépte magát a fiú karjaiból:
– Ez nem történt meg. – suttogta, majd hanyatt homlok elrohant.
András visszament zuhanyozni hideg vízzel.

Másnap, amikor a két fiú nekiállt az extra edzésnek, meglepetésükre hatan csatlakoztak hozzájuk, köztük Mancuso százados is, ráadásul igen szigorú arccal. A szobájuk annyira megtelt az elemzésekkor, hogy inkább az egyik eligazítót vették igénybe. Három hét múlva már Rojas „Messiah” őrnagy is ott trappolt velük a folyosókon, természetesen kincstári mártíromsággal vonásain.
Másfél hónappal később egy veszélyes kalóz támaszpontot számoltak föl veszteség nélkül, olyan precizitással, hogy a két századot írásban dicsérte meg az Admirális. Eltelt a fél év a támaszponton, előléptetések és áthelyezési parancsok várták a Gettysburg legénységét, Konrádból Rajparancsnok lett századosi rangban, András is lépett egyet előre, és áthelyezési parancs várta.

Kimenőjének első napján a kikötőtől nem messze üldögélt egy étterem teraszán, új rangjelzéseit csillogtatta a sápadt napfényben. Mancusóra gondolt, mint mindig, ha nem foglalta le maximálisan az agyát valami mással. Az egyik kiszolgáló kéretlenül egy italt hozott neki. András zavartan nézet a férfira, az jelentőségteljesen a szalvétára mutatott majd elment. A fiú látta a kézírást, elolvasta majd izgatottan körbekémlelt, de nem látta meg Liliant, aki gyorsan kisurrant az étterem hátsó bejáratán.
A lány az apját kérte meg üzenetben még a hajóról, hogy béreljen neki egy lakást itt a városban. Most oda igyekezett: Mire odaér Slick, mindennek rendben kell lennie. Számított apukája gondoskodására, a hűtő és a tároló szekrények roskadoztak az ételektől és italoktól. Gyorsan előkészített egy üveg bort a hűtőből és némi finomságot, aztán eltűnt a fürdőszobában. András az üzenetben leírt időpontban érkezett a házhoz. Úgy zakatolt a szíve a torkában, hogy azt hitte infarktust kapott. Beugrott a liftbe és megnyomta a legfelső gombot. A lift jelszót kért, amit András a szalvétáról meg is adott, majd zsebre gyűrte a szalvétát és már nyílt is a liftajtó; bent várta a mennyország.
Három nap, ennyi járt nekik az élettől, és utána a pokol. Az ítéletet Andrással Lilian előre rögzített üzenete tudatta, szép volt, jó volt, de azt Andew sem gondolhatta komolyan, hogy többet akart volna tőle Macuso százados, aki hamarosan őrnagy lesz. Különben sincs ideje ilyen tacskókra, jó lazítás volt, és nem több.
András olyan gyorsan zuhant olyan mélyre, hogy leblokkolt, nem tudott gondolkodni, tudta, érezte, hogy a lány szereti, de akkor hogy lehetett ilyen cinikus, kegyetlen vele? Egy teljes napig ült, feküdt az elsötétített lakásban, nem evett, nem ivott, aztán kitört belőle egy nagy, mindent elsöprő zokogás. Utána felkelt, megfürdött, ünnepélyesen felöltötte egyenruháját és kilépett a napra.
A hajón furcsán néztek rá. Konrád hátrahőkölt, amikor meglátta barátja arca kemény lett, nem volt többé fiatalember. Levetette gubóját azon a napon, harcossá változott, akinek nincs már veszteni valója. Úgy gondolta leszámolt a szerelemmel egy életre, de mint az a XXX. században is köztudott „tévedni emberi dolog”, és nem más fajé.

Konrádnak sok évre rá, sok unszolás és sok vodka után mondta el annak a négy napnak a történetét, még halványan el is mosolyodott közben, a csaposban meg is hűlt a vér. Konrád felnyögött.
– Szent galaktika, ezt hogy élted túl? Olyan vak szerelmes voltál abba a nőbe.
– Ez az én nagy titkom, barátom. Nem éltem túl. – mondta Andrew Kozak ezredes, a 42. Squadron frissen kinevezett parancsnoka, és rendelt még egy kör italt.

Kilian Rendszer: MacArthur az UEE Flotta Akadémia. Harmincnyolc évvel később.

Andrew rájött, hogy csönd van. Krákogott egyet és halkan csak ennyit mondott:
– Ne haragudjatok, csak néhány régi, szinte elfeledett emléket idézett fel bennem ez a téma. Tehát a nemek közötti viszony és iszony kikerülhetetlen, legyenek diszkrétek, nem tartozik másra a kapcsolatuk, csak magukra. Vannak olyanok, akik sportot űznek a szexből, vannak, akik romantikusak, de mindenkinek első számú házastársa a flotta. Nos, lassan vége az első órának. Felöltözni megtanították magukat, remélem gondolkodni is. A következő órát a tornateremben tartom, legyenek ott, átöltözni nem kell. Ebben a pillanatban jelezte a rendszer az óra végét, András intett nekik, hogy menjenek. Ki is ürült a terem, csak a kotnyeles maradt benn. Odament a katedrához ahol a tengernagy még ábrándozott.
– Kire gondolt az előbb? – kérdezte meglepően ingerülten Andrew-tól.
– Az első szerelmemre – mondta meglepetten a parancsnok.
– Mi történt?
– Összetörte a szívemet – mondta őszintén, de komoran a férfi.
– Hogy hívják? – követelte a lány.
– Ahhoz semmi közöd csipisz, de nyugi, majd te is összetörheted pár szerencsés balek szívét – mondta keserűen a tengernagy és faképnél hagyta a lányt.
Nem lett volna szabad belemennie ilyen beszélgetésbe, el kellett volna viccelnie a kérdést, mint ahogy mindig is szokta. Ez a lány átjut a páncélomon, a quozár csípje meg. Ezen jól el kell gondolkodnod öregem, mondta magának a tornaterem felé sétálva. Emili is sietősen elindult, de direkt kerülővel ment. A szíve majd meg hasadt, úgy sajnálta a hősét, persze mérges is volt a gonosz megjegyzés miatt, de tudta, hogy csak azért kapta, mert az öreget rendesen kicsinálta az a szemét nő. Persze én majd gondját viselem és elsimítom azokat a szörnyű árkokat a lelkén. András nem is sejtette, hogy sorsa már megpecsételődött.
Az osztály betódult a tornaterembe. A parancsnok ott állt a terem közepén, ahonnan hiányoztak a szokásos kínzóeszközök, a sarokban ott támasztotta a bordásfalat karba font kézzel, a közel kétméteres Pavel Krazelovszky főtörzsőrmester az erőnléti kiképzőjük, (közkeletű beceneve a „hóhér” volt), pedig talányos mosollyal figyelte a fejleményeket.
– Gyűljenek körém kadétok. A főtörzs volt olyan kedves, és beengedett minket a szentélyébe, az is lehet, hogy utoljára, ha megtudja, mire készülök veletek. Nos, a társadalmi érintkezésnek több formája van, szerintem az egyik legkifinomultabb – a főtörzshöz fordult, – és az nem a boksz, Pável, és nem is a szkander – visszafordult a diákokhoz –, hanem a tánc. A tánc sokféle lehet, klasszikus vagy modern, a lényeg, hogy élvezzük és a partnerünk is élvezze. Néhány kevésbé kifinomult egyén azt mondja, a tánc függőleges szex – a főtörzs felröhögött –, de ez csak bizonyos esetekre vonatkozik. Hölgyeim és uraim, táncolni fogunk. Megtanítok önöknek néhány alapvető táncfajtát, aztán gyakoroljuk, a végén a főtörzzsel majd pontozzuk magukat. Komputer Zenét! – kiáltotta a parancsnok.
Megszólalt egy Waltzer, a tábornok meghajolt a túlságosan elöl álló Emili előtt.
– Szabad kisasszony? – a lány fülig pirult (a szemét megint megcsinálta), de nem volt mese táncolnia kellett a férfival.
Lilian Mancuso flottatengernagy, a flotta jelenlegi főparancsnoka, nem lett a flotta legfiatalabb tengernagya (két hónappal maradt el tőle). Viszont ő lett a legfiatalabb flotta főparancsnok férjhez ment egy kormányzóhoz, házassága politikai jellegű volt. Két gyermeke született, tisztelték egymást a férjével, de még mindig egyvalakit szeretett olthatatlanul. Mindig figyelemmel kísérte pályafutása során. A chronosi diadal után, amint lehetett az akadémiára helyezte Andrást, mert már nem bírta elviselni vakmerőségét. Legalább pár év nyugalmat akart.

Vége?

Chromicsek András – Drebil
A lektorálásban közreműködött:
Sting és MRF1RE